Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Dreyfus-ügybõl új nacionalizmus

Nagy Gábor

2016.01.05. 21:58

Az ártatlan Alfred Dreyfus tiszt ügye nemcsak az antiszemitizmust tüzelte fel, hanem a francia szélsõjobbot is intézményesítette.
Izgalmas és egyben labilis politikát folytatott Franciaország

A franciák 19. századi történelme igen mozgalmasra "sikerült". Napóleon, köztársaság, restauráció, monarchia és a végén ismét köztársaság. A politikai rendszerek csak jöttek és mentek, de volt egy pár kardinális kérdés, ami állandóan ott lógott a francia közéletben: mi a nemzet, lesz-e újra ancien regime, cél-e még a keresztény Franciaország, hogyan tovább a katolikus egyház befolyásával, jó-e a kapitalizmus; és végül, de nem utolsó sorban: mi legyen a zsidósággal?

Egyik sem új keletű

Mert az előbb felsorolt kérdések mindegyikének voltak előzményei. Ami azonban a Dreyfus-üggyel kapcsolatban a legfontosabb: az antiszemitizmus előtérbe kerülése.

Ez ugyanis már a 19. század első felében is ott volt a köztudatban, sőt a kapitalizmus térhódításával párhuzamosan egyre népszerűbbé vált, de még bőven nem érte el a század végén tapasztalt pogromhangulatot. A restauráció időszakában például a polgárság köreiben inkább külföldieknek, mint zsidóknak tartották a szemita kisebbséget. Később Tousennel: A zsidók – Korunk királyai című könyve már az antiszemitizmus és az antikapitalizmus furcsa keveredéséről szólt, leginkább baloldali, szocialista hagyományokból építkezett és meghatározta francia légkört egészen a párizsi kommün kirobbanásáig.

A Francia Katolikus Egyház konzervatív köreiben is igen gyakran felütötte fejét az antiszemitizmus. Igaz, az egyház és hívei az 1789 óta fennálló sorozatos egyházellenes törvénykezésre is reagáltak zsidóellenes retorikájukkal. Egyik prominens képviselőjük Chabauty atya volt, akinek könyve – A zsidók a mi uraink – szerint a Franciaországban található titkos társaságokat a zsidók alapították azzal a szándékkal, hogy lerombolják a keresztény államokat és felépítsék saját világuralmukat.

A két "irányzat" szintézisét Édouard Drumont: A zsidó Franciaország című könyve hozta létre. A szerző – kinek a kötete bestselleré vált – a zsidó hódításról írt. Úgy gondolta, hogy a forradalmak egyedüli haszonélvezője a szemita kisebbség volt. Vagyonuk nem termelő munkából, hanem a szolgaságba döntött "faj" munkájából származott. A korszak újságairól pedig úgy vélekedett, hogy az orgánumok a zsidó nagytőkések kezében vannak, és ezért nem esik szó bennük az egyre jelentősebbé váló antiszemita mozgalmakról. Mondandóját így összegezte:

fájdalmas agónia állapotában van a nemzet, mert idegen testet ültettek be egy addig egészséges organizmusba."

Drumount nagy sikerű könyve mellett 1889-ben megalapította a Francia Országos Antiszemita Ligát. Az ő nevéhez fűződött a Szabad Szó című lap is, amely kirobbantotta a korszak két legnagyobb botrányát: a Panama-botrányt és a Dreyfus-ügyet.

Ezzel pedig olajat öntöttek az antiszemitizmus amúgy sem kicsi lángjára

A Panama Társaság csődje ugyan nem kis problémát okozott a francia belpolitikában – hiszen vezető politikusokról derült ki, hogy valamilyen módon érintettek voltak a vállalat kifogásolható pénzügyi manővereiben, a későbbi miniszterelnök, Clemenceau állítólag még pénzt is elfogadott a csődben meggazdagodott német-amerikai zsidó származású kalandortól, Cornelius Herz-től  – de közel sem vált olyan kemény dióvá, mint a Dreyfus-ügy.

A Dreyfus-per – ami nem azonos az "üggyel" – 1894-ben kezdődött el Alfred Dreyfus, elzászi születésű zsidó kapitány ellen. A katonatisztet azzal vádolták, hogy felkereste a párizsi német konzulátus katonai attaséját, Max von Schwarkoppen ezredest és állítólag átadott neki egy kézzel írott listát titkos katonai adatokkal. Dreyfus-t azonban ártatlanul állították bíróság elé, ezért soha nem ismerte el a bűnösségét.

A tiszt pere odáig fajult, hogy a vádlók hamis bizonyítékokat gyártottak azért, hogy fedezzék az igazi elkövetőt, Ferdinand Walsin-Esterhazy-t és Dreyfus Ördög-szigeteki fogságát minél tovább elhúzzák. Esterhazy a tárgyalások alatt Angliába szökött, a kapitány pere pedig jogi botránnyá és tömeghisztériává vált Franciaországban.

És a mai napig idegesítő traumává vált

A Dreyfus-ügyben egyszerre jelent meg az antiszemitizmus, a porosz kudarc, a belpolitikai krízis – beleértve a konzervatív-liberális polémiákat, az ancien regime értékeinek védelme, az antiklerikális mozgalmak által hangoztatott reformok, a jelentőssé váló sajtó szerepe, és végül, de nem utolsó sorban az elitben és a társadalomban létrejövő törés.

A zsidók melletti kiállás "haladó" tettnek számított, melyet leginkább az értelmiség vallott magáénak. Leon Blum, Emile Durkheim, Clemenceau mellett Zola műveiben is többször felhívta a nyilvánosság figyelmét arra, hogy a Dreyfus-per egy klerikális cselszövés, és az egész eljárás az egyház kudarcát mutatja, mivel konganak a templomok az ürességtől és nem tud mit kezdeni az egyház az integrálatlan munkáskörökkel.

A francia társadalom az "ügy" mentén atomjaira hullott: idegenek, radikálisok és hazafiak. Politikai palettán pedig: liberálisok, szélsőjobboldaliak és konzervatívok.
Az ügy még nemzetközi relevanciával is bírt

Kölcsönösen merítettek egymás érvrendszeréből az antiszemiták is, ahogy a 'haladó' értelmiségiek is. A nemzeti gondolat részleges kompromittálódását a marxista pártok is kihasználták, a nemzeti sovinizmussal az internacionalista szolidaritást szegezték szembe - jelentős részben zsidó származású ideológusaik"

– fogalmazott egy általunk megkérdezett történész.

Dreyfus-ügyből az új nacionalizmus doktrínája

A régi nacionalizmus, az úgynevezett "boulangerizmus" – amely a fennálló politikai rendszer gyűlöletéből és a németek iránti bosszúvágyból merített – az ügy után már nem volt elegendő a társadalom számára.

Maurice Barrés az új nacionalizmus egyik atyja a hadseregben látta a nemzet erejét. Dicsőséges és jól felfegyverzett köztársaságot akart. Egy közösségben, a nemzetben akarta tudni a dreyfussard-okat és az antidreyfussard-okat. Charles Maurras, az új nacionalizmus másik ideológusa pedig a századfordulón megalapította az Action Francaise-t, a huszadik század első felének legjelentősebb szélsőjobboldali pártját.

A jobb előretörésének kétségtelenül katalizátora volt a Dreyfus-ügy! Mivel a rossz oldalon a revans ökle, a hadsereg állt, ez a kérdés hazafiság vagy becsületesség vitája, ezért társadalmi trauma volt."

A kardnak azonban két éle van: az új nacionalizmus és a vele párhuzamosan intézményesülő szélsőjobb mellett a köztársaság híveinek elszántsága is emelkedett a századfordulóra.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére