Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
csak neked, csak most
 
 
 
 

Csepreghy: hamarosan az ESZOSZ-ügy minden károsultja megkapja elmaradt béreit

2017. február 17. 19:08

Az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet, azaz a hajdani ESZOSZ közel háromezer volt dolgozója közül már több mint ezren megkapták elmaradt béreiket és a többiek is hamarosan meg fogják kapni az eddig ki nem fizetett munkabéreiket a Bérgarancia Alapból - tudta meg a 888.hu Csepreghy Nándortól, a Miniszterelnökség miniszterhelyettesétől.

A miniszterelnökségi államtitkár arról is beszélt lapunknak: azt kéri az érintettektől, hogy figyeljenek arra, hogy az ESZOSZ-ügy károsultjait még mindig jelentős sikerdíjakért kínált közvetítői ajánlatokkal keresik meg a bérek kifizetését hamisan ígérő egyes ügyvédi irodák és vállalkozások.  Ezek etikátlan ajánlatok, mert elhallgatják, hogy nem is lehet szerepe közvetítőknek az elmaradt bérkifizetések ügyben, hiszen a kártalanítást alanyi jogon a magyar állami intézi mindenki számára.

A 888.hu megkereste Csepreghy Nándort azzal kapcsolatban, hogy hol tart az ESZOSZ-ügy, azaz a károsultak közül hányan kapták meg már az elmaradt bérüket, és a többiek mikor számíthatnak bérük kifizetésére.

Csepreghy Nándor szerint a Kormány számára az volt a legfontosabb cél, hogy az ESZOSZ-károsultak a lehető leghamarabb megkaphassák jogos munkabérüket. Ahhoz, hogy a pénz eljusson a munkavállalókhoz, a Bíróság döntésére volt szükség, amelyre 2016. november 23-ig kellett várni.

A jogszerű, és ki nem fizetett munkabérek jelenleg a Bérgarancia Alapból kerülnek kifizetésre a megyei Kormányhivatal közreműködésével. A december eleji végelszámolási adatok szerint 2877 munkavállalója volt az ESZOSZ-nak, akiknek az elmaradt béreit – a munkaügyi iratok feldolgozásához igazodva – folyamatosan fizeti ki a magyar állam. Ennek köszönhetően eddig már több, mint ezer, volt ESZOSZ munkavállaló elmaradt bére kifizetésre is került, összesen több száz millió forint értékben"

– mondta el lapunknak Csepreghy Nándor államtitkár.

Egyébként a Bérgarancia Alap az ESZOSZ károsultak súlyos helyzetét azért tudja most enyhíteni, mert egy olyan, minden magyar állampolgár számára védőhálót jelentő program amely akkor kap szerepet, ha a dolgozók munkaadója felszámolás alá kerül és már nem képes kifizetni az elvégzett munkák után járó béreket.

A miniszterhelyettes szerint az ESZOSZ esete azt igazolja,  hogy a kormányjól döntött amikor támogatta a Bérgarancia Alapra épülő finanszírozási formát, annak érdekében, hogy egy-egy cég - adott esetben évekig  - elhúzódó felszámolása ne a munkavállalókat terhelje. Ha az elvégzett munka kifizetésére nincs meg a forrás, akkor ezt az állam megoldja, így a dolgozók valóban arra fordíthatják az energiájukat, hogy megpróbálnak újra munkába állni.

Fotó: MTI Fotóbank

A Miniszterelnökség államtitkára ugyanakkor azt is elmondta lapunknak, hogy a kormányzat különösen szomorúan értesült azokról a – károsultak köreiből érkező – hírekről, amelyek szerint egyes ügyvédi irodák, illetve vállalkozások még most is megkeresik a károsultakat olyan ajánlatokkal, amelyekben kifejezetten aránytalanul magas jutalékért gyors ügyintézést ígérnek az elmaradt bérekhez való hozzájutáshoz.

A miniszterhelyettes úgy véli, hogy az ESZOSZ volt dolgozói halmozottan hátrányos helyzetű emberek, és azzal, hogy nem kapták meg fizetésüket, a mindennapi megélhetésük került veszélybe. Tavaly november óta a Bérgarancia Alap biztosítja számukra utólagosan a jogos munkabérüket, ezért az államtitkár szerint az elfogadhatatlan, hogy valaki megpróbáljon nyerészkedni, élősködni az ügy terhei által amúgy is megviselt elesettek helyzetén.

Olyan embereket vezetnek félre, akik nem biztos, hogy tudják, hogy a nekik most kifizetendő bér már nem a korábbi munkaadójuktól, hanem az államtól történik, tehát nincs szükség semmilyen jogi közbenjárásra, hiszen a pénz alanyi jogon megilleti az embereket"

– hangsúlyozta a miniszterhelyettes, hozzátéve, hogy a magyar állam valamennyi károsult helyzetét megnyugtatóan és megfelelően rendezi.

A kormány az ehhez szükséges forrásokat soron kívül, folyamatosan biztosítja, így a károsultak elmaradt munkabéreinek a megtérítése maradéktalanul meg fog történni.  Tehát ahhoz, hogy a károsultak a pénzükhöz juthassanak egyáltalán nincs szükség semmilyen magas jutalékért dolgozó ügyvéd közreműködésére – mondta el Csepreghy Nándor a 888.hu számára nyilatkozva.

A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint fontos tudniuk az egykori ESZOSZ-dolgozóknak, hogy ha az eddig bejelentett lakcímük, bankszámlaszámuk megváltozott az utóbbi időben, akkor mindenképpen jelentkezzenek vagy közvetlenül az ESZOSZ felszámolását végző szervezetnél, amely a Nemzeti Reorganizációs NKft. – 1453 Budapest, Pf.: 44., +36 30 923 6508 –, vagy pedig keressék fel a lakóhelyükhöz legközelebbi járási hivatalt.

Az egyik, feltételezetten etikátlanul eljáró ügyvédi iroda cáfolja érintettségét

Az ESZOSZ károsultjainak feltételezhetően etikailag vitatható szolgáltatásokat nyújtó, illetve nyújtani szándékozó irodák, vállalkozások köre jelenleg egy kivételével ismeretlen.

A felszámoló, illetve a károsultak tájékoztatása alapján a Miniszterelnökségnek az jutott a tudomására, hogy Dr. Nagy László ügyvéd irodája sorra olyan megbízás adása érdekében keresi fel a volt ESZOSZ-dolgozókat, ami szerint sikerdíjért cserébe, az iroda közreműködésével kerülne a dolgozók bérkövetelése megállapításra és kifizetésre.

A Miniszterelnökség szerint az ügyvédi iroda közbenjárása a kártalanítások kifizetésének ügyében felesleges, mivel az állam teljes mértékben helyt áll az igazolhatóan ki nem fizetett járandóság mértékéig. Az ügyvédi iroda eljárását a sikerdíj mértéke miatt –  ami úgy tudni, hogy a munkavállaló részére kifizetett összeg 20-25%-a + ÁFA – etikailag megkérdőjelezhetőnek tartja a minisztérium.

A 888.hu úgy tudja, hogy a Miniszterelnökség megtett minden lehetséges jogi lépést a kártalanításra várók érdekeinek védelmében. A feltételezett etikátlan magatartás ügyének kivizsgálása érdekében a Miniszterelnökség hivatalosan is megkereste a Magyar Ügyvédi Kamarát.

Lapunk megkeresésére tagadta az etikátlan eljárásban való érintettségét Dr. Nagy László ügyvéd irodája. Dr. Nagy László közlése szerint alaptalan az ő ügyvédi irodájának a bármilyen etikátlan eljárással való összekapcsolása, mivel ez az ügyvédi iroda senkit sem keres fel az ESZOSZ károsultjai közül. Dr. Nagy László szerint az iroda működését etikai vonatkozásban hírbe hozó feltételezés minden bizonnyal csak egy olyan félreértés, aminek az lehet az alapja, hogy az iroda 2015 óta közel 400 ESZOSZ-károsult jogi képviseletét látja el, a régebben elindított kártérítési perekben. Ezen perek egy része már le is zárult, egy jelentős részük pedig még folyamatban van. Dr. Nagy László hozzátette, hogy a Miniszterelnökség által kezdeményezett etikai eljárásra vonatkozó kérésnek eleget tett az ügyvédi kamara, az ügyre vonatkozóan kérdéseket tett fel, amelyekre a szegedi iroda nyolc napon belül válaszolni is fog, cáfolva minden feltételezést.

Dr. Nagy László kérdésünkre megerősítette, hogy az ESZOSZ károsultak kifizetése a kormányzati ígéreteknek megfelelően valóban felgyorsult. A szegedi ügyvéd szerint ez komoly teljesítmény a felszámolást végző szervezet, illetve a kártalanításban résztvevő magyar közigazgatási szereplők részéről egyaránt, tekintettel arra, hogy a megszűnt cég hiányos adatai alapján kell a bérszámfejtéseket utólag nagyon sok ember számára elvégezni.

Az ESZOSZ-ügy Az Emberi Erőforrások Minisztériuma mint támogató és az Első Magyar Környezettudatos Szociális Országos Szövetkezet (ESZOSZ) a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében hátrányos helyzetű, alacsonyan képzett munkaerő tömeges foglalkoztatására szerződött 2014 decemberében. A kedvezményezett 2,9 Mrd Ft támogatásból, valamint 2,5 Mrd Ft önerőből vállalta megvalósítani a projektet, melynek fő célja 2800 új munkahely létrehozása volt. Azonban a projekt megkezdését követően rövid időn belül a munkavállalók panasszal éltek, mivel a munkáltató nem biztosította számukra a munkafeltételeket, illetve néhány hónap elteltével igazolt munkabérüket sem fizette ki. Ezért már 2015 augusztusában a munkavállalók panaszai miatt az EMMI és a Miniszterelnökség is soron kívüli ellenőrzést végzett, és a feltárt szabálytalanságok következtében a teljes projekt megszűnt. Azonban az ESZOSZ ezzel egy időben megkezdte a dolgozók jogviszonyának megszüntetését és az elvégzett munkáért járó béreket sem fizette ki. Tekintettel arra, hogy a volt ESZOSZ-dolgozók halmozottan hátrányos helyzetűek, a munkaviszonyuk váratlan megszűnésével, valamint a munkabérük elmaradásával a mindennapi megélhetésük kerültek veszélybe. Az EMMI mint támogató 2016. január 14-én kérelmezte a felszámolási eljárás elrendelését az illetékes Szolnok Megyei Törvényszéken. Csepreghy Nándor 2016. május 25-én személyesen fogadta az ESZOSZ károsultjait, és ígéretet tett arra, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy a Kormány a rendelkezésére álló összes jogi és közigazgatási eszközzel segítse az ügy mielőbbi megoldását. Az elmaradt fizetéseket végül a Kormány a Bérgarancia Alapból tudta biztosítani, a Bíróságnak a cég felszámolását 2016. november 23-án elrendelő döntését követően. Ez után pedig a Kormány az ESZOSZ stratégiailag kiemelt szervezetté nyilvánítását is elrendelte, annak érdekében, hogy az állami felszámoló cég, a Nemzeti Reorganizációs Kft. kijelölésre kerülhessen, és így megkezdődhetett a dolgozók elmaradt munkabéreinek utólagos rendezése.
csak neked, csak most
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Tusk: történelmi lépés született az EU-s csúcstalálkozón

Tusk: történelmi lépés született az EU-s csúcstalálkozón

amerika, london, párizs

Erősíteni fogják az Európai Unió védelmi dimenzióját.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

Orbán: nincs egyetértés a migránsok elosztását illetően; Az Europol kimutatása szerint 2016-ban több volt a baloldali terrorcselekmény, mint a jobboldali; A versenyszférában is emelkedtek a reálbérek; Pénteken kiderül, hogy kik Simicska emberei a parlamentben. Ezek a nap legfontosabb hírei.

"Elitváltás" Franciaországban: Macron átvedlett szocikkal tölti fel kormányát

"Elitváltás" Franciaországban: Macron átvedlett szocikkal tölti fel kormányát

amerika, london, párizs

A politikai egyensúly, illetve a férfiak és a nők egyenlő arányának megtartása mellett a nyilvánosság számára ismeretlen személyeket nevezett ki szerda este Emmanuel Macron francia államfő a korrupciós gyanú miatt távozó négy tárcavezető helyére.

Nem vicc, a Merkel-féle CDU a hazafiság pártjaként mutatja be magát

Nem vicc, a Merkel-féle CDU a hazafiság pártjaként mutatja be magát

amerika, london, párizs

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) a felvilágosult hazafiság pártjaként mutatja be magát a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választást felvezető kampányban - hangzott el a CDU választási plakátjainak csütörtöki berlini bemutatóján.

Magyarázatot követelnek a lengyelek Macron közép-európaiakat becsmérlő szavaira

Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter csütörtökön reményét fejezte ki, hogy Emmanuel Macron francia elnök magyarázatot ad a lengyelekről, magyarokról és más kelet-közép-európai népekről mondott szavaira, amikor az EU-csúcstalálkozón előreláthatólag találkozik Beata Szydlo lengyel miniszterelnökkel.

Dél-Korea is nagyobb nyomásgyakorlást vár Kínától Észak-Koreával kapcsolatban

Dél-Korea is nagyobb nyomásgyakorlást vár Kínától Észak-Koreával kapcsolatban

amerika, london, párizs

Moon Jae-in Dél-Korea frissen megválasztott elnöke Donald Trumppal együtt nagyobb nyomásgyakorlást vár Kínától Észak-Koreával kapcsolatban, hogy az beszüntesse nukleáris programját. Ahogyan arról már írtunk, Kínának ez kényes kérdés, hiszen ha komolyabb gazdasági szankciókkal sújtaná egyik legfontosabb kereskedelmi partnerét, annak ő maga is meginná a levét.

"Közép-Európának a józan észt kell képviselnie"

"Közép-Európának a józan észt kell képviselnie"

közeleg a tél

Közép-Európának fontos szerepet kell vállalnia Európa biztonságának és versenyképességének a helyreállításában, ezért erőteljesen fel kell lépnie a migráció leállítása, az Európai Unió bővítése, valamint a kontinens keleti és nyugati fele között gazdasági együttműködés erősítése érdekében - ezt az álláspontot képviseli Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) országainak csütörtöki minszki külügyminiszteri találkozóján.

Elképesztő módszerekkel kínozzák a foglyokat a polgárháború sújtotta országban

Az Egyesült Arab Emírségek és a vele szövetséges jemeni erők Jemen déli részén titkos börtönöket üzemeltetnek, ahol százak tűntek el nyomtalanul az al-Kaida utáni hajtóvadászatban, és napi rendszerességgel kínozzák az embereket.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére