Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
kinyílott a pitypang
 
 
 
 

Ennyire futotta az ellenzéknek a tusnádfürdői beszéd után

2018. július 28. 17:45

Szórakoztatóbbnál szórakoztatóbb reakciókat váltott ki Orbán beszéde az ellenzék köreiből.

Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője a jelek szerint az elmúlt napokban nézhette meg az 1973-as klasszikus horrorfilmet, Az Ördögűzőt, ugyanis Orbán Viktor beszéde után csak a démonokról fantáziált. A politikus úgy fogalmazott, hogy 

a miniszterelnöknek nem másokat kellene legyőznie, hanem saját démonait."

Az MSZP is nagyot gurított.

Tóth Bertalan a Facebook-oldalán úgy reagált, hogy 

A Fidesz nem független az európai elittől, hiszen tagja annak a pártcsaládnak, amely az Európai Bizottság és az Európai Parlament tagjainak többségét adja."

Tóth szerint nem lehet a Kárpát-medencét újjáépíteni az EU nélkül, az EU nélkül nem lehet beszélni közép-európai fejlődésről.

A DK imádja Merkelt és Macront

Rónai Sándor, a párt ifjú titánja nagyon nem érti a dolgokat, hiszen véleménye szerint a jövő évi európai parlamenti választás tétje is világos:

a harmincas évek nacionalista országát és világképét követő Európára, vagy pedig a Merkel és Macron vezette egységes, erős európai gondolkodásra szavazunk”.

A DK szóvivője szerint amúgy is vége van bevándorlási válságnak.

Megszólalt a Párbeszéd is, de minek?

Barabás Richárd, az MSZP hátán a Parlamentbe épphogy bejutó Párbeszéd politikusa úgy vélekedett Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde után, hogy 

Magyarország történelme alapján tudjuk, milyen leigázva, megalázva, kihasználva és céljaink megvalósításától elzárva élni, éppen ezért a magyaroknak történelmi feladata nem az elszakadás, a riadt bezárkózás, hanem a nyitás."

És a haláltusáját járó LMP sem maradhat ki a jóból:

Keresztes László Lóránt, az LMP társelnöke úgy fogalmazott, hogy valóban foglalkozni kell azzal a komoly témával, hogy az Európai Unió súlyos működési problémákkal küzd, azonban az LMP szerint a következő időszak valódi tétje az: képes lesz-e Magyarország azokat a változástatásokat végrehajtani, amelyek által az EU képessé válik a hatékony fellépésre.

OLVASTAD MÁR?

kinyílott a pitypang
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Nyugaton nagyobb eséllyel radikalizálódnak a muszlimok

Nyugaton nagyobb eséllyel radikalizálódnak a muszlimok

amerika, london, párizs

A Nyugaton - Nyugat-Európában és Észak-Amerikában - született muszlimok nagyobb fogékonyságot mutatnak a szélsőséges iszlám iránt, mint azok, akik például a Közel-Keleten vagy Afrikában születtek - állítja egy tanulmány, amelyet a svédországi Uppsalai Egyetemen készítettek.

Teljes fejetlenség uralkodik a német integrációs törekvések terén

Egyre több kritika éri a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hatóságot (BAMF).

Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei!

Az MLSZ vezetősége előbújhatna a csigaházából és körülnézhetne egy kicsit

Az MLSZ vezetősége előbújhatna a csigaházából és körülnézhetne egy kicsit

hajrá, magyarok!

Egészen elképesztő az, ahogy Magyarországon elherdáljuk a tehetséges labdarúgóinkat.

Összeomlás

Összeomlás

piszkostizenkettő

A szélsőbaloldali anarchista rabol és gyújtogat, a rendőr kínoz és fosztogat, a néppárti polgármester meg nem tehet semmiről, hiszen szexmániás.

Everything you need to know about the conflict between Fidesz and the European People's Party

Everything you need to know about the conflict between Fidesz and the European People's Party

amerika, london, párizs

On Wednesday, the European People's Party (EPP) held a meeting regarding the membership of its fourth strongest member party, Fidesz. The importance of this conference was paramount, considering the date of the elections to the European Parliament is closing in.

Orbán lázba hozta szerdán Európát, ezzel lenyomva a Brexit kapcsán Theresa Mayt

Orbán lázba hozta szerdán Európát, ezzel lenyomva a Brexit kapcsán Theresa Mayt

kétharmad

Hiába kavarta fel az álló vizet Európa egyik legnagyobb gazdasági és katonai ereje, Nagy-Britannia szerdán azzal, hogy Theresa May brit miniszterelnök halasztást kért az unióból való kilépésre, a Google Trends keresési adatokat elemző programja szerint Európa számos meghatározó országában sokkal többen érdeklődtek a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor küzdelme iránt, melyet az Európai Néppárt bevándorláspárti szárnya ellen vívott.

Deutsch Tamás: az erős nemzetek Európája áll szemben a birodalmi Európai Egyesült Államokkal

Deutsch Tamás: az erős nemzetek Európája áll szemben a birodalmi Európai Egyesült Államokkal

kétharmad

A Fidesz a Néppártban azért dolgozik, hogy az EU jövőjéről szóló vitában a pártcsalád a bevándorlásellenes, erős nemzetállamokra építő uniót akaró javaslatot fogadja majd el, szemben a globalista birodalmi elképzelést megvalósító Európai Egyesült Államok emberkísérlete helyett - erről az Echo TV-n vasárnap adásba kerülő A nyolcas című műsorban beszél Deutsch Tamás. A Fidesz EP-képviselője szerint az EU nyugati politikusai azért nem gondolkodnak a nemzetállamok uniójában, mert jelentős részük a balliberális ideológiák fogságában vergődik.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére