Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
közeleg a tél
 
 
 
 

Elsőként Budapesten vehetik kézhez a konzultációs kérdőíveket

2017. október 7. 14:28

A héten megkezdődött a nemzeti konzultáció leveleinek postai kiszállítása, a kérdéseket elsőként Budapesten kapják meg a választók, a vidéki kiszállítás október második hetében indul - mondta a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

Tuzson Bence emlékeztetett, a kérdések kipostázása november 10-éig tart, a válaszadásra pedig november 24-éig van lehetőség. A konzultációs íveket a Magyar Posta szállítja ki, de emellett lehetőség van internetes részvételre is ITT.

A választók a kérdőívekkel együtt megkapják Orbán Viktor miniszterelnök levelét is" 

– hangsúlyozta Tuzson Bence, aláhúzva, a kormányfő arra kéri a magyar embereket, hogy vegyenek részt a nemzeti konzultációban, segítsék a kormányt, hogy Brüsszelben megvédhesse a magyar álláspontot a Soros-tervvel szemben. A kormány képviselője kifejtette,

minél több ember mondja el véleményét a nemzeti konzultációban, annál nagyobb a kabinet esélye arra, hogy megállítsa azt a Soros-tervet, amely szerint évente egymillió migránst kell Európába telepíteni."

Tuzson Bence felidézte, Soros György 2015-ben tette közzé először ezt a tervét, azóta pedig nemcsak ő, hanem az Európai Bizottság is arra törekszik, hogy egy állandó mechanizmus keretében évente ennyi ember érkezzen a kontinensre.

Ennek a tervnek ugyanakkor útjában áll, hogy Magyarország és még néhány ország határozottan védi határait, így a kerítés lebontása, a határzár meggyengítése is célja Soros Györgynek"

– mondta Tuzson Bence, hozzátéve, a Soros-terv szerint minden migráns 9 millió forint támogatást kapna két éven át azért, hogy be tudjon illeszkedni.

A terv része, hogy kemény büntetéseket szabjanak ki azokra az országokra, amelyek nem akarnak részt venni a végrehajtásban.

Soros György csökkenteni kívánja a mezőgazdasági és kohéziós támogatásokat, ami a Kelet-közép-európai államokat sérteni a leginkább – fűzte hozzá. Tuzson Bence hangsúlyozta, a kormány ennek ellenére továbbra sem akarja végrehajtani a Soros-tervet, annak minden pontját, tehát az évenkénti egymillió migránst, a 9 millió forintos támogatást, a kötelező kvótát és a kilátásba helyezett büntetéseket is élesen ellenzi.

Tisztában vagyunk azzal, hogy támadásoknak vagyunk kitéve"

– fogalmazott az államtitkár, aláhúzva, a kormányt folyamatos és egyre erősödő támadások érik, mióta meghirdette a Soros György elleni nemzeti konzultációt.

Tuzson Bence megjegyezte továbbá, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a konzultációban adott elektronikus válaszok legfeljebb a beérkezett kérdőívek 5 százalékát teszik ki. Tuzson szintén kérdésre reagálva szólt arról is, hogy az Európai Bizottság napirendjén számos olyan pont van, amely a "Soros-tervnek" a megvalósítását jelenti, "még akkor is, ha nem is így hívják". Tuzson Bence példaként említette a tagállamok büntethetőségére és a kötelező kvótára vonatkozó javaslatokat.  

OLVASTAD MÁR?

közeleg a tél
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Most fény derült arra, mekkora mészárlást is rendezett az Iszlám Állam

Most fény derült arra, mekkora mészárlást is rendezett az Iszlám Állam

amerika, london, párizs

Két tömegsírra bukkantak az Irak északnyugati részén fekvő Szindzsárban.

Immáron teherautókat, motorkerékpárokat is vezethetnek majd szaúdi nők

Immáron teherautókat, motorkerékpárokat is vezethetnek majd szaúdi nők

V-nyolcas

Kellett várni rá egy picit, de jobb később, mint soha, nemde?

Az osztrák "civilek" utcára vonulnak, a bukott szocdem kancellár sivalkodik

Az osztrák "civilek" utcára vonulnak, a bukott szocdem kancellár sivalkodik

amerika, london, párizs

Ennyi telik az osztrák baloldaltól. Az ÖVP-FPÖ hivatalosan is koalícióra lépett, sőt, programot is hirdettek, most pedig megszólalt a leköszönő kancellár, Christian Kern is. Vártuk már nagyon!

Krisztus gyerekkori otthonában elmarad a karácsony

Kicsinyes bosszúból jelesre vizsgázott Názáret muszlim polgármestere: bejelentette, hogy a város nem fogja ünnepelni a karácsonyt.

Wilders nem kertelt, odapörkölt az európai migránssimogatóknak

Wilders nem kertelt, odapörkölt az európai migránssimogatóknak

amerika, london, párizs

Geert Wilders holland politikus szerint Európának folytatnia kell harcát a bevándorlás ellen. Erről beszélt Prágában.

Ha többet tudnak a holokausztról a migránsok, jobban integrálódnak

Legalábbis Heiko Maas szociáldemokrata igazságügyi miniszter szerint.

Szelfibetegség: te érintett vagy?

Igen, tényleg van ilyen, és most egy rövid teszttel mindenki megtudhatja, szenved-e "selfitisben".

Illegális bevándorlók szállták meg Rómát

Illegális bevándorlók szállták meg Rómát

amerika, london, párizs

És a jogaikért tüntettek. Úgy, hogy semmilyen papírjuk nincs arról: jogosan tartózkodnak-e Itáliába. A migránsmenetet olasz baloldali ifjúsági csoportok, szakszervezetek, és jogvédő mozgalmak szervezték.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére