Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Brutális túlszámlázások lehettek Gyárfás Tamás idején

Pörge Béla

2017.06.30. 13:13

Több tízmillió forintos túlárazással épített faházat és kertet annak idejen a Gyárfás Tamás vezette úszószövetség a saját telkén - derült ki abból a független könyvvizsgálói jelentésbõl, amit Bienerth Gusztáv, a MÚSZ új elnöke rendelt meg.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Gyárfás ellen hűtlen kezelés miatt feljelentést fog tenni az úszószövetség. Most szintén az Origo írta meg, hogy milyen visszaélésekről lehetett szó, és hogy miért van esély a feljelentésre.

8 millió forintért vett faházat az úszószövetség még Gyárfás Tamás elnöksége idején — derítette ki az Origo. A portál szerint azonban egy ehhez hasonló faház ára maximum 2-3 millió forint között van, az általuk felkutatott forgalmazók listaárai alapján. Sőt, egyes cégeknél akár ennél olcsóbban is lehet kényelmes, lakható faházat venni. Az úszószövetség esetében tehát három, négyszeres túlárazásról lehet szó, ráadásul az említett faházat raktárnak használják.

A jelentésből az is kiderült, hogy a ház melletti kert füvesítéséért 57 millió forintot fizettek, miközben az Origo által idézett a könyvvizsgáló jelentése szerint annak értéke maximum 13,6 millió forint plusz áfa.

Az egyelőre rejtély, hogy a több tízmillió forintos különbözetnek mi lett a sorsa. Csak találgatni lehet, hogy a közpénzből is fenntartott szövetség pénze kihez került.

A portál ismét arról írt, hogy Gyárfás Tamást valószínűleg fel fogja jelenteni az úszószövetség.

Ismert, hogy a szövetség korábbi elnöke körül akkor robbant ki a botrány, amikor Hosszú Katinkával került összetűzésbe. Utána néhány hónappal később lemondott.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére