Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Egyetlen felvételen az iszlám európai térhódítása

Sümeghi Lóránt

2018.06.17. 11:00

Nemrég, június 15-én ért véget az iszlám világban ünnepelt ramadán (böjti idõszak), melyet az Eid al-Fitr (a böjt megtörésének ünnepe) követett. Az iszlám két legnagyobb ünnepét Európa-szerte is megünnepelték a muszlimok, akik immár egy 44 millióra (!) tehetõ vallási közösséget alkotnak.

Kevesen tudják, hogy csak az Európai Unió területén belül legalább 19 millió muzulmán él. Ennek fényében a Románia lakosságszámával felérő iszlám közösség a keresztény alapokkal és civilizációval megáldott Európában ugyanúgy gyakorolja vallását, mintha az a Közel-Keleten, Ázsiában vagy éppen Észak-Afrikában lenne.

Így történt ez a nagy-britanniai Birmingham városában is – amely a szigetország egyik muszlimok által legsűrűbben lakott települése –, amikor

a ramadán végét megünnepelni szándékozók, a maguk szerény 140 ezres tömegével, egy teljes parkot elfoglaltak.

Sajtóértesülések szerint ez az eleve döbbenetes szám évről évre növekszik, ugyanis tavaly "csak" 106 ezer muszlim özönlötte el a Small Heath Parkot, 2012-ben pedig mindössze 12 ezer.

Adódik a kérdés, melyik többségében muzulmán országban lennének a keresztényeknek hasonló lehetőségeik az ilyesfajta vallásgyakorlásra? 

Esetleg Marokkóban, ahol a mai napig küzdenek a keresztények azért, hogy államilag elismert legyen a házasságkötésük? Hogy ne kelljen egy keresztény nőnek elfedni az arcát? Vagy Egyiptomban, ahol a kopt keresztény férfiak a nevük miatt nem válhatnak profi focistákká? Vagy éppenséggel Szaúd-Arábiában, ahol ha valaki elhagyja a muszlim hitet és betér az alig másfél milliós, helyi keresztény közösségbe, akkor megkövezik, jobb esetben csak keresztre feszítik? 

Végig kellene tehát Európának gondolnia, meddig érdemes ezt az egyirányú toleranciát képviselnie, meddig érdemes kulturálisan hülyét csinálnia magából.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére