Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kinyílott a pitypang
 
 
 
 

Botka az MSZP diktátora lenne

2017. április 25. 20:28

Tovább csicskáztatja a szegedi polgármester a párt vezetését.

Botka László, a szocik önjelölt miniszterelnök-jelöltje ismét elkezdte vegzálni a párt vezetését és újabb feltételeket szabott ahhoz, továbbra is ő legyen az MSZP jelöltje. Molnár Gyula pártelnök bejelentette, hogy az MSZP kongresszusa május 27-én választja meg hivatalosan is miniszterelnök-jelöltjét.

A kongresszus elfogad majd egy dokumentumot is, amely ajánlat lesz a magyar társadalomnak, a politikai pártcsaládnak, a szakszervezeteknek, a civil szervezeteknek és az értelmiségnek"

– fogalmazott Molnár, majd hozzátette, hogy a miniszterelnök-jelölt megválasztásával egy időben lehetőséget kap arra, hogy elmondja véleményét a 106 egyéni országgyűlési képviselőjelöltről és a listáról.

A háttérben Botka László, az előtérben Molnár Gyula az MSZP elnöke.

Fotó: MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Az ATV úgy értesült, hogy Botka és Molnár már be is jelentette a frakciótagoknak, hogy nyugodtan lemondhatnak a befutó helyekről az országos listán. A szegedi polgármester ismét feltételeket szabott a pártvezetésnek, hogy folytassa jelöltségét. A lap úgy tudja, hogy Botka konkrét vétójogot kért a jelöltállítás folyamatában, mivel a saját embereit akarja mindenhova benyomni.

A híreket egyelőre cáfolta az ATV-nek a politikus.

A szegedi városvezető szerint ő továbbra is a párt alapszabályában leírtakhoz tartja magát és nemsokára megírja a programját. Emellett megpróbál minél több párttaggal találkozni.

Botka László elismerte, hogy ha hivatalosan is ő lesz a miniszterelnök-jelölt akkor a listás és egyéni jelöltállítást is alá kell rendelni a szavazatmaximalizálás céljának. Ebben egyelőre a párt országos vezetésének van vétójoga, ám mivel Botkának nincs párton belüli tisztsége, megválasztása után egyetértési jogot kér a 106 egyéni jelölt kiválasztásában.

OLVASTAD MÁR?

kinyílott a pitypang
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Nigel Farage: Angela Merkel kérjen bocsánatot Európától

Nigel Farage: Angela Merkel kérjen bocsánatot Európától

amerika, london, párizs

A brit politikus keményen nekiment a leköszönő német kancellárnak. Arra utasította Merkelt, kérjen bocsánatot, hiszen gyakorlatilag tönkretette a kontinenst a migrációs politikájával.

Egyre rosszabb Macron megítélése a V4 országaiban

Egyre rosszabb Macron megítélése a V4 országaiban

kétharmad

Romlik Emmanuel Macron francia köztársasági elnök megítélése a visegrádi országok közvéleményében - áll a Nézőpont Intézet elemzésében.

Orbánnak igaza van - állítja az egyik tekintélyes francia lap

Orbánnak igaza van - állítja az egyik tekintélyes francia lap

kétharmad

A francia Le Figaro egy terjedelmes cikkben Orbán Viktor mellett foglalt állást a francia köztársasági elnökkel, Emmanuel Macronnal szemben. A Le Figaro azon a véleményen van, hogy Macron hibát követ el, amikor azért fordul bizonyos országok ellen, mert azok mást gondolnak a migrációról, mint ő.

Trump érti a nacionalizmus és globalizmus közötti fontos különbséget

Trump érti a nacionalizmus és globalizmus közötti fontos különbséget

amerika, london, párizs

Donald Trump amerikai elnök érti a nacionalizmus és a globalizmus közötti fontos különbséget - ezzel a címmel közölte a The Daily Caller amerikai hírportál Raheem Kassam brit politikai elemző fejtegetéseit.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható a mai nap folyamán.

Orbán: Magyarország és Lengyelország függetlensége ma is súlyos támadásoknak van kitéve

Orbán: Magyarország és Lengyelország függetlensége ma is súlyos támadásoknak van kitéve

kétharmad

Orbán Viktor miniszterelnök Mateusz Morawiecki lengyel kormányfőhöz intézett levélben köszöntötte a lengyel népet a függetlenség visszaszerzésének századik évfordulója alkalmából.

Jelentgetésbe menekül a korrupciógyanúba keveredő Jobbik

Jelentgetésbe menekül a korrupciógyanúba keveredő Jobbik

kétharmad

Feljelentette a Jobbik azt a volt városi vezetőt, aki a párt zavaros pénzügyeiről beszélt. Szabó Balázs volt szekszárdi elnök nevetségesnek tartja az ellenzéki párt reakcióját. Közben a NAV egy olyan áfacsalási ügyben nyomoz, amiben a Jobbik egyik vezetője, Staudt Gábor is érintett lehet, azonban ő tagadja, hogy bűncselekményt követett volna el.

Belgium is kiléphet az ENSZ migrációs paktumából

A belga szövetségi kormány menekültügyi és migrációs államtitkársága nem támogatja az ENSZ globális migrációs csomagjának aláírását - közölte a Le Soir című belga napilap szerdán.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére