Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Dupla ön-tökönrúgással készül a Jobbik a pártszakadásra

2018. április 19. 10:58

Kétszer ül majd össze a Jobbik kongresszusa, hogy az eddigi egy helyett két társelnököt válasszon meg. Persze csak ha minden jól megy, mert ha mégsem, akkor bizony minden hír szerint jön a pártszakadás, mivel a radikálisok és a Vona Gábort követő baloldaliak már nem férnek meg egy pártban.

Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta, hogy a társelnöki rendszerre való áttérés elnökségi ajánlás, első körben az erről szóló alapszabály-módosításról kell majd állást foglalniuk az alapszervezetek által delegált tagoknak. Azt a tanácskozást április végén tartják, két héttel később pedig sor kerülhet a tisztújításra.

Ha a kongresszus nem támogatja a strukturális átalakítást, akkor marad a jelenlegi rendszer, amelyben egy elnök és hat alelnök dolgozik"

– mondta a Vona Gábor leghűségesebb hívei közé tartozó szóvivő.

Egy kérdésre válaszolva Mirkóczki Ádám azt mondta, hogy több alkalmas embert is lát a párt vezetésére, de szerinte a Vona Gábor leköszönő elnök okozta űrt egyik napról a másikra senki nem tudja betölteni. Ugyanakkor a szóvivő egyértelműen kiállt az eddig csak a liberális pártoknál alkalmazott társelnöki rendszer alkalmazása mellett. Mirkóczki a társelnöki rendszerre való áttérés szükségességét a hatékony feladatmegosztással indokolta.

A Vona Gábor legszűkebb köréhez tartozó szóvivő egyáltalán nem beszélt Toroczkai László elnökké választásának esélyeiről, ugyanakkor viszont a Jobbik jelenlegi vezetése által kijelölt két társelnökaspiránst abszolút befutóesélyesként nevezte meg.

Sneider Tamás inkább az aprólékos szervezeti munkát végezné, Gyöngyösi Márton pedig ezt megfelelően tudná artikulálni a politikai kommunikációban"

– fejtette ki a jobbikos politikus, aki ugyanakkor visszautasította az esetleges pártszakadásról szóló felvetéseket, mondván, senki nem vinné ebbe az irányba a dolgokat. Az egység nem forog veszélyben – hangoztatta.

A szóvivő az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által korábban kiszabott 663 millió forintos bírságról és a párt kampányköltéseiről pedig azt mondta, hogy szerinte nincs ok az aggodalomra, mivel ők csak a Simicska Lajos tulajdonában álló reklámcégekkel voltak szerződésben, ezeket a szerződéseket meg fogják vizsgálni és látható lesz, mennyiért bérelték a felületeket.

Soha nem volt olyan, hogy tessék gyerekek, itt van nem tudom mennyi pénz és kampányoljatok"

– mondta Mirkóczki Ádám. 

Amiről viszont egyáltalán nem beszélt a szóvivő az az, hogy a Jobbik a baloldali fordulatának és a Simicskának való lefekvésének köszönhetően mind szervezetileg, mind anyagilag a csőd szélére jutott. A Jobbik hiába került be a parlamentbe, a baloldali átszavazók voksainak köszönhetően most abba a helyzetbe keveredett, hogy a még megmaradt vidéki pártszervezeteinek a fenntartására sem maradt semmilyen forrása, csak az adósságok. Nem véletlen tehát, hogy a szakértők szerint most minimum az LMP 2014-es pártszakadásához hasonló robbanás várható a hajdani radikális jobboldali pártban. 

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Finnek kipipálva, nyert a magyar válogatott

Finnek kipipálva, nyert a magyar válogatott

hajrá, magyarok!

A magyar válogatott Finnország ellen zárta a Nemzetek Ligája C divíziójának 2. csoportjában a küzdelmeket. Győzelemmel!

Most már politikai lúzerképzést is kaphatsz Vona Gábortól

Most már politikai lúzerképzést is kaphatsz Vona Gábortól

kinyílott a pitypang

A Jobbik egykori bukott elnöke, Vona Gábor politikai tanfolyamot tart december 8-án.

Szanaszét hazudják a vörös terrort a balos történészek

Szanaszét hazudják a vörös terrort a balos történészek

kinyílott a pitypang

Vörös terror. Ha kell, ha nem: jobbról és balról is ugranak a témára. Most épp a baloldali történetírás ragadta meg az alkalmat, hogy egy történelemhamisítással felérő mosdatást vigyen véghez Szamuely Tiborék "munkássága" kapcsán. Felkészül a jobboldal.

Merkel ellenfele sincs kibékülve az ENSZ globális migrációs csomagjával

Miután a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Szász-Anhalt tartományi szervezete elutasította az ENSZ globális migrációs csomagját a hét végi kongresszusán és felszólította a szövetségi kormányt, megszólalt a leköszönő CDU-elnök lehetséges utódja, Jens Spahn is.

Merkelnél bujkált Macron, majd programot hirdetett

Merkelnél bujkált Macron, majd programot hirdetett

amerika, london, párizs

Miközben Franciaországban polgárháborús állapotok uralkodnak, addig a francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron Németországban pitizett a német kancellárnál, Angela Merkelnél.

Centenáriumi megemlékezést és autonómiatüntetést tartottak Sepsiszentgyörgyön

Centenáriumi megemlékezést és autonómiatüntetést tartottak Sepsiszentgyörgyön

amerika, london, párizs

Az utóbbi száz év jogküzdelmeit felidéző centenáriumi nagygyűlést, Székelyföldnek területi autonómiát követelő tüntetést tartottak vasárnap Sepsiszentgyörgy főterén, amelyen a szónokok az 1918-as gyulafehérvári határozatban tett, máig beváltatlan autonómiaígéretet kérték számon Bukaresten.

Mozgalmat indított a hazug polgármester

Mozgalmat indított a hazug polgármester

kinyílott a pitypang

Márki-Zay Péter, aki azzal vétette magát észre, hogy két orbitális hazugsággal szállt be a hódmezővásárhelyi kampányba, most mozgalmat alapított egy csapatnyi értelmiségivel. Végre egy új, "független" mozgalom, amely az EU-s és az önkormányzati választáson is darálja az ellenzéki pártokat az összefogás-mantrával.

Trump Soros migránsairól: ha valóban utálják az országokat, ahonnan jöttek, miért lengetik a zászlóikat?

Trump Soros migránsairól: ha valóban utálják az országokat, ahonnan jöttek, miért lengetik a zászlóikat?

amerika, london, párizs

Az USA felé tartó migránskaraván tagjai elvileg azért indultak útnak, mert félnek saját hazájukban élni, mégis milyen büszkén lengetik nemzetük zászlóit - írta Donald Trump amerikai elnök Twitter-bejegyzésében.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére