Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Emberölési kísérlettel vádolják a gyáli kardos verekedõket

Forisek Ádám

2018.05.29. 17:20

Szombaton három férfi összeverekedett Gyálon egy közlekedési baleset helyszínén, a rendõrség most kihallgatta õket.

A police.hu keddi tájékoztatása szerint a Pest megyei nyomozók az ügyben egy 39 éves, egy 35 éves és egy 21 éves gyáli férfit hallgattak ki gyanúsítottként aljas indokból vagy célból elkövetett emberölés kísérletének megalapozott gyanúja miatt, majd mindhármukat őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Az ügy előzménye szombaton történt, amikor is egy hármas karambol helyszínén az ütközésben érintettek és azok családtagjai a helyszínen összeverekedtek, különböző eszközökkel bántalmazták egymást. Többen meg is sérültek. A verekedésben résztvevők egyike feltehetően gumilövedékes riasztófegyverből több lövést is leadott. A Dabasi Rendőr-főkapitányság eredetileg garázdaság bűntettének gyanúja miatt indított nyomozást.

További négy felnőtt férfi és egy fiatalkorú fiú ellen felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás, ők szabadlábon védekeznek – olvasható a rendőrség honlapján.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére