Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Emberi pajzzsal vették körbe magukat az iszlamisták

Bokor Gábor

2017.06.16. 18:28

Az ENSZ menekültügyi hivatala, a UNHCR pénteken kiadott tájékoztatása szerint több mint százezer civilt zárt Moszul városába az egyre nagyobb területeket elbukó Iszlám Állam.
MOSZUL, 18:28

Az ENSZ menekültügyi hivatala, a UNHCR pénteken kiadott tájékoztatása szerint több mint százezer civilt zárt Moszul városába az egyre nagyobb területeket elbukó Iszlám Állam.

A közzétett adatok szerint több mint százezren rekedtek Irak második legnagyobb városának egyik városrészében, amit jelenleg még az Iszlám Állam tart az uralma alatt, azonban az iraki hadsereg és a nemzetközi koalíció heves harcokat vívnak a térségben.

A nemzetközi szervezet által kiadott nyilatkozat szerint az ostrom alatt lévő városrészben hetek óta akadozik az áramellátás, valamint alig van ivóvíz, élelem és üzemanyag.

A lakosok egyre nyomorúságosabb körülmények között sínylődnek, ráadásul rettegésben élnek a körülöttük dúló harcok miatt. Az óvárosi rész sűrű labirintus, keskeny sikátorok útvesztője, amelyben csakis gyalogosan lehet harcolni, házról házra"

– fogalmazott Bruno Geddo, az UNHCR iraki képviselője.

A iraki hadsereg október közepe óta próbálja meg bevenni az egykor sokmilliós nagyvárost, azonban a kezdeti sikerek után megtorpantak, hiszen az ISIS tagjai betömörültek a belvárosba – írja az MTI.

Az előző hónapban ismertetett adatok szerint több százezer civil tartózkodik Moszulban, akiket a terroristák élő pajzsként használnak, hogy elkerüljék a rakétatámadásokat.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére