Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Egy latinó is indulhat Trump ellen 2020-ban

2019. január 12. 20:45

Bejelentette indulását a 2020-as amerikai elnökválasztáson Barack Obama egykori demokrata párti elnök volt lakásügyi és városfejlesztési minisztere, Julián Castro, a texasi San Antonio korábbi polgármestere.

A 44 éves Castro, akinek egyik nagymamája mexikói bevándorló volt, az első latin-amerikai származású politikus, aki bejelentette: indulni kíván, hogy megszerezze a Demokrata Párt jelöltségét a 2020-as elnökválasztásra.

Fotó: AFP

Amikor a nagyanyám majdnem száz éve megérkezett ide, aligha gondolhatta, hogy pusztán két nemzedékkel később egyik unokája az Egyesült Államok Kongresszusának tagja lesz, a másik pedig itt áll majd Önök előtt és kimondja ezeket a szavakat: jelöltetem magam, hogy az Egyesült Államok elnöke lehessek"

– mondta a politikus. Castro azt választotta választási szlogenjéül, hogy "Egy nemzet. Egy sors".

A Demokrata Párton belül egyelőre több mint tucatnyian fontolgatják, hogy megpróbálják legyőzni Donald Trumpot, aki minden bizonnyal jövőre is a Republikánus Párt jelöltje lesz. Legutóbb például egy hindu képviselőnő, Tulsi Gabbard jelentette be, hogy indul a 2020-as választáson.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Az MTVA feljelentést tesz Sargentiniék kampányvideójának lopott felvételei miatt

Az MTVA feljelentést tesz Sargentiniék kampányvideójának lopott felvételei miatt

kétharmad

Feljelentést tesz a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sargentiniék kampányvideójának lopott felvételei miatt - közölte az MTVA sajtóosztálya vasárnap az MTI-vel.

"A keresztényüldözés évente több mint négyezer halálos áldozatot követel"

Elfogadhatatlannak nevezte Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára, hogy bár a keresztények a világ legüldözöttebb vallási csoportja és a keresztényüldözés évente több mint négyezer halálos áldozatot követel a nemzetközi szervezetek mégis hallgatnak erről a tényről.

Orbán: "Magyarország elkötelezett partner a terrorizmus elleni globális küzdelemben"

Orbán: "Magyarország elkötelezett partner a terrorizmus elleni globális küzdelemben"

kétharmad

Magyarország továbbra is elkötelezett partner marad a terrorizmus és a vallási szélsőségesség elleni globális küzdelemben - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Srí Lanka-i kormányfőnek a szigetországban húsvétvasárnap végrehajtott, sok áldozatot követelő robbantásos merényletek miatt küldött részvéttáviratában.

Legyen a húsvéti sör is az ünnep kelléke!

Legyen a húsvéti sör is az ünnep kelléke!

szabad vasárnap

Füstölt sonka, főtt tojás, csokinyúl. Ideje melléjük feljegyezni a húsvéti sört is!

Melyik országban dőlhet el Európa sorsa?

Melyik országban dőlhet el Európa sorsa?

amerika, london, párizs

A 888 európai parlamenti választásokról szóló sorozatának hetedik részében megnézzük, hogy állnak az európai politikai pártok Olaszországban, Spanyolországban, Németországban, Franciaországban és a "potyautas" Nagy-Britanniában.

A konzervatívok is Farage Brexit Pártjára szavaznának

A konzervatívok is Farage Brexit Pártjára szavaznának

amerika, london, párizs

Tiltakozásul az ellen, hogy Theresa May miniszterelnök a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) halasztásáról állapodott meg az Európai Unióval.

Szijjártó Péter: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

Szijjártó Péter: a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon

kétharmad

A külgazdasági és külügyminiszter a húsvétvasárnap Srí Lankán elkövetett, több mint kétszáz halálos áldozatot követelő merényletsorozattal kapcsolatban nyilatkozott az M1 aktuális csatornának.

Kétszáz fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Srí Lankán

Kétszáz fölé emelkedett a halálos áldozatok száma Srí Lankán

amerika, london, párizs

Mindeközben őrizetbe vettek hét embert, három rendőr meghalt.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére