Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Eltüntetett pénzek a Momentum körül?

Horváth József György

2017.03.08. 14:28

Az Origo információi szerint 12 millió forintot tüntetett el a Momentum egyik díszpintye, aki korábban Soros-szervezetekben is dolgozott.

A 22 éves Hajnal Miklós jelenleg Oxfordban tanul politikatudományt, közgazdaságtant és filozófiát. Az egyetem honlapja szerint ez évi 7,6–9,6 millió forintba kerül, igaz, ebben már benne vannak a lakhatási költségek is. A Momentum volt elnökségi tagja minderről azt nyilatkozta korábban, hogy diákhitelt vett föl a tanulmányaira, mert ugyebár ezt a képzést a legtöbb angol család sem engedheti meg magának.

A Momentum pávája Soros-ernyőszervezeteknél is dolgozott korábban. Többek között kutatási asszisztens volt Soros György magyarországi házi egyetemén, a CEU-n, azon belül is a közpolitikai iskolában, ahol részt vett a "világkormányzati modul" oktatásában. Emellett szakmai gyakorlatot folytatott Berlinben a Global Public Policy Institute-ban (GPPi). Ez a szervezet is erősen köthető Soroshoz, mivel a vezetője, Wolfgang Reinicke maga mondta el egy interjúban, hogy a CEU-n is végez kutatásokat. A GPPi magát egy független és nonprofit szervezetként határozza meg. Céljuk a világ irányításának a javítása, kutatás és politikai vita által. A GPPi saját elmondása szerint azért végez kutatást, hogy „jobban megértsük, és meg tudjuk magyarázni a világot, ami körülöttünk zajlik". Elemzik a globális ügyek és törekvések politikai vonatkozásait a tudomány alapján.

Eltapsolt 12 millió?

A Momentum Mozgalom politikusa már 2014-ben nemzetközi hírnévre tett szert, amikor társával, a szintén magyar Stickel Adriánnal kitaláltak egy olyan internetes honlapot, amin keresztül előmozdították volna a diákok online felületen történő tanulását. Ez volt a LiteUp.org, amelyre 40 000 dollár – közel 12 millió forint – támogatást kaptak egy hazai startupokat támogató cégtől, a Traction Labs Zrt.-től. A támogatás ellenére a LiteUp azóta eltűnt, a honlapról egy valutaárfolyamokat számontartó oldalra irányít az internet. A 12 milliót felvették, de magából az oldalból nem lett semmi. Milyen érdekes.

És miből tellett az olimpiaellenes kampányra?

Főképp ismert, balliberális politikusok gyerekei vállaltak vezető szerepet a Momentum Mozgalom létrehozásában. Az egyelőre kérdéses, hogy a Momentum pontosan milyen forrásokból finanszírozza a hálózatépítést, mint ahogy az is, miből fizették az olimpiaellenes kampányt.

A hazai ellenzéki pártok jelentős része komoly anyagi problémákkal küzd, ezért képtelenek pénzügyi támogatásra, a hozzájuk kötődő civileket pedig köztudottan külföldről pénzelik"

– írja az Origo, ami cikkében megjegyzi, hogy közben az Index és a 444 is permanens felületet és támogatást nyújt a Momentumnak.

Mécs Imre, egykori szabad demokrata politikus, volt szocialista országgyűlési képviselő egyik fia is a Momentumot erősíti, aki éles vidékellenességével hívta föl magára a figyelmet. Donáth László evangélikus lelkész, volt MSZP-s parlamenti képviselő lánya is tag. Donáth Anna szociológusi tanulmányait részben Amszterdamban folytatta, 2016-ban a Soros György birodalmához tartozó Menedék – Migránsokat Segítő Egyesületnél helyezkedett el.

Soproni Tamás jelenleg is a Momentum elnökségi tagja. Róla köztudott, hogy a 2014-es önkormányzati választáson éppen a Fekete-Győr által reménytelennek tartott Együtt–MSZP–PM–DK jelöltjeként indult Budapesten, a VI. kerület 7-es számú választókörzetében.

A Momentum tagjai között felbukkan Radnóti Sándor filozófus, a Soros Alapítvány könyvpályázati zsűrijének egykori elnöke, volt SZDSZ-es politikus fia, Radnóti András is mint külpolitikai koordinátor. A fiatalemberről, aki több külföldi egyetemen tanult, egyebek mellett azt érdemes tudni, hogy Göncz Kinga szocialista európai parlamenti képviselő irodájában is munkálkodott. De itt van még Tabajdi Péter, Tabajdi Csaba szocialista politikus fia is, aki szintén a mozgalomban serénykedik, bár korábban az MSZP informatikai rendszerén munkálkodott.

(Origo)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére