Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Előrehozott választások lehetnek Olaszországban is

2017. május 29. 12:45

RÓMA, 12:45

Egyre konkrétabb lehetőségnek tűnnek az előrehozott választások már az ősszel Olaszországban, miután a három nagy politikai erő, a balközép Demokrata Párt (PD), a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) és az Öt Csillag Mozgalom (M5S) megállapodott az új választási törvényről.

Hétfőn találkoznak a római balközép kormánykoalíciót vezető PD és az ellenzéki M5S parlamenti frakcióvezetői, majd kedden a PD és az FI az utolsó részletekről egyeztet egymással. Ha a három legnagyobb parlamenti erő egyetért, a római parlament alkotmányügyi bizottsága már június elsején igent mondhat az új választási törvényre, amelynek vitája június 5-én megkezdődhet a képviselőházban — írja az  MTI.

Fotó: AFP

A 2013-ban megalakult olasz törvényhozás mandátuma a jövő év elején jár le, de az olasz pártok előrehozott választásokat szorgalmaztak már Matteo Renzi volt kormányfő bukása óta, amelyhez a tavaly decemberi alkotmányos népszavazás kimenetele vezetett.

Az olasz államfő azonban az új választási törvény megalkotásához kötötte az idő előtti választás kiírását.

A római parlament az utóbbi hónapokban nem tudott új törvényt kidolgozni, az események Matteo Renzi április 30-i PD-főtitkári újraválasztásával gyorsultak fel. Matteo Renzi elsőként Silvio Berlusconival, a FI elnökével egyeztetett (ahogyan 2014 februárjában is a PD-FI-paktumnak köszönhetően lett kormányfő).

A kiválasztott választási rendszer az úgynevezett német modell lett, vagyis vegyes választási rendszer, amelyben a képviselők egy részét többségi, más részét arányossági elven választják. A választó két szavazólapot tölthet ki: az egyiken egyéni jelöltek, a másikon pártlisták közül választhat. A parlamentbe jutást 5 százalékban határozták meg, ami a számtalan olaszországi kis párt kiesését jelentené.

Az Öt Csillag Mozgalom a német választási rendszert internetes szavazásra bocsátotta, és a párt részt vevő tagjai nagy többséggel megszavazták. A pártvezér Beppe Grillo blogján be is jelentette, hogy szeptember 10-én az olaszok mehetnek választani.

A Corriere della Sera napilap másképpen számolta: ha a képviselőház június végéig elfogadja az új választási rendszert, a szenátus pedig július végéig, akkor augusztusban feloszlatják a parlamentet, és a voksolás szeptember 24-én lehet. Az Il Giornale című lap október 8-ra kalkulálta az előrehozott választások lehetséges időpontját.

Matteo Renzi többször hangoztatta, hogy ez a választások éve, és Franciaország, Nagy-Britannia és Németország után Olaszország sem maradhat ki, hanem új, erős kormánnyal kell az európai színtéren fellépnie. A La Stampa című lap hangsúlyozza, hogy a pártok még a következő évi költségvetés késő őszi elfogadása előtt új választásokat akarnak, hogy a büdzsét már az új olasz kormány állítsa össze. A La Repubblica című lap arra emlékeztet, hogy a pártok erejéről sok minden kiderül majd a június 11-i helyhatósági választásokon.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Kutatás bizonyítja, hogy a liberális média az USA-ban sem "független és objektív"

Kutatás bizonyítja, hogy a liberális média az USA-ban sem "független és objektív"

amerika, london, párizs

Kutatás bizonyítja, hogy 2018-ban a liberális médiumok hiába hivatkoznak magukra "objektív" hírforrásként, hiszen amikor Donald Trump elnökről van szó, voltaképpen végletesen előítéletesek.

Üvegzseb: az egyik liberális irodalmi egyesület nem nagyon tud elszámolni a közpénzzel

Üvegzseb: az egyik liberális irodalmi egyesület nem nagyon tud elszámolni a közpénzzel

szabad vasárnap

A József Attila Kör Irodalmi Egyesület nem tud elszámolni a számlájukra érkezett közpénzzel. Egymásnak estek, majd még a Magvető Kiadó is kihátrált mögülük.

Lehidalnak a liberálisok, akkora kerítés van Soros György háza körül

Lehidalnak a liberálisok, akkora kerítés van Soros György háza körül

amerika, london, párizs

Egy amerikai műsorban beszéltek a milliárdos rezidenciájáról.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez lesz ma.

Tovább folytatódik a demokraták castingja

Tovább folytatódik a demokraták castingja

amerika, london, párizs

Van már egy jelöltjük, aki zsidó, mór, spanyol, fekete, indián származású, van egy teljesen latinó, van egy hindu és most jelentkezett egy europid is.

Az ausztrálok hetven százaléka elutasítja a bevándorlást

A szigetországba érkező migránsok legnagyobb része indiai származású.

A német balosok szerint az emberek az AfD miatt vesznek egyre több fegyvert

Nem azért, mert félnek, nem azért, mert romlik a közbiztonság a bevándorlás miatt, hanem a jobboldal miatt veszik a fegyvereket a németek.

Elutasította a brit parlament a Brexit-megállapodást, így továbbra sem tudni, mi lesz

Elutasította a brit parlament a Brexit-megállapodást, így továbbra sem tudni, mi lesz

amerika, london, párizs

A kedd esti szavazás eredménye további káosz lehet a brit politikában, miközben a kilépés dátuma vészesen közeledik.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére