Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Büntetőper indul a 444 "mártír" újságírója ellen

2017. október 24. 14:28

A rágalmazás miatt indított vizsgálat a bíróság előtt folytatódik.

Halász Júlia esete röviden összefoglalva: májusban egy újbudai fórumon a 444 egyik munkatársát állítólag bántalmazták. Hamar kiderült persze, hogy nem, sőt, Halász Júlia volt az, aki agresszívan viselkedett a fórumon, zavarta a résztvevőket, engedély nélkül dolgozott, és eleve be sem mehetett volna oda. A liberális sajtóban akkor hatalmas felzúdulást okozott az eset, pedig mi is beszámoltunk róla, hogy nem az történt, amit az "áldozat" állított.

Néhány hete aztán arról is írtunk, hogy bűncselekmény hiányában megszűnt az eljárás az ügyben.

A Magyar Idők keddi számából viszont kiderül, hogy egy eljárás Halász Júlia ügyében még nem szűnt meg.

Ráadásul már ma bíróság elé kell állnia a "mártír" újságírónak.

A rágalmazás miatt induló eljárásból büntetőper is lett, Halász Júliának kedden a bíróság előtt kell számot adnia arról, mi is történt valójában.

Rágalmazásért két évig terjedő szabadságvesztés szabható ki, ha a rágalmazást aljas indokból vagy célból, nagy nyilvánosság előtt vagy jelentős érdeksérelmet okozva követik el.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

A baloldali svéd kormányt okolja a stockholmi terrortámadás legfiatalabb áldozatának édesapja

A 11 éves kislányát elvesztő Stefan Akerlund egy független bizottság felállítását szorgalmazza, mely megvizsgálná, hogy a tavalyi stockholmi merényletért felelősek-e a baloldali kormány tagjai és a hatóságok vezetői.

Egy transzneművel vennék be Európát Sargentiniék

Egy transzneművel vennék be Európát Sargentiniék

amerika, london, párizs

Megvan az Európai Zöld Párt "csodafegyvere" Judith Sargentini és Jean-Claude Juncker pótlására.

Jeszenszkyből egy is sok

Jeszenszkyből egy is sok

pszicho

Egyre inkább kiveri a biztosítékot a jobboldaliak közösségén belül. Most épp a 24.hu-nak adott interjú miatt.

Olasz Testvérek: Magyarországot azért büntetik, mert nem fogad be migránsokat

Olasz Testvérek: Magyarországot azért büntetik, mert nem fogad be migránsokat

amerika, london, párizs

Az olasz bevándorlásellenes párt, a Fratelli d'Italia elnöke, Giorgia Meloni adott interjút a magyar köztévének.

Lemondták a muszlim rapper koncertjét, aki a Bataclanban akart fellépni

A 2015-ös párizsi terrortámadás helyszínén akart koncertet adni a Medine nevű algériai származűsú rapper, azonban a koncertterem törölte a showt, ugyanis tüntetők protestáltak az ellen, hogy fellépjen.

Milliókat gombolt le az államról a migráns, aki a grenfelli tűz áldozatának hazudta magát

Milliókat gombolt le az államról a migráns, aki a grenfelli tűz áldozatának hazudta magát

amerika, london, párizs

A 28 éves illegális migráns azt hazudta, a Grenfell toronyban lakott, amikor feltámadt az épületben a tűz. Több milliós segélyt nyúlt le így az államtól, és most ezért börtönbe fog kerülni.

Baloldali tüntetéskultúra

Baloldali tüntetéskultúra

kétharmad

Azért van annak egy diszkrét bája, amikor Gyurcsány Ferenc hívja tüntetésre az embereket és ő ordibál a tömegnek, hogy "addig nem lehet megnyugodni, amíg lemondásra nem kényszerítik Orbán Viktort."

A hét karikatúrája a 888-on

A hét karikatúrája a 888-on

8)8)8

A DK kormányváltásra készül

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére