Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
century-on
 
 
 
 

Dél-Koreában megadóztatják a robotokat

2017. augusztus 10. 13:28

A robotok térnyerése jelentette legújabb ipari forradalom miatt egyre több emberi munkahely szűnik meg, ami egyben azt is jelenti, hogy kiesnek az állami bevételekből az emberi alkalmazottak adóbefizetései is. A hiányzó adóbevételek pótlására az egyik legmodernebb, indusztriális társadalomnak számító Dél-Korea azt találta ki, hogy adót vet ki a robotokra.

Dél-Korea a világon elsőként bevezette a robotadót, ezzel reagálva arra, hogy a munkanélküliség tömegessé válik az automatizált gépek elterjedése miatt. A robotokra kivetett első adó valójában az eddigi adókedvezmények megvonásából áll, azonban a szakértők szerint ez a lépés a gyakorlatban már egyenlő a robotok megadóztatásával.

Dél-Korea az adózási törvények legújabb megváltoztatásával korlátozni fogja az automatizált gépekkel történő beruházásokra vonatkozó eddigi adókedvezményeket. A koreai kormány reményei szerint ezzel az intézkedéssel az állam majd képes lesz pótolni  a gépek térnyerése miatt megszűnő emberi álláshelyek következtében kieső adóbevételeket. Korea az első olyan ország, amely adót vet ki a robotokra, azonban messze nem az első olyan ország, ahol már felmerült az illeték kivetésének gondolata a technológiai alkalmazásokra.

Fotó: AFP

Bill Gates is felvetette már korábban a robotok megadóztatásának lehetőségét, hogy ezáltal egyensúlyba kerülhessen az Egyesült Államok kormányzati államháztartása, amelyet egyre jobban sújtanak az automatizálások miatt megszűnő munkahelyek jelentette terhek.

A Microsoft atyja szerint a robotokra kirótt adó segíthet lelassítani az automatizálás ütemét, és egyben pénzügyi forrást biztosíthat olyan munkahelyek létrehozására, ahol majd szükség lehet emberi munkaerőre.

A milliárdos amerikai üzletember szerint többletbevételt termelő állami adózási rendszert hozhatna létre az, ha a robotokat – ugyanúgy, ahogy az emberi dolgozókat – a személyi jövedelem és társadalombiztosítási adónemek szerint adóztatnák meg.

Jelenleg az automatizálás által leginkább veszélyeztetett iparágak közé tartozik a szállítás, a gyártás és a hulladékgazdálkodás. Az eddigi előzetes kalkulációk szerint a robotok hamarosan komoly teret nyernek az emberekkel szemben az olyan munkakörökben, mint a teherautó- és buszvezetés, az adminisztráció és a könyvelés.

OLVASTAD MÁR?

century-on
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Megindult a francia dzsihadisták exportja Afganisztánba

Megindult a francia dzsihadisták exportja Afganisztánba

amerika, london, párizs

Az észak-afganisztáni Darzab környékén több száz külföldi dzsihadista telepedett le novemberben. A helyi afgán források szerint sok közöttük a fehér bőrű francia és franciául beszélő algériai arab is, akik Tadzsikisztán, illetve a nemrég megszüntetett Iszlám Állam felől érkeztek a muszlim szélsőségesek által ellenőrzött területre. Ezek alapján úgy tűnik, hogy az Iszlám Állam megpróbál újjáalakulni vagy legalábbis egy hídfőállást létesíteni Afganisztánban.

Schiffer sem kér a brüsszeli kényszerkvótából

Schiffer sem kér a brüsszeli kényszerkvótából

közeleg a tél

Az LMP korábbi társelnöke hétfőn határozottan elutasította a kötelező betelepítési kvótát.

Szijjártó: a Közel-Kelet és Afrika biztonsága szorosan összefügg Európa biztonságával

Szijjártó: a Közel-Kelet és Afrika biztonsága szorosan összefügg Európa biztonságával

közeleg a tél

A Közel-Kelet és Afrika biztonsága rendkívül szorosan összefügg Európa biztonságával; a térségben továbbra is nagy az instabilitás, és ez újabb migrációs hullámmal fenyegethet a jövőben - emelte ki Szijjártó Péter hétfőn, az európai uniós tagországok brüsszeli külügyminiszteri tanácsülésének szünetében tartott sajtóértekezletén.

Bécsben már az adventi koszorúkat is betiltanák

A bécsi városi tanács biztonsági okokra hivatkozva betiltaná az ajtókra kihelyezett koszorúkat.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei - csak a 888-on!

Brit lap: Orbán és a tavalyi kvótanépszavazás borsot tört az EU vezetőinek orra alá

Brit lap: Orbán és a tavalyi kvótanépszavazás borsot tört az EU vezetőinek orra alá

közeleg a tél

Az Express nevű brit konzervatív napilap terjedelmes írásban foglalkozik Magyarország és Brüsszel kapcsolatával, különös tekintetben a kvóták elleni küzdelem szempontjából.

Liberális jogvédők, akik a magyar emberek pénzéből kártalanítanák a "sértett" migránsokat

Liberális jogvédők, akik a magyar emberek pénzéből kártalanítanák a "sértett" migránsokat

közeleg a tél

Százmilliók Sorostól és brüsszeli haknik újabb milliókért. Ez a Magyar Helsinki Bizottság, ami már-már nemcsak jogvédő szervezetként, hanem politikai tömörülésként harcol az illegális bevándorlókért. A magyar kormány migrációs kérdésekre adott válaszaival élesen szembehelyezkedő "civil" szervezet manapság sokszor száll politikai síkra, ezzel is helyettesítve a balfék magyar balliberális ellenzéket.

Hivatalos: Morawiecki miniszterelnök, Szydlo pedig miniszterelnök-helyettes lett

Hivatalos: Morawiecki miniszterelnök, Szydlo pedig miniszterelnök-helyettes lett

amerika, london, párizs

Andrzej Duda lengyel elnök hétfőn kinevezte miniszterelnöknek Mateusz Morawieckit a múlt héten lemondott Beata Szydlo helyére, aki miniszterelnök-helyettes lesz az új kormányban.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére