Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egyre több Soros-pénzt ismer be Majtényi

Bertha László

2017.03.10. 17:08

Majtényi Lászlónak úgy tûnik, fogalma sincs arról, hogy mennyi pénzt is kapott az általa elnökölt Eötvös Károly Intézet. Pár nap alatt már a második számmal rukkolt elõ. Ha így halad, szép lassan neki is összejön a 145 millió forintos összeg.

A baloldal államfőjelöltje először egy 57 millió forintos összeggel állt elő a Soros-féle szervezetektől kapott támogatások kapcsán, ám ez a szám mára 109 millió forint lett, amit egy kicsit még kozmetikázott, így végül 64 milliót kapott.

Majtényi szerint ugyanis nem az a lényeg, hogy mennyi pénzt ítélt meg számukra az évek során a Soros Alapítvány, hanem az, hogy a közel 145 millió forintos támogatásból ők eddig mennyit költöttek el. Kérdés, hogy miért is állt elő egy újabb számmal, miközben másokat kritizált, hogy nem tudnak számolni.

Kinek a jelöltje Majtényi László?

A CÖF elnöke, Csizmadia László szerint Soros György „porondmesteri” tevékenységének eredménye, hogy a baloldali ellenzéki pártok Majtényit jelölik a köztársasági elnöki posztra.

Mivel a Majtényi által vezetett intézetet Soros György támogatja jelentős összegekkel, nem világos, hogy a volt adatvédelmi biztos a baloldal, vagy pedig a tőzsdespekuláns jelöltje – tette hozzá Fricz Tamás, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány kuratóriumi tagja. Fricz szerint, ha az Eötvös Károly Intézetet külföldi személy finanszírozza, akkor várhatóan a fontos döntéseket is a támogató, esetükben Soros György hozza meg.

Majtényi, a bevándorláspárti

Soros György szellemisége a bevándorlási kérdés tekintetben is tetten érhető. Majtényi szerint a magyar bevándorláspolitika elfogadhatatlan, a kerítést rossz dolognak tartja a déli határon, Angela Merkel felfogásával azonban egyetért, akárcsak a milliárdos spekuláns.

Majtényi nem is titkolja különösebben, hogy ismeri Soros Györgyöt, akivel az Origo információi szerint háromszor is találkozott. Az évek óta egymással civakodó ellenzéki pártok gyakorlatilag fennakadás nélkül tudtak megállapodni Majtényi jelöléséről, melyet a Sorosnál való beágyazódottsága olajozott meg.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére