Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Eddig teljesen alkalmatlannak bizonyult a spanyol szocialista kormányfõ

Forisek Ádám

2018.09.14. 14:00

Száz napja kormányoznak a szocialisták, és úgy tûnik, máshol sem képesek egy rendes kormányfõt adni: lemondott miniszterek, plágiumvádak és ellentmondásos döntések feketítik be Pedro Sánchez miniszterelnök eddigi pályafutását.

Önmagában már az sem bizalomgerjesztő kezdet, hogy Sánchezt lényegében nem szavazással választották meg. A szocialista politikus bizalmatlansági indítványt nyújtott be Mariano Rajoy ellen, ezzel sikerült őt kigolyóznia. A parlament ezután Sánchezéknek adott kormányalakítási megbízást, mivel ők voltak a Rajoy vezette konzervatívok után a második legnagyobb politikai párt a parlamentben.

Így azonban elég nehéz helyzet állt elő, Sánchez kormányzata csak hajszálnyi többséggel bír. A 350 képviselői helyből mindössze 84 van a szocialisták kezében – amelynek az az eredménye, hogy alig tudnak bármit is elfogadtatni a parlamentben. Ez pedig még csak az egyik probléma.

Sánchezről tudni kell, hogy PhD-val rendelkezik, amelyet a spanyol gazdasági diplomácia témakörében írt. Nemrégiben azonban kiderült a szocialista politikusról, hogy plagizált. Egy közgazdász professzor az El Mundónak egyenesen azt mondta, Sánchez doktorija meg sem jelenhetne egy tudományos folyóiratban, hiszen nem csinált mást, mint összefoglalt egy témakört, mindenféle eredeti állítás nélkül.

A szocialista politikus azonban ahelyett, hogy elismerte volna hibáját, inkább defenzívába vonult, a Twitteren pedig jogi lépésekkel fenyegette meg mindazokat, akik kritizálták doktoriját.

Ez pedig igencsak nagy ütést visz be Sánchez népszerűségének, hiszen vele ellentétben például az egészségügyi miniszter, Carmen Montón lemondott posztjáról, mikor kiderült, hogy gender studies diplomáját nem tudta rendesen megírni és plagizált.

Végezetül pedig meg kell említeni azt is, hogy a szocialisták képtelenek népszerűséget növelni. A legfrissebb, e heti közvélemény-kutatás szerint mindössze 28 százalékon állnak, és valószínűleg nem sokat segít ezen a szocialista kormányzat bevándorlási politikája sem.

Olaszország nemzeti fordulata után Spanyolország maradt a legfőbb korridor az illegális bevándorlók számára, ám a szocialistáknak el kell ismerniük, hogy egész egyszerűen nincs elég pénz a migránsokra – így hát az egyetlen dolgot teszik, amit ebben a helyzetben tenni tudnak: elveszik az őslakos spanyoloktól az erőforrásokat, hogy azt a migránsokra fordítsák. Ezt pedig egyedül csak brüsszeli segítséggel tudják kivitelezni, ami lássuk be: nem egy megfontolt, hosszú távú terv. 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére