Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Dárdai az esetleges távozásáról is beszélt Berlinben

Pörge Béla

2017.10.28. 14:20

Akár sorsdöntõ is lehet a szombat délutáni Hertha-meccs Dárdai Pál szempontjából. Bár inkább a vendégek mesterének kell izgulnia, ugyanis az évek óta gyengélkedõ Hamburg látogat Berlinbe.

Dárdai feladata annak idején, amikor átvette a Herthát annyi volt, hogy tartsa bent a csapatot. Ez sikerült neki, ezután pedig két remek szezon következett, nemzetközi kupaindulással. Tavaly még elbukott az együttes az EL-selejtezőben, idén viszont már a csoportkörbe jutott a Hertha.

A kettős, sőt, a Német Kupa miatt inkább hármas terhelés viszont úgy tűnik, sok az együttesnek. Az elmúlt 12 meccséből mindössze egyet nyert meg a Hertha BSC, a héten ráadásul a szintén EL-csoportkörös, ám a bajnokságban tök utolsó 1. FC Köln ejtette ki a fővárosiakat a Német Kupából. Igaz, a rossz sorozat része a Bayern elleni bravúros döntetlen is, ám az a 2—2 nem húzta ki a gödörből az együttest.

A kupavereség után a szurkolók kifütyülték a csapatot, ilyenre Dárdai edzősködése alatt még nem volt példa. Ezek után nem csoda, hogy a német sajtóban krízisderbinek is nevezik a szombati Hertha–Hamburg meccset.

Bizonyos szempontból a Hertha nehezebb helyzetben van, hiszen elvárás a győzelem. A Hamburg nagyobb bajban van, de a három pont már-már bravúr lenne számukra, ráadásul sokat javítana a csapat helyzetén. Ez tipikusan az a mérkőzés lesz, amin a döntetlen senkinek sem lenne jó.

Dárdai Pál a mérkőzés előtt arról beszélt, hogy mentális problémái vannak a csapatának.

Két tizenegyesre volt szükségünk egy gólhoz, ez mindent elárul."

Az egyre elégedetlenebb szurkolókat megérti, ugyanakkor elmondta:

nem érzékelem, hogy nyomás lenne a csapaton, mert a pozíciónk annyira nem rossz. Emberek vagyunk. A csapaton az akaratot szeretném látni mindenkor. Ha ezt az akaratot nem látom, az csak egyet jelent, nem tudom motiválni a csapatot. Én leszek az első, aki levonja a megfelelő konzekvenciát, ha így lesz, de egyelőre még nem tartunk ezen a ponton."

Az utolsó mondat kifejezetten érdekes. Dárdai esetleges távozása után felmerülhetne annak a lehetősége is, hogy visszatérjen a válogatotthoz. Ezt korábban egyértelműen elutasította, ám azt még annak tudatában tette, hogy a Hertha kispadján biztos a helye.

A Hertha–Hamburg összecsapásra szombaton 15:30-kor kerül sor a Bundesliga tizedik fordulójában. A Hertha jelenleg 12., egy győzelemmel valószínűleg feljebb lépnének a tabellán és megerősítenék pozíciójukat a középmezőnyben. Azonban egy vereség nagy bajba sodorhatja a csapatot, hiszen az osztályozós, 16. Hamburg hátránya éppen három pont a Hertha mögött.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére