Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Csak a szigorítás állítja meg a migrációt

2017. október 6. 12:48

RÓMA, 12:48

Az embercsempészek elleni művelet, az EUNAVFOR Med parancsnoka szerint 20 százalékkal csökkent a Líbiából Európa felé tartó migránsok számaránya 2017-ben.

Olaszországon keresztül érkezik a legtöbb migráns Európába, 2017 végéig 220 ezer ember érkezésével kalkulál az ország. Nem csoda hát, hogy az olasz belügyminiszter, Marco Minniti még a nyáron arról számolt be, hogy Olaszország elérte a felső határt, nem képes több migránst befogadni. Most azonban úgy tűnik, sikerül végre enyhíteni a migrációs nyomáson.

Ebben az évben csökkent a Líbiából Európába érkező emberek száma, körülbelül húsz százalékkal”

számolt be Enrico Credendino ellentengernagy, az EUNAVFOR Med (most már Szófiaként ismert művelet) parancsnoka.

Fotó: AFP

2016 nyarához képest 75 százalékkal kevesebb migráns érkezett az olaszokhoz idén. Credendino szerint a kedvező mutatókat a líbiai parti őrséggel történő közös munka magyarázza.

A kiképzésnek hála nemcsak sokkal hatékonyabban felügyelik a vizeket a líbiai hatóságok, hanem határozottabban küzdenek a bűnözőkkel szemben, és életeket is mentenek.” 

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

A balos filozófus heves zsidózás közben fejti ki életrajzi könyvében, hogy a Fidesz parasztokból áll

A balos filozófus heves zsidózás közben fejti ki életrajzi könyvében, hogy a Fidesz parasztokból áll

kinyílott a pitypang

Vajda Mihály egykoron még baloldali "sztárértelmiséginek" számított, mára azonban teljesen leamortizálta magát. Önéletrajzi könyvében becsmérlően beszél a magyarokról, parasztoknak nevezi őket, de a zsidókról sem éppen politikailag korrekten nyilatkozik.

Babis február végéig szeretné megalakítani új kormányát

Andrej Babis, a legutóbbi csehországi választásokon a legtöbb mandátumot szerző ANO mozgalom vezetője azt szeretné, ha az új cseh kormányt államfőként Milos Zeman nevezné ki még akkor is, ha elveszíti a jövő heti elnökválasztást, és a kormány február végéig megalakulna - derül ki abból az interjúból, amely csütörtökön jelent meg a Mladá Fronta Dnes című napilapban.

Ha minden igaz, lesz új amerikai nagykövetünk

Ha minden igaz, lesz új amerikai nagykövetünk

közeleg a tél

A Magyar Idők úgy tudja, a republikánus kötődésű David Corstein lehet hazánkban a következő misszióvezető.

"Mindent elkövetünk a migrációs kiskapuk eltűnéséért"

"Mindent elkövetünk a migrációs kiskapuk eltűnéséért"

közeleg a tél

A kormány mindent elkövet, hogy fizikai és jogi értelemben egyaránt eltűnjenek az illegális bevándorlók által kihasznált kiskapuk, ezt a célt is szolgálja a "Stop Soros" törvénycsomag - jelentette ki a kormányszóvivő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában csütörtökön.

Trump tényleg zseni: megadóztatta a liberális atyaúristent, az Apple-t

Trump megválasztása óta végtelen sivalkodásba kezdtek a liberális közgazdászok. Az amerikai elnök nemrég bebizonyította, hogy tényleg zseni.

Európa és az ő "értékei"

Európa és az ő "értékei"

889

Önök tudják, mik azok az "európai értékek"? Vagy mik azok az "uniós értékek"? Nem? Na ugye! Honnan is tudhatnánk...

A MeToo-kampány elérte a célját: 24 órában égnek a telefonvonalak az USA-ban

Égnek a szexuális zaklatásokat regisztráló forróvonalak Amerikában: rekordszámú áldozat jelentkezett a MeToo-kampány kezdete óta.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére