Azzal talán nem árulok el sokat, hogy epekedve várom szeptember 20-át, hiszen – mint ahogy megírtuk – ekkor kerül sor Terence Hill új filmjének magyarországi premierjére. Az A nevem: Thomas nevet viselő produkcióban nemcsak a főszerepet alakítja az olasz színész, de ő a rendező, továbbá a forgatókönyvet is ő írta.

Aztán amikor megláttam, hogy saját Facebook-oldalára posztolta a film előzetesét, amelyen a régi jó öreg Ujréti László hangján szólalt meg a színész, az egyenesen megható volt. Mégpedig azért, mert egyszerűen egy olyan mély barátságról árulkodik ez Bud Spencer és egyúttal a magyarok irányába, amelyet nemhogy nem lehet leírni szavakkal, de talán inkább degradálnánk azzal, ha szavakkal akarnánk kifejezni.

Azzal azonban talán nem követünk el bűnt, ha megpróbáljuk megfejteni, honnan is származik ez az egyedülálló kapcsolat a legendás duó és Magyarország között.

– nyilatkozta Bud Spencer még korábban.

Szóval, mi ennek a kölcsönösen elismert, különleges kapcsolatnak a két olasz színész és a magyarok között? Hisz ellenérvként felhozhatnánk, hogy a két színész nem gyártott túl bonyolult filmeket. Sőt, gyakorlatilag legtöbb filmjük egy kaptafára készült: szokatlan körülmények között összetalálkoznak, először egymás agyára mennek, de végül egy ilyen-olyan bonyodalmak hatására mégiscsak összeállnak egy csapattá. Aztán pedig hiába kerülnek szembe óriási túlerővel, Bud Spencer nyers ereje és Terence Hill macskaügyessége végül mindig felül kerekedik. Ha pedig épp nem az igazán karakteres hangú pofonokat osztják ki, Bud Spencer karaktere rendszerint valami remek babos ételnek örvend, Terence Hill pedig lányokkal pimaszkodik.

Szóval az eddigiek alapján akár unalmas filmekről is beszélhetnénk, hiszen mondhatná nyugodtan bárki az, hogy

Na igen, csak itt jön be a képbe a történelmi kontextus, és akkor már rátérhetünk a magyar vonatkozásra is. Bud Spencer és Terence Hill filmjei ugyanis képesek voltak gond nélkül átmenni a szovjetbarát kormányzat cenzúráján, amely bizony a szórakoztatóipart is kőkeményen ellenőrizte.

S emellett, hogy a magyarok a filmjeiken keresztül bepillantást nyerhettek a nyugati életstílusba, még a szocialista rendszer is „domesztikálta” a filmeket. Ha ugyanis ezek a filmek nincsenek, valószínűleg soha nem születtek volna balatoni bunyós filmek, Ötvös Csöpi főszereplésével. Nem nehéz párhuzamot találni a szakállas, nagydarab Bud Spencer és a szintén szakállas, baseballsapkás Ötvös Csöpi között: gyakorlatilag mindketten ugyanazt a jószívű, de tettre kész és elhivatott zsarut alakítják. Piedone alakja tehát igen komoly hatással volt Bujtor Istvánra, aki amúgy is szinkronhangját adta az olasz színésznek.

Az idősebb generációnak tehát ezért lehet kedves Bud Spencer és Terence Hill párosa, míg az én korosztályom számára ezek a filmek már a nosztalgiázás miatt lettek óriási kedvencek. Gyerekként, ha otthon ültünk betegen vagy karácsonyi szünetben, természetesen mindig előkaptuk azt a VHS-kazettát, amin rajta volt legalább egy ilyen film az olasz színészpárostól.

De ezeken túl azért van valami, amit ezekről a filmekről el lehet mondani: kortalanok. Szinte bármelyik generáció tudja élvezni. De tényleg: megkérdezhetünk bárki, nincs olyan, aki ne ismerné, de őszintén szólva én még olyan emberrel sem találkoztam, aki egyenesen utálná. A felnőttek élvezik, mert néhol van benne olyan humor, amit egész egyszerűen felnőtt fejjel érthetünk meg – a gyerekek viszont eközben imádják az utánozhatatlan, sajátos stílusú bunyókat.

Senkire nézve nem tartalmaznak a filmjeik sértő poénokat. Semmilyen vulgáris, káromkodással teli erőlködés, hanem igazi, őszinte poénok. Nem tudnak miatta hepciázni se feministák, se transzneműek, se senki más. Verekedés, pofonok csattannak el benne bőven – de mégis egy csepp vér nélkül, soha senki nem sérül meg.

És ami talán ennél fontosabb: emberi karaktereket mutatnak nekünk. Sokszor egymás agyára mennek, mégis mindent megtennének egymásért, és mindig a jót cselekedik. Olyanok, amilyenek kicsit mind szeretnénk lenni. Mindez hatványozódik akkor, amikor meghallgatjuk Terence Hill beszédét, amit örök barátja temetésén mondott. Ekkor egyszerre csak tudatosul bennünk, hogy voltaképpen a filmvásznon soha nem játszottak szerepet. Mindig is azok az őszinte barátok voltak, akiket láthattunk a filmeken:

És így már talán érthető is, miért lehet várni igazán Terence Hill új filmjét: mert láthatóan egy őszinte, tiszta és igaz barátság fűzi őt a magyarokhoz – ahogy legjobb barátja, Bud Spencer is egy ugyanilyen, leírhatatlan dimenziójú barátsággal viseltetett hazánk iránt.