Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Demeter Márta vörösrõl zöldre váltott

888.hu

2017.09.01. 12:38

Demeter Márta szerint az LMP hiteles megoldás lehet azok számára, akik kiábrándultak a 2014-es baloldali összefogásból, mert a párt a jelenlegi rendszer leváltásáért, megváltoztatásáért dolgozik, nem pedig a fenntartásáért.

A politikus ezt Szél Bernadett frakcióvezetővel közös pénteki sajtótájékoztatóján mondta, ahol közösen jelentették be: a korábban a szocialista pártban politizáló Demeter Márta szeptember 1-jétől az LMP-frakció tagja – írja az MTI.

A politikus a frakciót professzionálisan működőnek, az LMP-t pedig egy integratív közösségnek nevezte, amely szerinte képes centrummá válni és betölteni a politikai életben keletkezett űrt.

Valódi változást csak olyan politikusok tudnak elérni, akik a közérdeket a saját érdekeik elé helyezik"

– fűzte hozzá.

Szél Bernadett a Demeter Márta jövőbeli párttagságát, valamint az országgyűlési választáson való indulását firtató kérdésre azt felelte: a képviselő és az LMP kapcsolata eddig is a közös döntéseken alapult, ez a jövőben is így lesz. Hozzátette: a képviselőjelölti helyekért folyó megmérettetésen mindenki egyenlő esélyekkel indul.

Kijelentette azt is: az LMP nyitott mindazon emberek és közösségek felé, akik az Orbán-kormány leváltása mellett a magyar közélet teljes megújítását is célul tűzik ki.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére