Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Csúszik a klímavédelmi terv

888.hu

2015.12.11. 09:40

Szombatig még inkább dolgoznak a megállapodás végsõ szövegén.
Párizs, 9:40

Egy nappal későbbre, péntekről szombatra halasztották az ENSZ párizsi klímakonferenciáján a klímavédelmi egyezmény végső szövegének kidolgozását – közölte a konferencia francia elnöksége.

Laurent Fabius francia külügyminiszter csütörtök este még úgy nyilatkozott, hogy úgy látja, pénteken javaslatot tud tenni a végső szövegre.

Nagyon közel vagyunk a célhoz, és eljött az idő a megállapodásra"

– mondta.

Péntek reggelre azonban az elnökség egyik tisztségviselője, majd maga Fabius is úgy ítélte meg, hogy a helyzet megkívánja, még egy nap konzultációt. A szöveget a legfrissebb tervek szerint szombat reggelre készítik el, a plenáris ülés pedig a nap közepén fogadhatja el a dokumentumot.

A csütörtöki tárgyalások legnehezebb kérdésének bizonyult, hogy sikerüljön rávenni a résztvevő országokat, hogy 2020-tól minden öt évben értékeljék újra azokat a vállalásokat tettek.

A francia diplomácia irányítója azt mondta a BFMTV tévécsatornának, hogy a megbeszélések légköre a csúszás ellenére jó, "a dolgok alakulása helyes irányba mutat".
Ehhez képest a környezetvédő szervezetek csütörtökön arra panaszkodtak, hogy a megállapodás tervezetének eddig ismertté vált verziója nem tér ki rá érdemben, miként lehet a gyakorlatban is elérni a kitűzött célt, vagyis két Celsius fokban maximálni a Föld légkörének hőmérséklet-emelkedését.

A pekingi CCTV állami tévé pénteken beszámolt róla, hogy Hszi Csin-ping kínai államfő telefonon megbeszélést folytatott Barack Obama amerikai elnökkel a klímakonferenciával kapcsolatos kérdésekről. Egyetértettek abban, hogy folytatniuk kell a "szoros együttműködést" a megállapodás elérése érdekében.
 

Az biztos, hogy van min dolgozni, ugyanis hétfőn első ízben léptették életbe a szmogriadó legmagasabb szintű, vörös riasztását, Pekingben.

A csúszás szinte szerves része a klímakonferenciáknak, mivel az eddigiek is rendre tovább tartottak a tervezettnél. A japán Kiotóban 1997-ben és a dániai Koppenhágában 2009-ben egy-egy nappal kellett meghosszabbítani az egyeztetésre szánt időt, 2011-ben a dél-afrikai Durbanben pedig a tervezett péntek este helyett vasárnap reggelig alkudoztak a küldöttek.

(Reuters, Financial Times, MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére