Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Brüsszel bosszút forral a jogi határzár szigorítása miatt

2017. március 13. 08:28

Az Alapjogokért Központ igazgatója, Szánthó Miklós szerint számítani kell arra, hogy a jogi határzár szigorítása miatt "nemcsak politikai szinten, hanem jogi szinten is eljárások fognak indulni" Magyarország ellen.

Szánthó a köztévé műsorában vasárnap elmondta: „álvitának” tartja azokat a nézeteltéréseket, melyek például azt firtatják, hogy „megfelelő lesz-e a jogi védelem a tranzitzónákban”, kiszállnak-e személyesen a bírák, vagy csak videón hallgatják meg a menedékkérőket.

Az Alapjogokért Központ vezetője úgy látja, ezen viták mögé kell látni, és azt kell figyelembe venni, hogy a jogvédő szervezetek „alapállása” teljesen más a magyar érdekektől – mivel azok (a legális és illegális) migrációt támogatják.

Szánthó szerint a jogvédők úgy gondolják, a nyugat-európai multikulturális társadalom a jó, és a nemzeti-keresztény hagyományokat, az alkotmányos identitást „avítt dolognak” tekintik, nem foglalkoznak velük.

A központ vezetője szerint ezzel szemben áll a „józan észen alapuló álláspont”, amely abból indul ki, hogy a jobb élet iránti vágyból „nem szabad emberi jogot kreálni”, nem szabad azt a világon bárhol „kikényszeríthető” menedékjogként beállítani. Szánthó végül leszögezte: az európai családok erejéből kell választ találni a demográfiai krízisre.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Elvették az engedélyét a migránstaxiztató Aquariusnak

Elvették az engedélyét a migránstaxiztató Aquariusnak

amerika, london, párizs

A panamai hajózási hatóság visszavonta az Aquarius nevű civil mentőhajó regisztrációját, a legközelebbi kikötéskor el kell távolítani róla a panamai lobogót, és nem hajózhat ki új regisztráció nélkül - tudatták a hajót bérlő NGO-k.

Szijjártó: az ENSZ-nek jogi és biztonsági garanciákat kellene adnia az üldözött keresztények visszatéréséhez

Szijjártó: az ENSZ-nek jogi és biztonsági garanciákat kellene adnia az üldözött keresztények visszatéréséhez

kétharmad

A külgazdasági és külügyminiszter New Yorkban nyilatkozott a távirati irodának.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez lesz ma.

Az ellenzék rárontott a hazájára

Deák Dániel politológus szerint óriási a tétje a 2019-es EP-választásnak, az Európa jövőjét féltő tömegeknek ez lesz az utolsó lehetőségük arra, hogy változást érjenek el a brüsszeli testületekben.

Ismét választás lehet a briteknél, hogy megmentsék a Brexitet

Ismét választás lehet a briteknél, hogy megmentsék a Brexitet

amerika, london, párizs

Brüsszel addig keverte a lapokat, míg a sajtóhírek szerint Theresa May azt tervezi, hogy újabb választásokat ír ki Nagy-Britanniában.

Újabb svájci kantonban tiltották be a burkát

Újabb svájci kantonban tiltották be a burkát

amerika, london, párizs

Mától Sankt Gallen kanton területén sem lehet közterületen burkát, nikábot és egyéb, az egész arcot eltakaró öltözéket viselni.

Észt belügyminiszter: Orbán Viktor megvédte Európát és Észtország is igyekszik követni őt ebben

Észt belügyminiszter: Orbán Viktor megvédte Európát és Észtország is igyekszik követni őt ebben

amerika, london, párizs

Andres Anvelt, észt belügyminiszter bejelentette, hogy nem hajlandó bevándorlókat betelepíteni és teljesen egyetért a magyar miniszterelnökkel abban, hogy le kell zárni a határokat, hogy megakadályozzák a harmadik világbeli bevándorlók áradatát.

Javarészt bevándorlók lakta dél-francia település lett Európa legveszélyesebb városa

A legveszélyesebb városok listájának első tíz helyén csak nyugat-európai városokat találni.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére