Tillerson Putyin-barát üzletemberként ellenezte az Oroszország elleni szankciókat. Trump Kínával kapcsolatos harcias nyilatkozatai alapján az új amerikai elnök tudatosan nyílt konfrontációra készül Kínával, aminek sikeréhez fontos lenne megnyerni Oroszország támogatását. Ha Trump normalizálná az amerikai-orosz kapcsolatokat, az Gorbacsov Nyugat felé nyitásához hasonló történelmi lépés lenne.

Donald Trump két hamarosan várható, illetve lehetséges döntés kapcsán is elnyerheti a pozitív értelemben vett Amerika Gorbacsovja elnevezést.

Ilyen döntés lehet, ha Gorbacsovnak a Nyugat felé nyitó és a hidegháborút megszüntető politikájához hasonlóan most Trump is nyitna az eddig ellenségesen kezelt Oroszország, illetve más államok irányába, kifejezve ezzel, hogy Amerika szakít az egypólusú világrend szemléletével. A másik, Mihail Gorbacsovéhoz hasonló súlyú lépés pedig az lehet, ha Trump is elrendelné a megszálló haderő kivonását Afganisztánból.

Donald Trump az észak-karolinai Fayetteville városában a hadsereggel kapcsolatos terveiről beszélve azt mondta, hogy az "intervenciós politika és a káosz romboló körforgásának véget kell vetni".

Kiemelte: elnöksége alatt az Egyesült Államok visszavonul a beavatkozástól és a világban zajló azon konfliktusokból, amelyek nem létfontosságúak az amerikai nemzeti érdekek szempontjából. Donald Trump beszédében megesküdött:

Trump ugyanakkor hangsúlyozta, hogy elnöksége alatt az Egyesült Államok ugyan költ majd a Közel-Keleten a terrorellenes küzdelemre, de a korábbiaknál kevesebbet. Az így megtakarított pénzt pedig az amerikai infrastruktúra fejlesztésére kívánja fordítani.

– mondta a hamarosan hivatalba kerülő új amerikai elnök.

Amikor Trump arról beszélt, hogy többé nem harcolnak katonái olyan vidékeken, ahol nem szabadna harcolniuk, akkor szinte biztosan Afganisztánra gondolt az első helyen.

A még jelenleg is ott állomásozó 10 ezer fős amerikai katonai erő kivonása észszerű lépés lenne az új adminisztráció részéről, hiszen a 15 éve tartó amerikai katonai intervenció katonailag és politikailag is teljes kudarc. Bár Obama elnök korábban azt ígérte, hogy 2016-ra az utolsó amerikai katona is kivonul Afganisztánból, nem tartotta be ígéretét, így Donald Trumpra maradt a Mihail Gorbacsov 1988-as szovjet kivonulási határozatához kísértetiesen hasonlító, kivonulást elrendelő döntés meghozatala.

Az amerikai invázió Afganisztánban, az eddigi leghosszabb háborúja az amerikai történelemnek. Mivel sok amerikai nem is tud róla, hogy még mindig zajlik, ezért 2008 óta elfeledett háborúnak is nevezik Amerikában az afganisztáni beavatkozást. 

A hadjárat – mint, ahogy az ma már tudott – hamis információk alapján indult meg az al-Kaidához kötődő tálibok afganisztáni uralmának eltörlésére.

Most, 15 évvel a hadjárat kezdete után pedig ugyanazok a hadurak uralják Afganisztánt, akik korábban, csak most már az USA-tól kapott dollármilliárdokkal gazdagabban, miközben az Egyesült Államok ma már  pénzzel és fegyverrel támogatja az al-Kaida szervezeteit Szíriában.

Hiába tart még mindig a katonai megszállás, az csak néhány városra terjed ki. Az amerikai beavatkozásnak ugyanakkor egy látványos eredménye mégis lett. Az, hogy most ismét Afganisztánból származik a világ ópium- és heroinkészítményeinek a 90 százaléka, amit korábban a tálibok az egész országra kiterjedő kormányzásuk alatt vallási okokból teljesen megszüntettek.

AZ USA az afganisztáni szövetséges erők kiképzésére 60 milliárd dollárt fordított, teljesen feleslegesen mert azok nagyrészt csak papíron léteztek, illetve teljesen megbízhatatlanok voltak.

Hivatalosan eddig 2 216 amerikai katona halt meg Afganisztánban és 20 049 súlyosan sebesült meg, valamint körülbelül 1200-ra tehető a harcokban meghalt amerikai zsoldos katonák száma.

A Brown University egyik tanulmánya szerint az iraki és afganisztáni háborúk közvetlen költségei eddig közel 5 trillió dollárt tesznek ki. A közvetett költségek pedig gyakorlatilag felbecsülhetetlenek.

A sors iróniája, avagy a történelem morbid fintora, hogy történelmi távlatból nézve Amerika most ugyanúgy egy sikertelen Afganisztáni katonai beavatkozás és megszállás kudarca után kénytelen változtatni korábbi nagyhatalmi és gazdasági politikáján, mint ahogy azt a Szovjetunió volt kénytelen megtenni az 1980-as évek végén.

Donald Trump nem tervezi a hadsereg jelentős leépítését, sőt látványosan sok katonával veszi magát körül kabinetjében. Észszerűsítéseket biztos végrehajt majd a védelmi kiadásokkal kapcsolatban, de láthatóan használni kívánja a világ legnagyobb és legerősebb hadseregét, de csak úgy, hogy ez konkrétan hasznára váljon az amerikai érdekeknek.

Az 1990 óta, tehát a Szovjetunió megszűnésétől egypólusú, amerikai dominancia alatt működő világrend megváltozását is elhozhatja az új amerikai elnök hivatalba iktatása.

Az USA és a nyugati félteke globális munkaerő-piaci és világkereskedelmi problémái valamint a globális amerikai katonai fölény érezhető csökkenése miatt Donald Trump akár olyan gyökeres változtatások mellett is dönthet az Egyesült Államok kül-, gazdaság- és katonapolitikájában, amelyek – pozitív értelemeben – Amerika Gorbacsovjává avathatják személyét.

A nagy jelentőségű változások felé megtett jelentős lépés lehet, hogy a hírek szerint a 64 éves Rex Tillerson lehet az új elnöki adminisztráció külügyminisztere.

Az üzletember 2006 óta áll az amerikai Exxon Mobil Corporation élén, amely az ő tárgyalásai révén állapodott meg 2011-ben az orosz állami Rosznyefttyel a Kara-tenger sarkvidéki olajmezőinek és a Fekete-tengeren lévő mezők kitermelésére. Az 500 milliárd dollár értékű kőolajfeltárási és kitermelési üzleti megállapodás azonban a demokrata adminisztráció oroszellenes szankciói miatt nem valósulhatott meg.

Tillerson annyira kiváló kapcsolatokat ápol az orosz kormánnyal, hogy 2012-ben az egyik legmagasabb orosz állami kitüntetést, az orosz állami Barátság Érdemrendet személyesen vehette át Putyintól.

Az ő személyének külügyminiszteri megbízatása a washingtoni elemzők szerint mindenképpen az orosz-amerikai kapcsolatok normalizálását, de akár még kiemelkedően magas szintre hozását is eredményezheti.

Ha ez történne, akkor ezzel Trump elnökségéhez egy olyan történelmi jelentőségű globális politikai változás kötődne, mint amilyen globális jelentőségű fordulatra utoljára Mihail Gorbacsov vezetése alatt volt példa a Szovjetunióban, a hidegháborút lezáró nyitási politika révén.

Az amerikai-orosz kapcsolatokat érdemlegesen normalizáló washingtoni politikai irányváltás gyakorlatilag az 1990 óta egypólusú, amerikai dominanciájú világrend önkéntes felmondását jelentené az USA részéről.

A változás mellett szól, hogy jelenleg már nem egyetlen állam birtokolja a világ gazdasági és katonai vezetői pozícióját egy személyben. Az USA a világ első számú, vezető katonai hatalma, amely egyedül majdnem annyit költ hadseregére, mint a világ összes többi országa. A globális árutermelésben és kereskedelemben, valamint a tőkebefektetések területén pedig Kína a világgazdaság első számú szereplője.

Az amerikai-orosz kapcsolatok normalizálását nagyban indokolhatja az, hogy a gazdasági és katonai vezető világhatalmi státuszok Amerika és Kína közötti megoszlása egyre több jel szerint összeütközéshez vezethet a két hatalom között.

Az Oroszországot sújtó amerikai szankciók csak azt érték el, hogy Oroszországot Kína egyre szorosabb szövetségesévé tették. Megkezdődött a létrehozása egy eurázsiai gazdasági és katonai együttműködésnek Oroszország és Kína vezetésével. Ez pedig hátrányos az amerikai érdekekre nézve.

A kínai amerikai feszültség növekedését figyelembe véve biztos, hogy nem volt véletlen sem a tajvani elnökkel folytatott telefonbeszélgetése Donald Trumpnak, sem pedig  annak nyilvánosságra kerülése.

Trump Kínával kapcsolatos nyilatkozatai azt jelzik, hogy a következő, akár háborús veszéllyel is fenyegető nagyhatalmi összeütközés lehetséges helyszíneként ma Délkelet-Ázsia, Kína érdekövezete tekinthető.

Egy ilyen formálódóban levő világgazdasági és katonai konfliktushelyzetben az Egyesült Államoknak pedig egyértelmű érdeke, hogy Oroszországot minél inkább eltérítse a Kínával való gazdasági, katonai együttműködéstől, vagy szövetségtől.