Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Czeglédynek köszönhette Gyurcsány, hogy kormányfő lett

Nagy Gábor, Bácskai Balázs

2018. március 25. 22:18

Interjút készített a PestiSrácok.hu Zuschlag Jánossal. Ebből kiderül, Czeglédy Csaba a kilencvenes évek óta tudatosan építette politikai karrierjét és azt az iskolaszövetkezet hálózatot, amelynek köszönhetően már 2002-re nélkülözhetetlenné vált a baloldalon. 2010-ig sorra nyerte a munkákat az állami cégektől, közben a diákokkal minden választás idején kampánymunkát végeztetett. A "fülkeforradalom" után azonban elzárultak a pénzcsapok. A hálózat leleplezésével a nyomozók pedig a kampánypénz-köldökzsinórt is elvágták, így már érthető, hogy a baloldali politikusok – köztük Gyurcsány Ferenc és Kunhalmi Ágnes – miért védik annyira a "pénztáros" Czeglédyt.

Mi köze Zuschlagnak a Czeglédy-ügyhöz? Röviden: 2003, vasi botrány. Történt ugyanis, hogy ekkor Vas megyében (amely Czeglédy Csaba bázisa is) fiktív belépési nyilatkozatokkal duzzasztották fel az MSZP egyik ifjúsági szervezetét, a Fibiszt. A botrány kirobbanása után kiderült: 2002-től folyamatosan hoztak létre fiktív civil szervezeteket, alapítványokat, melyek Gyurcsány Ferenctől (akkor még ifjúsági- és sportminiszterként tevékenykedett) jelentős pályázati támogatásokat kaptak. A cél Gyurcsány Ferenc hatalomhoz juttatása volt. Az ügy főszereplője Zuschlag János, akit jogerősen hat évre ítélt a bíróság. Zuschlag közelről látott rá a dolgokra, Czeglédy Csaba ügyeskedéseire. Különös, hogy Gyurcsány későbbi bizalmasa, Czeglédy Zuschlag idején még az MSZP nagy öregjei oldalán avatkozott be a pártfoglalási ügybe. 2018 elején kiderült, miként "rendezte el" a konfliktust Czeglédy és Zuschlag, ezért a PS felkereste az ismét letartóztatásba került Zuschlag Jánost. Az interjúból nagyon úgy tűnik, hogy Czeglédyt most éri utol azoknak a pártfinanszírozási bűnöknek az árnyéka, melyekért korábban Zuschlag János lakolt.

Az interjú elején Zuschlag János arról beszél, hogy Czeglédynek milyen befolyása volt a szocialista párton belül. Zuschlag elmondja, hogy Czeglédy már a 2000-es évek elejétől tulajdonképpen irányította a Vas megyei pártszervezeteket.

Ezt azért tudta megtenni, mert a 90-es évektől a Rébusz Iskolaszövetkezet révén olyan forrásokkal és kapcsolatokkal rendelkezett, amely önálló tényezővé tette"

– mondta Zuschlag. A korábbi szoci politikus arról is beszélt, hogy az annak idején befolyásos Vas megyei Ipkovich György is tőle függött, "Czeglédy finanszírozta Ipkovich polgármesteri és országgyűlési kampányait. De nemcsak az övét, hanem például Hankó Faragó Miklós országgyűlési képviselői kampányát is". Ezek biztosították, hogy önállóan politizálhasson, hiszen a megyében minden tőle függött.

Ipkovich György

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Czeglédy 1994 után két baloldali ifjúsági szervezet, a Baloldali Ifjúsági Társulás (BIT) és a Fiatal Baloldal (FIB) pénzügyi támogatója volt. Zuschlag elmondása szerint 1998 és 2002 között, amikor az MSZP ellenzékben volt,

Czeglédy Csaba szinte a BIT és a FIB főszponzorává lépett elő. Szóbeszéd tárgya volt, hogy az ifjúsági szervezet vezetőinek személyes kiadásait is finanszírozta".

Zuschlag szerint ezekből az időkből ered a jó kapcsolata Molnár Gyula jelenlegi MSZP-elnökkel, valamint Tóbiás Józseffel és Varjú Lászlóval.

2002-ben Czeglédy előbb leszámolt helyi ellenfeleivel, Hagyó Miklóssal és Tóth Csabával, majd egyik legfőbb szövetségese, Kiss Péter mögül is kifarolt, és 2004-ben Gyurcsány Ferenc mellé állt.

Emlékezhetünk rá, hogy Gyurcsány Ferenc puccs keretében megválasztatta magát miniszterelnök-jelöltnek a mindenki által esélyesebbnek tartott Kiss Péterrel szemben. Czeglédy már a puccs elején beállt Gyurcsány mellé. Ha ő nem lett volna, akkor Gyurcsány sem lett volna miniszterelnök"

– mondta Zuschlag, hozzátéve, hogy "ekkor került Csaba személyes jó kapcsolatba Dobrev Klárával", Gyurcsány feleségével is.

Dobrev és Gyurcsány

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Ettől kezdve Gyurcsány támogatta Czeglédyt és a cégeit, mikor, milyen eszközzel tudta. A baloldali kormányok idején a hozzá köthető diákszövetkezetek gyakorlatilag minden állami céghez, ahol erre igény volt, tudtak munkaerőt közvetíteni. A különböző pályázatok, amelyeket Czeglédy és köre benyújtott, simán nyertek. Ez az időszak volt a Czeglédy-cégek aranykora, amikor bőven megtérült az a kockázat, amit azzal vállalt, hogy 2004-ben beállt Gyurcsány mellé"

– emelte ki Zuschlag.

A volt szocialista politikus arról is beszélt, hogy Czeglédy iskolaszövetkezeti hálózata 2002-től egyre jobban kivette a részét a pártmunkából. 2002-ben és 2006-ban a Czeglédy-féle diákszövetkezetek segítettek a kampányban, részt vettek az aláírásgyűjtésben.

A munkára egy-egy körzetben helyi munkatársakat vettek fel, akik párttevékenységet, kampánymunkát, aláírásgyűjtést folytattak"

– ismertette Zuschlag a bevett receptet. Ez 2006-ban megismétlődött, ami nagyon megérte az MSZP-nek, hiszen segítség soha egy fillérjébe nem került a pártnak. Zuschlag azt mondta:

"A munkát a diákoknak az iskolaszövetkezetek fizették ki. Így természetesen a kampányköltség elszámolásába sem kerültek be ezek a tételek. De volt és jelenlegi MSZP-s ismerőseimtől tudom, hogy 2010-ben és 2014-ben is így volt. Akkor azért is volt különösen nagy jelentősége, mert a kormányváltás után máshonnan már nemigen volt pénz a kampányra. Egy csomó körzetben életmentő volt a helyi szervezet és a jelölt számára, hogy az iskolaszövetkezetek diákjai ingyen dolgoznak. Legalábbis a pártnak, a helyi szervezetnek nem kell fizetni érte."

Czeglédy Csaba

Fotó: MTI Fotóbank

Mindezek által Czeglédy komoly támogatója lett az MSZP-nek, majd a DK-nak is. Ráadásul összekötő is volt a két párt között, hiszen Gyurcsány Ferenccel és Molnár Gyulával is jó kapcsolatot ápolt. Tartóhíddá vált"

– tette hozzá Zuschlag.

Az interjúban előkerül az az eset, mikor is már a 90-es évek végén nyomoztak a Rébusz iskolaszövetkezetnél. Ekkor úszta meg Czeglédy egy ügyészi megrovással a tizenegy rendbeli személyes adattal való visszaélést és két rendbeli okirat hamisítást.

Zuschlag szerint nem véletlen, hogy Czeglédy ennyivel úszta meg a büntetést. Mint fogalmazott:

Ipkovich politikusként csak egy báb volt, aki polgármesterként minden gazdasági ügyet átadott Czeglédy Csabának. Minden beruházásról, pénzről Csaba döntött. Emellett vezető ügyészként, majd az ez irányú kapcsolataival mindig mindent megtett, hogy Czeglédynek és a körének minden ügyét el lehessen tussolni."

Zuschlag János

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A beszélgetés legvégén pedig előkerült az is, hogy Czeglédy állítólag Zuschlag enyhébb ítéletét is megpróbálta elérni. Ezzel kapcsolatban Zuschlag azt mondta:

"Valóban 2004-ben Tóth Csaba, Szabó Bálint és jómagam is gyanúsítottjai lettünk a Vas megyei pártszervezeten belüli harcok nyomán megindult büntetőügynek. Ez Ipkovichék feljelentése nyomán indult. Miután meggyanúsítottak bennünket, megkeresett engem Czeglédy Csaba. Találkozót kért, ahol közölte, hogy ha nem szólunk bele abba, mi történik Vas megyében, akkor ő és Ipkovich elintézi, hogy megszüntessék az eljárást velünk szemben. A találkozó után egy hónappal valóban megszüntette az ügyészség a nyomozást, annak ellenére, hogy a rendőrség vádemelést javasolt."

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Újabb fontos brüsszeli csata a bevándorláspárti erők ellen

Újabb fontos brüsszeli csata a bevándorláspárti erők ellen

amerika, london, párizs

Természetesen Orbán Viktor is a helyszínen van, hogy képviselje hazánk érdekeit.

A hagyományos családmodell népszerűsítése miatt sivalkodnak a libsik

A hagyományos családmodell mellett kiálló kampány indult az olasz nagyvárosokban.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ez történt ma.

Spanyol politikus: Orbán Viktor az új Európa vezetőjének tekinthető

Spanyol politikus: Orbán Viktor az új Európa vezetőjének tekinthető

kétharmad

Santiago Abascal, a spanyol VOX nevű párt vezetője hosszabb interjút adott a Magyar Hírlapnak.

Merkel még mindig a "menekültek méltányos elosztásáról" beszél

Merkel még mindig a "menekültek méltányos elosztásáról" beszél

amerika, london, párizs

Angela Merkel német kancellár a szövetségi parlamentben (Bundestag) szerdán elmondott beszédében ismét jelezte, hogy - bár egyelőre megoldatlan téma, de - továbbra is napirenden van az általa Európába hívott migránsok tagországokba történő kényszerbetelepítése.

Poloskák, welcome!

Muszáj megfogalmaznom a gondolataimat ezekben a vészterhes órákban.

889
Egy repülőn utaztak a német utasok a 9/11-es támadás vigyorgó terroristájával

Egy repülőn utaztak a német utasok a 9/11-es támadás vigyorgó terroristájával

amerika, london, párizs

Általános félelem és bizalmatlanság jellemezte azoknak a német utasoknak a hangulatát, akik egy Németországból Marokkóba tartó járaton kénytelenek voltak egy repülőn ülni a szeptember 11-i terrortámadások egyik magas szintű kitervelőjével, akit ráadásul három évvel korábban helyeztek szabadlábra a német hatóságok.

Az EU Bíróságához fordult a magyar kormány a Sargentini-jelentés miatt

Ezt Trócsányi László igazságügy-miniszter jelentette be egy szerdai sajtótájékoztatón.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére