Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Ejtették a svédek a Julian Assange elleni vádakat

2017. május 19. 11:48

STOCKHOLM, 11:48

Lezárta a svéd ügyészség a hét éve tartó, erőszaktevés vádja miatt indított nyomozást a WikiLeaks alapítójával, Julian Assange-zsal kapcsolatban.

Fotó: AFP

A döntés értelmében ezzel le is került az európai körözési listáról. Az egyesek szerint politikai váddal illetett Assange eddig következetesen tagadta az ellene felhozott, nemi erőszakkal kapcsolatos gyanúsítgatásokat. 

Mint ismert, Assange az őt ért vádak elől Ecuador londoni nagykövetségéhez menekült, ahol 2012 óta tartózkodik. A WikiLeaks-alapító azért kért menedékjogot Ecuadortól, mert attól tartott, hogy a svédországi nyomozás következtében kiadhatják az Egyesült Államoknak is, ahol a szivárogtatások miatt állna bíróság elé.

A Reuters információi szerint a brit rendőrség továbbra is azon az állásponton van, hogy ha kilépne Assange a nagykövetség területéről, akkor azonnal letartóztatnák.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Megtiltották a vallási jelképek viselését a belga rendőröknek

Megtiltották a vallási jelképek viselését a belga rendőröknek

amerika, london, párizs

A La Libre Belgique című napilap hétfőn arról írt, hogy a semlegesség megtartása a rendőrség kötelességei közé tartozik, ami semmilyen vallási jelkép viselését nem teszi lehetővé.

Megkezdődött a kétsebességes unió kiépítése

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter és Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter vezetésével német-francia munkacsoport alakult, amely javaslatokat dolgoz ki az Európai Unió és az euróövezet továbbfejlesztéséről - jelentette be a két miniszter hétfőn Berlinben.

A Dán Néppártnak nagyon bejön a magyar megoldás

A Dán Néppártnak nagyon bejön a magyar megoldás

amerika, london, párizs

A párt képviselői nemrég arról beszéltek, hogy ugyanolyan határzárat szeretnének a német-dán határra, mint amilyet Magyarország épített a déli határra.

Irán beszáll a terror elleni harcba

Irán beszáll a terror elleni harcba

amerika, london, párizs

Az újraválasztott vezető hétfői beszédében kijelentette, hogy szerinte gyökerestül kell kiirtani a terrorizmust a Közel-Keleten.

Trump és Netanjahu egy órán keresztül tárgyalt négyszemközt, zárt ajtók mögött

Trump és Netanjahu egy órán keresztül tárgyalt négyszemközt, zárt ajtók mögött

amerika, london, párizs

Donald Trump hétfőn Jeruzsálemben többek között arról biztosította Benjámin Netanjahut, hogy az orosz külügyminiszterrel közös, nem sokkal korábbi washingtoni találkozóján nem volt szó Izraelről. Az amerikai elnök ezzel azokra a sajtójelentésekre utalt, amelyek szerint a Szergej Lavrovval tartott két héttel ezelőtti megbeszélésén állítólag az izraeli hírszerzéstől származó információkat adott át.

Svájcban a helyes viselkedést és magatartást bemutató tájékoztató rajzfilm készült migránsok számára

Svájcban a helyes viselkedést és magatartást bemutató tájékoztató rajzfilm készült migránsok számára

amerika, london, párizs

Az erőszak különféle formáival és a szemeteléssel kapcsolatos panaszok miatt a svájci rendőrség felvilágosító kampányba kezdett a nemrég az országba érkezett migránsok körében. A kampány során a rendőrség képviselői meglátogatják a migránsokat ellátó intézményeket és bemutatnak egy olyan rajzfilmet, melyben kifejtik, hogy fizikailag senkit nem szabad bántalmazni vagy megerőszakolni.

Ha kell, Románia felé is kiterjeszti Magyarország a határvédelmet

Ha kell, Románia felé is kiterjeszti Magyarország a határvédelmet

közeleg a tél

Az elmúlt időszakban csak a rendkívül szigorú magyar határvédelem és a szerb-magyar határon felállított kerítés jelentett megoldást az illegális migrációval szemben - közölte Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Egyre több embernek van biztos megélhetése, Katalónia sarokba szorította Madridot, Palvin Barbi pedig ismét észbontó.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére