Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
csak neked, csak most
 
 
 
 

Deák Dániel: "Újabb pofon az európai baloldalnak az osztrák választás"

2017. október 15. 18:28

A Nézőpont Intézet elemzője szerint újabb pofont kapott a bevándorláspárti európai baloldal, a magyar megoldások átvételével pedig ma már választást lehet nyerni Nyugat-Európában.

Folyamatosan gyengülnek az európai baloldali pártok, három hete Németországban szenvedett történelmi vereséget a SPD, de Hollandiában és Franciaországban is jelentősen visszaestek a szocialisták. Ebbe az európai trendbe illeszkedik bele Ausztria is, ahol az előzetes adatok szerint az Osztrák Szociáldemokrata Párt a 2013-as (26,8 százalék) történelmi mélypontjáról nem tudott érdemben elmozdulni – jelentette ki Deák Dániel a 888.hu-nak.

Deák Dániel

A Nézőpont Intézet elemzője szerint ez a lázadás az európai baloldal ellen egyértelműen annak a következménye, hogy sem a migrációs, sem a gazdasági válságot nem tudták megfelelően kezelni, az európai polgárok helyett másokat – bevándorlókat, globális pénzügyi tőke elvárásait – igyekeztek képviselni ezek a pártok. A mostani osztrák jobboldali fordulat azt üzeni, hogy

Ausztria többsége is nemet mond az európai identitás feladására, nyugati szomszédunk is felébredt abból a >>Hamupipőke<< álomból, amit a tízéves szociáldemokrata-néppárti koalíció jelentett"

– tette hozzá.

Az elemző úgy véli, hogy mindez Magyarország számára egy újabb megerősítést jelent. Az osztrák választási kampány megmutatta, hogy Nyugat-Európában már nem kínos Orbán Viktor mellett kiállni, hanem a magyar gondolkodás és megoldások átvételével választást lehet nyerni. Ez mindenképpen fordulópont a pár évvel ezelőtti világhoz képest, amikor még a nyugati politikai elit Magyarország szidalmazásából igyekezett politikai tőkét kovácsolni. Úgy tűnik ennek egyre több országban vége és már csak egy szűk balliberális szubkultúra szokása marad ez a bevándorláspárti, önfeladó politika.

A mostani választás győztese, Sebastian Kurz kifejezetten jó kapcsolatokat ápol a magyar kormánnyal, illetve a második/harmadik erőnek számító Szabadságpárt is többször világossá tette, hogy elismeri Orbán Viktor teljesítményét"

– mondta lapunknak Deák Dániel, aki azt is hozzáfűzte, hogy ugyan több vitás kérdésünk is volt Ausztriával a közelmúltban – paksi bővítés, magyar munkavállalók helyzete –, azonban a jó politikai és személyes kapcsolat ezekre a problémákra is megoldást jelenthet. Mindez a visegrádi négyek számára is egy kedvező helyzet, hiszen Ausztriával egy újabb fontos szövetségest nyertek ebben a sorsdöntő, az Európai Unió jövőjét eldöntő időszakban.

OLVASTAD MÁR?

csak neked, csak most
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Hétfőn még sütni fog a nap, aztán jön a hó

Hétfőn még sütni fog a nap, aztán egyre borúsabb, szelesebb időre kell számítani. Néhol mínusz 10 foknál is hidegebb lehet, és többfelé a hó is esni fog.

Ítélet született Irakban az Iszlám Államhoz csatlakozó német tinilány ügyében

Ítélet született Irakban az Iszlám Államhoz csatlakozó német tinilány ügyében

amerika, london, párizs

A német származású tinilány, Linda W. hat év letöltendő börtönbüntetést kapott Irakban - értesült a német média. Korábban az is felmerült, hogy halálra ítélhetik, mivel tevékenységével közrejátszhatott az Iszlám Állam sikeres működésében.

Szélsőbaloldali tüntetők szakították meg az iszlamizáció elleni demonstrációt Németországban

Szélsőbaloldali tüntetők szakították meg az iszlamizáció elleni demonstrációt Németországban

amerika, london, párizs

Berlinben a migránsok által elkövetett erőszak és a gyermekházasságok ellen demonstráltak szombaton a Women's March elnevezésű felvonuláson, amelyen megjelentek szélsőbaloldali ellentüntetők is.

Kerekesszékes vívásban is a magyarok a császárok

Négy arany-, két ezüst- és három bronzéremmel zárta a magyar válogatott az egri kerekesszékes vívó világkupaversenyt, amelyre 19 ország 150 sportolója nevezett.

Macron egyre népszerűtlenebb

Emmanuel Macron francia államfő tetszési mutatója egy hónap alatt hat pontot esett vissza, jelenleg a franciák 44 százaléka elégedett a politikájával - derül ki az Ifop közvélemény-kutató intézet felméréséből, amelyet vasárnap ismertetett a Le Journal du Dimanche című hetilap.

Magyarország az első!

Magyarország az első!

piszkostizenkettő

Miközben tőlünk nyugatabbra polgári-konzervatív és nemzeti fordulatra áhítoznak, miközben egyes országokban arról zajlik a vita, hogy szabad-e használni a "haza" szót, hogy szabad-e kereszténynek nevezniük saját országukat, addig Magyarországon már nyolc éve részesei lehetünk ennek a korszaknak, a 2010-ben bekövetkezett fordulattal.

Hazugsággal hergel az ellenzék a határon túli magyarok ellen

Hazugsággal hergel az ellenzék a határon túli magyarok ellen

spring is coming

A támadások kereszttűzébe egy háromgyerekes család került.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére