Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Botka, a takonyember

888.hu

2017.10.03. 18:40

Elõrebocsátom, ezt az írást az MSZP politikusainak kellett volna megírni.

Ha a Fidesznek van ügynöke, az egyértelműen Botka László. Még Gyurcsány, a maga rombolási zsenijével és hosszú évek alatt sem tudta elérni, hogy az MSZP teljesen marginalizálódjon vagy akár el is tűnjön. Botka Lászlónak ez 10 hónap alatt sikerült. Nem kellene ezen nekem túl sokat aggódnom, sőt örülnöm kellene, de mégsem tudok. Egyszerűen nem tudom felfogni, miként lehetséges az, hogy a magyar baloldal képtelen egyetlen gerinces, normális embert kiállítani. Ahogy ott állt lemondásának bejelentésekor, mint egy ijedt ministránslány és elrebegte a betanult szöveget, nem örömet, hanem az undort éreztem. Tényleg ebben a takonyban bíztak a szocialisták? Milyen párt az, amely egy ilyen gerinctelen, gyáva embert szeretett volna Magyarország miniszterelnökének?

Akinek meg kellett volna vívnia a nemzetközi és hazai harcokat azokkal, akik az ország érdekei ellen próbálnak tenni. Aki szembeszállt volna az országra mindig leselkedő veszélyekkel, amit az erős cégek, hatalmas országok, az EU vagy ne adj' isten a titkosszolgálatok jelentenek. Olyan embert szántak az ország élére, aki behúzott farokkal, remegő pillákkal és tele gatyával iszkol el az első nehézség láttán? Aki megijed egy kis belső ellenállástól, mit csinálna, ha olyan nyomásnak teszik ki, ami minden miniszterelnökön van. Mit csinálna Theresa May helyében, akit nem csak az EU, de saját pártja és az ellenzék is folyamatos nyomás alatt tart? A politika pedig ilyen. Rossz belegondolni, mi lett volna, ha véletlenül megválasztják.

Van pofája ennek a takonynak másokat ügynöközni, másokra kenni saját gyávaságának következményeit, miközben olyan szívességet tesz a gyűlölt Fidesznek, amit még James Bond sem tudott volna. Az ilyen srácokat, akik a bajok első szellőjétől beijedve rohantak el, páros lábbal rúgták ki még a focicsapatokból is, nemhogy egy országot bízzanak rájuk. Ezt szánták nekünk a szocialisták és ezt adták Szegednek? Szégyen.

A politika olyan játszma, amiben a nyomás szinte soha nem enged, a jó vezető éppen arról ismerszik meg, hogy bírja a nyomást, nem ijed meg a konfliktusoktól, természetesnek tartja, hogy ellenfeleinek más érdekei vannak és azt tűzzel-vassal megpróbálják ráerőltetni. A jó vezetőnek nem lesz tele a gatyája, ha azt látja, hogy mások épp vele szemben dolgoznak, hanem stratégiát vált, ha kell ellentámad és nem elsunnyog, otthagyva azokat, akik bíztak benne. Nemcsak Botka, hanem a szocialisták is szégyellhetik magukat, hogy egy ilyen gyáva emberre próbálták rábízni a sorsunkat. Reméljük, legalább elnézést kérnek érte.

Botka pedig meg kell kövesse az egész országot, mert nem politikusként bukott meg, hanem emberként. Kiderült, hogy gyáva, gerinctelen ember, aki cserbenhagyja közösségét, azokat, akiket rábíztak. Magyarul takonyember. Mennie kell nemcsak a szocialista pártból, hanem a közéletből is.

A 888.hu véleményrovatának szerzői: Apáti Bence, Bertha LászlóFalusi Vajk, Fűrész GáborGFGH.I., Ifj. Lomnici ZoltánKetipisz SztavroszMegadja GáborKovács TiborSzentesi Zöldi László, Vincze Viktor Attila.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére