Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
century-on
 
 
 
 

Budapest az esport fővárosa

888.hu

2018. március 24. 14:41

Életünk jelentős és egyre nagyobb részét töltjük online: hálózatfüggő a munkánk, neten tartunk kapcsolatot, intézzük ügyeinket. Így természetes, hogy a kikapcsolódást is ezen a platformon keressük. Ez felértékeli az esport jelentőségét, amely a legnagyobb ütemben fejlődő sporttevékenység. Drasztikusan nő a piacban lehetőséget látó vállalatok száma, ezáltal a szektor jelentős gazdasági hatással is bír. Talán ennek köszönhető, hogy idén márciusban Magyarország megrendezi első nemzetközi esport tornáját. A V4 Future Sports Fesztivált az Egymillióan a magyar esportért Egyesület szervezésében követhetjük nyomon.

Magyarországon egyelőre még nem épült be a köztudatba, hogy az esport is sport, pedig készségeket fejleszt, gondolkodásra és gyors reakciókra késztet, valamint sikerélményt ad. Szellemi és technikai sportnak is nevezhető, a megkívánt képességek tekintetében talán a Forma-1- hez hasonlítható leginkább.

Budapestre figyel az esport világ

Az esport a digitális íráskészség fejlesztése mellett a csapatban való munkavégzést és a nyelvtanulást is segíti. A legtöbb videojáték nyelve az angol, amelynek ismerete ma már nélkülözhetetlen a versenyképességhez. Ezenfelül a játékosok gyakran beszélnek egymással játék közben, így országokon átívelő, globális kommunikációra kapnak lehetőséget. Mindezek mellett az esport tudatosságra ösztönzi a résztvevőket, hiszen a játékosok tudatosan gyakorolnak bizonyos játékokat, hogy abban minél magasabb szintre jussanak, minél több tapasztalatot szerezzenek.

Forrás: V4 Future Sports Fesztivál

Tehát olyan tevékenységről van szó, melyhez sok gyakorlás és megfelelő fizikai, szellemi állapot szükséges. Az esport összességében segít a szocializációban, a szellemi érésben és a kapcsolatépítésben, valamint a versenyképes XXI. századi tudás, a fontos kompetenciák elsajátításában is.

Az Egymillióan a magyar esportért Egyesület a hazai esport szereplői alulról szerveződő mozgalmaként indult 2013-ban. Az online és közösségi médiaplatformokon munkálkodó csapat 2016-ban civil szervezetté alakult. Céljaik között szerepel a társadalmi felelősségvállalás is, ami a videojátékokkal szembeni társadalmi előítéletek megváltoztatását, valamint a testmozgás, a sportolás fontosságának szükségességét hangsúlyozza.

„Az esport egy dinamikusan terjedő sportág és népszerűsége ma már megkérdőjelezhetetlen. A legutóbbi, hazai kutatások szerint körülbelül 1 millióan játszanak videojátékokkal Magyarországon és 200-250 ezerre tehető az esportolók száma. Örülünk, hogy Magyarország felismerte az esportban lévő gazdasági potenciált, és segíti annak üzletággá való fejlődését. A V4 Future Sports Fesztivál kiváló lehetőséget jelent arra, hogy az európai régióban növeljük befolyásunkat ezen a területen.” – mondta a rendezvény kapcsán Biró Balázs, az Egymillióan a magyar esportért Egyesület elnöke.

Forrás: V4 Future Sports Fesztivál

Találkozz kedvenc gamereiddel a V4 Future Sports Fesztiválon!

Lezárult az online regisztráció a V4 Future Sports Fesztivál rendezvényeire. A BOK csarnokban a szabad helyek függvényében engedik be a látogatókat. Bár a fesztivál 14 éves kor alatt nem látogatható, a nagy érdeklődésre és a családosok várhatóan nagy számmal való megjelenésére tekintettel szombaton a 14 éves belépési korhatárt a szervezők 12 évre módosították.

Ezen a napol LOL és FIFA-játékokat nézhetnek végig az érdeklődők. Március 23-25. között 12 csapat és 24 egyéni játékos küzd négy játékban – League of Legends, Counter-strike: Global Offensive, Clash Royale és FIFA18 – az 1 millió euró összdíjazású tornán, a BOK csarnokban.

Forrás: V4 Future Sports Fesztivál

A Counter-Strike versenyen négy meghívott világsztár csapat is képviselteti magát, így a látogatók személyesen is találkozhatnak majd a Virtus.pro, a Mousesports, a HellRaisers és a legutóbbi Major ezüstérmes FaZe Clan játékosaival. 500.000 euróért küzd a nyolc csapat. A FaZe Clant 2010-ben alapította 3 játékos, név szerint Housecat (később Timid), ClipZ és Resistance.

Az eredetileg Call of Duty trükkökre és montázsokra alapozó csatorna hamar híressé tette őket a közösségben, majd egyénileg is több milliós rajongótábort építettek ki. A hírnevet arra használták fel, hogy esport szervezetet építsenek az OpTic Gaming mintájára, mely később az egyik legnagyobb rivalizáláshoz vezetett a versenyszerű videojátékok történetében. Az éveken át tartó harc a két oldal közönsége között hatalmasra duzzasztotta a klánokat, és a CoD-ok után több játékot is felvettek repertoárjukba, többek között a CS:GO-t.

Így jutottunk el odáig, hogy a FaZe 2016-ban leigazolta a G2 európai játékosaiból álló csapatát, mely a nemzetközi tornákon igen jól szerepelt, de egyet sem nyert meg. Másfél évvel az alapítás után már alig lehetett ráismerni a FaZe-re, hiszen olyan sztárokat vásároltak meg, mint a legendás dán irányító, Finn " Karrigan" Andersen. Később őt követték a világ legjobb játékosai, mint a bosnyák csodagyerek, Nikola " NiKo" Kovaè, a szlovák- magyar állampolgárságú AWP-hős, Ladislav " GuardiaN" Kovács és a svéd nemzetiségű többszörös Majorbajnok, Olof "olofmeister" Kajbjer.

További friss infókért látogass el erre a honlapra!  

OLVASTAD MÁR?

century-on
 
 
 
 
Este 7:59

Este 7:59

7:59

Ez történt ma.

Ezúttal egy Serena Williams-jelmez miatt hisztiznek a haladás bajnokai

Ezúttal egy Serena Williams-jelmez miatt hisztiznek a haladás bajnokai

amerika, london, párizs

A libsik ezúttal egy viccnek szánt kép miatt kiáltanak rasszizmust és sírják tele a közösségi médiát. A bűnt megint Ausztrália földjén követték el.

Orbán: Magyarország határait a magyaroknak kell megvédeni

Magyarország határait a magyaroknak kell megvédeni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Salzburgban.

Orbán: ragaszkodunk a határvédelem jogához

Orbán: ragaszkodunk a határvédelem jogához

kétharmad

Magyarország ragaszkodik azon jogához, hogy az ő feladata megvédeni határait - jelentette ki újságíróknak Orbán Viktor szerdán Salzburgban, az európai uniós állam-, illetve kormányfők informális találkozója előtt, a néppárti miniszterelnökök tanácskozására érkezve.

Miért Magyarország? Miért Debrecen?

A BMW és Gyurcsány beszéde.

889
Cseh lap: az EU liberális demokráciája pont olyan, mint a szovjet népi demokrácia volt

Cseh lap: az EU liberális demokráciája pont olyan, mint a szovjet népi demokrácia volt

amerika, london, párizs

Magyarország és az Európai Unió vitájában Csehországnak a saját érdekében ki kell állnia Magyarország mellett - írta szerdán a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap.

Rögtön az első meccs sorsdöntő lehet a Vidinek az El-ben

Rögtön az első meccs sorsdöntő lehet a Vidinek az El-ben

hajrá, magyarok!

Csütörtökön a BATE Boriszov ellen kezdi meg szereplését a magyar csapat az Európa-liga csoportkörében.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére