Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Elképesztő: a rendőrség megint futni hagyta a feltételezett londoni robbantót

2017. szeptember 18. 09:58

LONDON, 9:58

A londoni robbantás egyik fő gyanúsítottjának állítólag két héttel korábban dolga volt a rendőrökkel.

A 18 éves gyanúsítottat két hete fogta el a rendőrség a londoni metró ugyanazon állomásán, ahol a robbantás történt. Azt nem tudni, hogy akkor miért tartóztatták le, majd engedték szabadon. Minderről a 18 éves gyanúsított szomszédai beszéltek a Daily Mailnek.

A tinédzser az elmondottak alapján egy igen problémás örökbefogadott gyerek, akinek nevelőszülei a 71 éves Penelope Jones és férje, a 88 éves Ronald. A 47 éves Serena Barber, aki egész életében ismerte a párt, elmondta, hogy:

jelenleg két gyermek él velük, egyik sem a sajátjuk. Az egyikőjük nagyon csendes és illedelmes, a másik viszont borzalmas",

majd hozzátette a 18 éves gyanúsítottra utalva, hogy:

úgy tudom, két hete letartóztatták a Parsons Greennél, hogy miért azt nem tudom, de aztán visszakerült Pennyhez és Ronhoz. Ezután Penny azt mondta, hogy nem tudja tovább nevelni, mert nem tudja őt kezelni."

A pár közeli barátai szintén megerősítették, hogy a pár és a tinédzser kapcsolata már igencsak a végét járta.

A rendőrség a Londontól nem messze fekvő Sunbury-on-Thames kisváros egyik lakóépületét is átkutatta. Médiaértesülések szerint itt lakott a metrómerénylettel összefüggésben először őrizetbe vett 18 éves férfi. A lakóház az idős házházaspáré. Ronald és Penelope Jones az elmúlt évtizedekben nevelőszülőkként 268 hányatott sorsú gyermeket fogadott be – köztük migránsokat is. E tevékenységükért II. Erzsébet királynő 2010-ben személyesen tüntette ki őket. A ház közeléből nagyjából 60 embert evakuáltak, a lakók elmondása szerint azért, mert robbanószerkezeteket találtak a helyszínen. A házaspár valószínűleg semmit sem sejtett az egészből.

A londoni rendőrség szombati közleménye szerint a fiatal férfit végül a délkelet-angliai Dover kompkikötőjében vették őrizetbe a terrorellenes törvény alapján. Az illetőt egyelőre egy helyi rendőrőrsön tartják fogva, de "megfelelő időben" Londonba viszik.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Ugye ti sem hittétek el a kormánygépekről szóló álhíreket?

Ugye ti sem hittétek el a kormánygépekről szóló álhíreket?

közeleg a tél

A baloldali média, élén a jobbikos Magyar Nemzettel, tegnap elkezdte terjeszteni azt a fake newst, mely szerint a kormány többfunkciós kormánygépeket vásárol. Mára kiderült, hogy az egész szemenszedett hazugság.

Bakondi: Brüsszel szereptévesztésben van

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint az elmúlt napok nyilatkozatai alapján az Európai Parlament és az Európai Bizottság szintjén is erőteljes törekvések láthatók a tagállamokra nézve kötelező jellegű, felső határ nélküli betelepítési kvóta jogszabályi szintű rögzítésére.

Öngyilkos lett egy szexuális zaklatással vádolt Kentucky állambeli törvényhozó

Öngyilkos lett csütörtökre virradóra a szexuális zaklatással vádolt Dan Johnson republikánus párti Kentucky állambeli törvényhozó - jelentették hírügynökségek.

Gusztustalan: pornófilmet forgattak egy felvidéki templomban

Gusztustalan: pornófilmet forgattak egy felvidéki templomban

bulvár

A hívők és az egyház felháborítónak tartják az esetet.

Nyugi, lesz döner Németországban!

Nyugi, lesz döner Németországban!

amerika, london, párizs

Mehet a foszfát a csirke-, bárány- és borjúhúsba, az Európai Bizottság (EB) ugyanis engedélyt adhat rá. A dönerlobbi tehát elérte a célját.

Kitalálod, mi az Európába igyekvő migránsok új trükkje?

Kitalálod, mi az Európába igyekvő migránsok új trükkje?

amerika, london, párizs

A leleményesség nem ismer határokat: új módon játsszák ki a hatóságokat a migránsok.

35 millió eurót szán a V4 arra, ami Brüsszelt nem érdekli

35 millió eurót szán a V4 arra, ami Brüsszelt nem érdekli

amerika, london, párizs

A visegrádi négyek (Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország) a pénzt az integrált líbiai határvédelemre fordítják, amely így a migránsok feltartóztatását eredményezi.

Nem bírta Samantha, a szexrobot - nagyon csúnyán elbántak vele

Nem bírta Samantha, a szexrobot - nagyon csúnyán elbántak vele

century-on

Bár az eset még szeptemberben történt, a történet abszurditása és a #metoo miatt ma is érdemes vele foglalkozni.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére