Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Döbbenet: ez a férfi gyereket fog szülni!

2017. január 14. 13:28

LONDON, 13:28

A Nagy-Britanniában élő, 20 éves Hyden Cross az első férfi a szigetországban, aki biológiai úton fog életet adni egy gyermeknek. Akkora körülötte a felfordulás, hogy már több ízben is halálosan megfenyegették.

A férfi egészen elképesztő életúttal rendelkezik, ugyanis eredetileg nőként született.

Azonban az intenzív hormonkezeléseknek köszönhetően, orvosilag mára már férfiként él, és úgy is tartják számon. Csakhogy az önként erőltetett mesterséges megtermékenyítése után, várandóssága miatt abba kellett hagynia az intenzív, nemváltó hormonkezeléseket annak érdekében, hogy meg tudja szülni - immár férfiként - a gyermekét.

Cross elmondta, hogy férfi létének ellenére gyermekét még a női reprodukciós szervein keresztül kívánja a világra hozni, azonban ezután fizikailag is meg fogja magát műttetni, hogy befejezettnek tekintse átsorolását egyik nemből a másikba.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Évek óta azon dolgoznak Merkelék, hogy átvegyék a határőrizetet

Évek óta azon dolgoznak Merkelék, hogy átvegyék a határőrizetet

amerika, london, párizs

A brüsszeli elit már évek óta arra készül, hogy ők mondják meg a nemzetállamoknak, ki léphet be Európába, így Magyarország területére is, és ki nem.

Elmarad az apokalipszis: közel a Brexit-megállapodás

Az EU bejelentette, hogy tud megoldást az észak-írországi határ kérdésére, vagyis arra a problémakörre, amely a leginkább foglalkoztatja a briteket a Brexit kapcsán. Eközben Theresa May brit miniszterelnök levelet írt az egyik legnagyobb német lapba, a Die Weltbe. A Brexit kérdése az uniós állam- és kormányfők ma kezdődő, informális találkozóján is szóba kerül.

Még a "toleráns" nyugat-európaiak sem viselik el a nők burkába kényszerítését

Még a "toleráns" nyugat-európaiak sem viselik el a nők burkába kényszerítését

amerika, london, párizs

Nyugat-Európa mind több állama döbben rá talán túl későn, hogy a bevándorlással nemcsak az olcsó és képzetlen munkaerő áramlott be az országukba, hanem a migránsok magukkal hoztak olyan szokásokat is, amelyek az európai értékekkel összeegyeztethetetlenek. Ilyen például a nők hidzsábba és burkába kényszerítése, amely mind több EU-tagállamban lesz illegális. A Pew Research közvélemény-kutató cég arra volt kíváncsi, hogy ezek a lépések tükrözik-e a átlagemberek véleményét.

Katasztrofális a svéd határvédelem

Katasztrofális a svéd határvédelem

amerika, london, párizs

Egy, a választásokig visszatartott jelentés szerint katasztrofális az, ami jelenleg Svédország határain zajlik.

Juncker helyére pályázik a bukott osztrák kancellár

Juncker helyére pályázik a bukott osztrák kancellár

amerika, london, párizs

Visszavonul az osztrák belpolitikától Christian Kern, mivel a szociáldemokraták színeiben kíván elindulni a jövő évi EP-választásokon.

"Orbán az, aki megvédi a nemzeti szuverenitást"

"Orbán az, aki megvédi a nemzeti szuverenitást"

kétharmad

Nem sokkal azután, hogy az Európai Parlamentben elfogadták a Soros-Sargentini-jelentést, Nadine Morano francia jobboldali politikus kitett egy posztot az Instagram-oldalára, melyben hosszasan méltatta a magyar miniszterelnököt, amiért megvédi a nemzeti szuverenitást.

Nem hagyja szó nélkül a Soros-Sargentini-jelentés hazugságait a kormány

Széles körű tájékoztató kampányt indít a kormány, hogy mindenki előtt világossá tegye: a Sargentini-jelentés hazugságokon alapul, és politikai nyomásgyakorlás céljából, a szabályokat felrúgva szavazta meg az Európai Parlament.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére