Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Cigányok verekedtek össze Gyömrõn

Sümeghi Lóránt

2016.07.22. 09:08

Cigányok estek egymásnak egy gyömrői útkereszteződésben, közülük többen súlyosan megsérültek - írta meg a Magyar Idők.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a verekedésben több ember is megsérült, közülük ketten súlyos, életveszélyes sérülést szenvedtek. 

A Gyömrői Hírhatár című internetes portál információja szerint a verekedés során három-négy lövés is eldördült, ám ezt a rendőrség még nem erősítette meg. Azt azonban nem cáfolták, hogy két család csapott össze a nyílt utcán. 

Az ATV online beszámolója szerint az egyik, a környéken lakó olvasójuk elmondta, egészen pontosan, hogy

két roma bandáról van szó, amelyeknek sittes múltjuk van, és arról hírhedtek, hogy több idős pártól is elcsalták a házukat.”

A hatóság az ügyben testi sértés elkövetése miatt már megkezdte a büntetőeljárást, azonban arról – annak jelenlegi szakaszában – nem kíván bővebb tájékoztatást adni a főkapitányság.

(Magyar Idők)

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére