Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
szabad vasárnap
 
 
 
 

Elhunyt a rock'n'roll atyja, Chuck Berry

2017. március 19. 08:28

Elment a legenda. Szombaton 90 évesen elhunyt Chuck Berry, akit a rock and roll atyjának tartottak.

A jellegzetes gitárintró Grammy-életműdíjas kitalálóját, aki tavaly októberben töltötte be 90. életévét, otthonában érte a halál. Amerikai sajtóértesülések szerint a zenész elvesztette eszméletét, és a mentősök helyszínre érkezése után már nem sikerült újraéleszteni.

Fotó: AFP
Az amerikai gitáros-énekes legismertebb slágerei közé tartozott a Johnny B. Goode, a Roll Over Beethoven és a Sweet Little Sixteen.

Zenéje több műfaj szinte valamennyi sztárjára hatással volt, sokak mellett a Beatles, a Rolling Stones és Elvis Presley is dolgozott fel a dalai közül.

Charles Edward Anderson Berry St. Louisban született, nagyszülei még rabszolgák voltak. A középiskolában kezdett bluest énekelni és gitározni. 1955. május 21-én vette fel Maybellene című dalát, és sokan úgy tartják, hogy ezzel született meg a rock and roll.

A műfajnak az ifjúságra gyakorolt "káros hatásai" miatt aggódó hatóságok 1961-ben vitatható vádak alapján perbe fogták, és két évre börtönbe zárták.

Eredeti szerzeményeket tartalmazó utolsó lemezét 1979-ben adta ki, de egészen 2014-ig koncertezett, utolsó éveiben egy kisvárosi bárban lépett fel, nem messze St. Louis-tól. Több mint négyezer helyszínen adott koncertet, Budapestre is többször eljutott.

Jellegzetes "duck walk" színpadi koreográfiája (kacsasétája) is világhírű volt.

Chuck Berry elsőként került be a Rock Dicsőségcsarnokába, Grammy-életműdíjat is kapott. A Rolling Stone magazin minden idők száz legnagyobb művésze közül az ötödik helyre sorolta. John Lennon azt mondta róla:

Ha más nevet kellene adni a rockzenének, az a Chuck Berry lenne."

Utolsó születésnapján Berry bejelentette, hogy új stúdiólemez kiadására készül.

OLVASTAD MÁR?

szabad vasárnap
 
 
 
 

Így kell értelmezni a Budaházy-per fejleményeit

Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő tömören és érthetően foglalta össze a közel egyórás bírósági indoklást, melynek keretében hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet és új eljárásra utasított a terrorcselekménnyel és más bűncselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Ítélőtábla.

A Momentum mindenkit hülyének néz

A Momentum mindenkit hülyének néz

kinyílott a pitypang

Egyértelműen kiderült, hogy a kicsi SZDSZ, a Momentum nem egyszerűen kamuzik bizonyos dolgokról, de konkrétan szándékosan hazudik is. Most éppen az derült ki, hogy ordas hazugság a Fekete-Győr Andrásék által úton-útfélen hangoztatott mese a naponta belépő 1000 új tagról.

Németországban a muszlimok azért kampányolnak, hogy ne tiltsák be a fejkendőt a gyerekeknél

Németországban a muszlimok azért kampányolnak, hogy ne tiltsák be a fejkendőt a gyerekeknél

amerika, london, párizs

Az osztrák kormány azon dolgozik, hogy Ausztriában a következő tanévtől már ne viselhessenek fejkendőt az óvodás és általános iskolás gyerekek. Németországban is hasonló intézkedés van készülőben.

Sneider elhatárolódott Budaházytól, miközben Toroczkai szívesen látná a Jobbikban

Sneider elhatárolódott Budaházytól, miközben Toroczkai szívesen látná a Jobbikban

kétharmad

Egyre kínosabb pillanatokat kénytelen átélni nemcsak a Jobbik vezetése, hanem a párt szavazótábora is, annyira összevissza nyilatkoznak a pártelnöki pozícióért versengő alelnökök. Most éppen a Budaházy György mellett való kiállás okozott zavart a Jobbikban.

Megindult az offenzíva Hadházy Ákos ellen

Megindult az offenzíva Hadházy Ákos ellen

kétharmad

Schiffer András, az LMP korábbi vezetője interjút adott a 168 Órának, amiben élesen bírálta Hadházyt. Elmondása szerint komoly hiba volt tőle, hogy bevitte a pártba a most már távozó társelnököt.

Mama, mama! Így fojtogatta rajongóját a kommunista színész, meztelenül

Mama, mama! Így fojtogatta rajongóját a kommunista színész, meztelenül

piszkostizenkettő

Ősszel még Macron elnök mellett agitált, erkölcsről és tisztességről prédikált. Most azzal vádolják, hogy összevert és megerőszakolt egy nőt.

Feljelentést tettek Márki-Zay Péter kampányának finanszírozása miatt

Feljelentést tettek Márki-Zay Péter kampányának finanszírozása miatt

kétharmad

Bűnpártolás és pénzmosás gyanúja miatt feljelentést tett Márki-Zay Péter kampányának finanszírozása ügyében Szabó Bálint Hódmezővásárhelyen.

Egy hét késéssel, de már a holland miniszterelnök is gratulált Orbán Viktor győzelméhez

Nem siette el a magyar választási eredményhez való gratulálást, de végül csak megtette Hollandia miniszterelnöke, aki korábban többször is bírálta Orbán Viktor politikáját. A holland kormányfő többek közt azt írta Orbán Viktornak, hogy Európának hatékony vezetésre és együttműködésre van szüksége.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére