Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Drónnal akarták levadászni a venezuelai elnököt

2018. augusztus 5. 08:28

CARACAS, 08:28

Nicolás Maduro venezuelai elnöknek hirtelen meg kellett szakítania beszédét szombaton egy caracasi katonai rendezvényen, mert dróntámadás célpontja volt, emiatt sürgősen el kellett hagynia a helyszínt. Az államfő szerint a venezuelai jobboldal és a kolumbiai elnök áll a merénylet hátterében.

A Reuters hírügynökség először arról adott hírt, hogy az államfő beszédét közvetítő rádió- és televízióadást egyik pillanatról a másikra meg kellett szakítani, előtte azonban a képernyőn még látni lehetett, hogy az alakzatban felsorakozott katonák szétoszlanak, majd futni kezdenek, a pódiumon pedig többen riadtan néztek felfelé. Az EFE spanyol hírügynökség úgy tudja, az elnök valószínűleg dróntámadás célpontja volt.

A caracasi katonai parádé.

Fotó: AFP

A hírügynökségek az első percekben nem tudtak további részletekkel szolgálni, viszont a venezuelai tájékoztatási minisztérium nem sokkal később azt közölte, hogy néhány, robbanóanyaggal felszerelt drón robbant fel a pódium közelében, miközben az elnök a hallgatósághoz beszélt. A tárca vezetője, Jorge Rodriguez szerint merényletkísérletről van szó, de – mint hozzátette – az elnöknek nem esett baja, az eseményen részt vevő tisztek is épségben kerültek ki az incidensből.

Nicolás Maduro elnökünk nagyszerűen érzi magát, kitűnő egészségi állapotnak örvend"

– mondta a VTV állami televíziónak a miniszter. Hírek szerint ugyanakkor a nemzeti gárda hét katonája megsebesült.  

Maduro három órával az incidens után rádió- és tévéinterjújában azt mondta: az ellene végrehajtott merénylet mögött bizonyosan a venezuelai jobboldal és a leköszönő kolumbiai elnök, Juan Manuel Santos áll.

Rekordidő alatt tisztáztuk a helyzetet, merénylet volt ez a meggyilkolásomra, ma akartak megölni, és nincs kétségem afelől, hogy minden szál a venezuelai jobboldalhoz és a szélsőbaloldalhoz vezet, amely a kolumbiai szélsőbaloldallal szövetkezve cselekedett, s kétség sem fér ahhoz, hogy e merénylet hátterében Juan Manuel Santos áll"

– mondta Maduro, közölve azt is, hogy már el is fogták a merénylet néhány gyakorlati végrehajtóját.

Maduro a venezuelai tévében, a robbanás pillanatában.

Fotó: AFP

Venezuela több mint két éve súlyos gazdasági és politikai válsággal küzd. A hatalmas olajkészletekkel rendelkező, de szinte semmi mást nem exportáló ország gazdasága az olajár esése miatt gyakorlatilag összeomlott. A jobboldali ellenzék elsöprő többséget szerzett a legutóbbi választásokon, Nicolás Maduro baloldali elnök azonban válaszul szinte teljesen felszámolta a népképviseletet, augusztusban pedig úgynevezett alkotmányozó nemzetgyűlést választottak, amelyet a nemzetközi közösség jelentős része nem ismer el. Tavaly áprilistól hónapokon át folyamatosak voltak az utcai tüntetések az országban, ezekben több mint százan vesztették életüket.

Maduro elnöki tisztségét ugyanakkor további hat évre megerősítették a május 20-án rendezett választásokon. A nemzetközi közösség bírálta a szavazás lebonyolítását, az ellenzéki jelöltek pedig a választókra gyakorolt nyomás miatt illegitimnek nevezték a voksolást és a választás megismétlését követelték.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Levelet küldtek a jobbikosoknak: hozzanak árpádsávos zászlót és ismételjék meg 2006-ot

Levelet küldtek a jobbikosoknak: hozzanak árpádsávos zászlót és ismételjék meg 2006-ot

kétharmad

Titkos levelet kaptak a jobbikosok. A 888.hu-hoz eljuttatott példányból kezd kirajzolódni a Jobbik valódi szándéka. Megpróbálja az eseményeket erőszakosabb irányba tolni. Vidéki aktivistákat rendeltek fel, hogy használják " a 2006-ban bevált felszereléseket." Ez Soros liberális anarchistái, és a jobbikos huligánok intézményes kapcsolatának első bizonyítéka.

Petárdák durrantak a rendőrsorfal előtt, könnygáz volt a válasz

Nagyjából este 10 után 10 perccel elkezdődött balhé. Egyelőre még csak kisebb incidensek vannak.

Vajon megint lesz balhé a Kossuth téren?

Vajon megint lesz balhé a Kossuth téren?

kétharmad

Péntekre is jutott a be nem jelentett tüntetésekből. Este 10-ig a skandáláson és sétálgatáson kívül nem történt semmi jelentős.

A magyarok 66 százaléka elítéli a törvénysértésekkel politizáló ellenzéket

A magyarok 66 százaléka elítéli a törvénysértésekkel politizáló ellenzéket

kétharmad

A magyar választópolgároknak nem tetszik az ellenzéki képviselők parlamentben bemutatott szerdai botránykeltése, kétharmaduk (66 százalék) szerint nem viselkedhet így egy képviselő az Országházban - derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásából.

A csürhe kéttucatnyi, szegény gyerekeknek szánt szánkót lopott el a Parlament elől

A csürhe kéttucatnyi, szegény gyerekeknek szánt szánkót lopott el a Parlament elől

kinyílott a pitypang

A szerda esti és a csütörtöki zavargások legszégyenteljesebb pontja volt, amikor a Parlamentnél felállított 130 szánkóból többet elloptak, megrongáltak és felgyújtottak a provokátorok. A szánkókat az Országgyűlés Hivatala vásárolta és hátrányos helyzetű gyerekeknek ajándékozzák azokat.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Eseménydús nap a mai is. Nézzük a legfontosabb történéseket!

Az ellenzék legnagyszerűbb szónokai tirádáztak a Kossuth téren

A mai tüntetésen felléptek az ellenzéki pártok mesterszónokai. Kunhalmi Ágnes tanácsköztársasági hangulatot varázsolt a Kossuth térre. Donáth Anna kiállt a köztéri vizelők mellett, Varga-Damm Andrea pedig Gyurcsány mellett.

A Soros-csürhe rombol, az Index pedig mosdatásba kezd

A Soros-csürhe tombolását látva érti meg az ember, hogy nincsenek véletlenek. Csoda-e, hogy az Index, amely hosszú idő óta magát a függetlenség zászlóshajójának hazudja, úgy ír a rombolásról, mintha az égegyadta világon semmi probléma nem lenne ezzel az egésszel, és teljesen meg lehet érteni a rongálók viselkedését.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére