Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Demszky a lovát is a 4-es metróról nevezte el

888.hu

2017.02.16. 11:58

Mindenképp különbséget kell tenni a gazdasági bizottság által meghallgatni kívánt egykori miniszterelnökök között, Medgyessy Péter ugyanis legalább válaszra méltatta a testületet, és közölte, márciusban rendelkezésre áll - jelentette ki Bánki Erik, a gazdasági bizottság elnöke.

Gyurcsány Ferenc a sajtón keresztül üzent, hogy nem megy el a meghallgatásra, a Bajnai Gordonnak címzett levelet pedig ugyan átvették, de azt nem tudják, hogy mit gondol a volt kormányfő az eljárásról.

Demszky ártatlan, az OLAF-jelentés kamu

Demszky Gáborról a fideszes politikus azt mondta: ha a volt főpolgármesternek nem lenne takargatnivalója, a bizottság elé járulna. Ne gondoljuk komolyan, amit mond, miszerint nincs érdemi információja a 4-es metró beruházásáról, hiszen ez volt az egyik zászlóshajója. Minden választási kampányban erről beszélt, mintegy „édes gyermekeként” kezelte ezt az ügyet.

Talán az sem véletlen, hogy a saját lovát is a metróról nevezte el"

– mondta.

 

Azért állították most fel a parlamenti bizottságot, mert az OLAF mostanra vizsgálta felül a metróberuházást érintő valamennyi szerződést. Most bukott ki az, hogy egy 195 milliárd forintra tervezett beruházás – ami a valóságban több mint 400 milliárd forint lesz – pénzfelhasználásának több mint felénél, 166 milliárd forintnál vannak bizonytalanságok, szabálytalanságok.

Aba Botond, a BKV korábbi vezérigazgatójának nyilatkozatára, miszerint Demszky Gábor főpolgármesterként közvetlen utasításokat adott a metróberuházással kapcsolatban Bánki Erik úgy reagált: nem is kétséges, milyen utasítások voltak ezek.

Demszky Gábortól a parlamenti bizottság többek közt azt szerette volna megtudni, mi indokolta ezt a döntést, és azt, hogy az összes beruházást érintő szerződésmódosításnak a BKV lett a vesztese. 1281 esetben módosították a szerződéseket, és ebből a beruházónak 50-60 milliárd forint kára keletkezett – hangoztatta.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére