Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Clinton újfent bebizonyította alkalmatlanságát

Bertha László

2016.09.03. 11:58

Az FBI pénteken nyilvánosságra hozta azokat a feljegyzéseket, melyek Hillary Clinton elnökjelölt júliusi meghallgatásán készültek.
WASHINGTON, 11:58

Az FBI pénteken nyilvánosságra hozta azokat a feljegyzéseket, melyek Hillary Clinton elnökjelölt júliusi meghallgatásán készültek.

A demokraták elnökjelöltjét a még külügyminisztersége idején folytatott elektronikus levelezések ügyében hallgatták meg. Az FBI több mint egy évig tartó nyomozást folytatott az ügyben, hiszen Hillary Clinton nemcsak a minisztérium hivatalos rendszerét, hanem saját privát e-mail fiókját is használta levelezésre. Ennek köszönhetően pedig akár bizalmas, titkos információk is kikerülhettek.

A nyomozóiroda által nyilvánosságra hozott feljegyzésekből kiderült, hogy Clinton egyszerűen semmire sem emlékszik, és csak meg nem nevezett tisztségviselők tanácsaira hagyatkozott.

Clinton az FBI-nak azzal védekezett, hogy az e-mailek címzettjei

tapasztalt külügyi szakemberek voltak, s így nem volt ok kételkedni az ítélőképességükben, valamint abban, hogy tudják, hogyan kell a bizalmas információkat kezelni.”

A demokraták elnökjelöltje a feltett kérdések többségére azt a választ adta, hogy „nem emlékszik”. Nem emlékszik például arra sem, hogy hivatalba lépésekor kapott-e eligazítást vagy bármiféle kiképzést a bizalmas információk kezelésére. Clinton továbbá azt sem tudta megmondani, hogy milyen gyakran használta magánszerverét hivatalos levelezésre.

Clinton meghallgatásának legviccesebb momentuma

A politikustól az FBI nyomozói megkérdezték, hogy vajon tudja-e mit jelent a „C” jelzés a levelek mellett (Classfied, azaz bizalmas)? Hillary Clinton erre sem tudott/akart egyenes választ adni, így találgatásokba bocsátkozott:

Talán ábécé sorrendben így jelölték meg a leveleket.”

Donald Trump kommunikációs tanácsadója, Jason Miller szerint a nyilvánosságra került dokumentumok ismételten bizonyítják, hogy Clinton „rossz ítélőképességének” és „becstelenségének” révén kockára tette az Egyesült Államok biztonságát és diplomáciai erőfeszítéseit.

(Hirado.hu, CNBC)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére