Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
piszkostizenkettő
 
 
 
 

Egy tanulságos történet az iszlámban reménykedő Vona Gáborról és a kimondott szavak következményeiről

2017. szeptember 13. 14:58

A politikai szélhámosok - akiknek semmi sem drága - gyakran megússzák azt, hogy szembesüljenek tetteik következményeivel, vagy hogy noch dazu saját maguknak kelljen lerántani a leplet az önmaguk által terjesztett igék hamisságáról. Vona Gáborral, a magyar politikai közélet kaméleonjával azonban mégis megtörtént ez.

A Székesfehérvári Törvényszéken ma reggel kezdődött el a pere annak a két magyar fiatalnak, akik a vád szerint csatlakozni akartak az Iszlám Állam nevű, horrorisztikus bűnöket elkövető terroralakulat fegyveres harcához.

A két magyar állampolgárságú fiú terrorcselekmény terrorista csoportban történő elkövetése érdekében megvalósított terrorcselekmény előkészülete vádjával áll bíróság elé, amelynek akár 5-10 év börtön is lehet a büntetése.

A két – finoman szólva – nem túl dörzsölt fiatal egészen elképesztő módon a gyakorikerdesek.hu oldalon ismerkedett meg a „hogyan lehet az Iszlám Államhoz csatlakozni kérdésre választ keresve. Végül egyiküket, F. Viktort Törökországban letartóztatták a hatóságok, amikor az megpróbált eljutni az Iszlám Államhoz. Őt ezután a török hatóságok visszaszállították Magyarországra

A Magyarországon maradt társa sorsát viszont az iszlámban a világ utolsó reménységét látó Vona Gábor pecsételte meg.

Fotó: MTI Fotóbank

A 2016-os véres nizzai terrortámadás után Sz. Dániel Magyar Mohamed néven kezdett kommentelni Vona Gábor Facebook-oldalán.

Ennek a bolygónak az ura az Iszlám Állam lesz, csak idő kérdése. Allah legyen velünk!” Hamarosan bekövetkezik a katasztrófa. Szerezni fogok egy kamiont magamnak, aztán futhatnak a hülye emberek. Én vagyok a legnagyobb Magyarországon, hamarosan megismerik a nevem.”

– írta Sz.Dániel, majd ráadásul még azt is közölte, hogy aki csatlakozni akar az Iszlám Államhoz, az írjon neki privát üzenetet.

A hírek szerint ekkor Vona Gábor Facebook-profilja kezelőjének a jelzése alapján, a Jobbik elnöke feljelentést tett az Iszlám Állam számára az oldalán toborzó kommentelő ellen.

Az ügy kapcsán talán érdemes feltenni a költői kérdést: Vajon van-e összefüggés a két magyar „iszlám terrorizmus iránt rajongó” fiatal ügye és Vona Gábornak az iszlámot propagáló kijelentési között? Vajon miért pont Vona Gábor Facebook-oldalán akart fegyveres harchoz önkénteseket toborozni az Iszlám Államhoz csatlakozni akaró fiatal?

Jó lenne tudni, hogy Vona Gábor mit gondol most az iszlámot a világ utolsó reménységeként méltató, elhíresült mondatáról, amelynek megfogalmazásakor (állítólag) szélsőjobboldali politikus volt, most pedig (állítólag) inkább már baloldali. 

OLVASTAD MÁR?

piszkostizenkettő
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Légből kapott álhír az ellenzékiek és a sorosisták lehallgatási ügye

Légből kapott álhír az ellenzékiek és a sorosisták lehallgatási ügye

közeleg a tél

Az e heti HVG címlapos anyagban azt sejteti, hogy ellenzéki politikusokat, újságírókat, sorosista aktivistákat hallgatnak le a szakszolgálatok.

Kunhalmi megint nem bírta ki könnyek nélkül

Az emeszpés celeb-politikus annyira sajnálja, hogy az MSZP átengedte Horváth Imre, újpesti politikus helyét a DK-nak, hogy könnyek között panaszkodott az ATV reggeli műsorában.

Soros coming outja

Soros coming outja

piszkostizenkettő

Soros György kijött a fényre. Soros György bátor.

Így jobbikosították a Magyar Nemzetet

Így jobbikosították a Magyar Nemzetet

közeleg a tél

Simicska Lajos médiabirodalma teljes gőzzel ráfordult a kampányra. A Magyar Nemzet irányítását átvevő Schlecht Csaba ennek a legékesebb bizonyítéka. A szerkesztőségünkbe eljuttatott belső iratok alapján a Magyar Nemzetben elég nagy a fejetlenség, a káosz és a bizonytalanság.

Totális káosz a tyúkólban: mellébeszélnek a Jobbikban

Totális káosz a tyúkólban: mellébeszélnek a Jobbikban

kinyílott a pitypang

Van egy kis disszonancia a pártelnök, Vona Gábor és az elnökhelyettes, Toroczkai László között.

A spanyol kormányt ostorozzák a civil szervezetek a migránsok miatt

A spanyol kormányt ostorozzák a civil szervezetek a migránsok miatt

amerika, london, párizs

A spanyol kormány kénytelen volt a hirtelen érkezett ezer migráns közül többeket az újonnan épített, használatlan börtönben elhelyezni, ami miatt a civil szervezetek egyből kiakadtak, azt hangoztatván, hogy igazságtalanul kriminalizálják a migránsokat.

Szétszedték a követői Soros Györgyöt a Twitteren

Szétszedték a követői Soros Györgyöt a Twitteren

kinyílott a pitypang

Miután Soros György megmutatta az arcát és nyilatkozatával eloszlatott minden kétséget afelől, hogy a kormány esetleg egy fantom ellen küzdött volna ezidáig, a Twitteren lévő követői alaposan nekimentek, számonkérve a nemzetállamokat támadó, a migrációt pedig elősegítő vízióit.

Egy volt tag fedi fel a szcientológusok ármánykodásait

Egy volt tag fedi fel a szcientológusok ármánykodásait

közeleg a tél

Bonyai Péter 10 évig volt a szcientológus szekta tagja. Azonban idővel morálisan vállalhatatlanná vált számára a pénzéhes közösség.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére