Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Böki a határellenőrzés a brüsszeli szocik és zöldek csőrét

2017. június 19. 18:58

BRÜSSZEL, 18:58

Az Európai Unió két legnagyobb baloldali tömörülése nyílt levélben kéri az Európai Tanácsot arra, hogy számolják fel a határellenőrzést, és jelöljenek ki "legális útvonalakat" a migránsok számára.

Gianni Pittella szocialista és Ska Keller zöldpárti vezetők nyílt levelet írtak az Európai Tanács elnökének, Donald Tusknak. Ebben kifogásolják az EU jelenlegi migrációs politikáját, melynek keretein belül többek között hazatoloncolják azon migránsokat, akik nem jogosultak menekültstátuszra.

Az egyik ötletgazda, Gianni Pittella

Fotó: AFP

Szerintük ehelyett egy „progresszív” bevándorlási rendszer kiépítése szükséges, még akkor is, ha az egyébként semennyire sem biztonságos:

komoly aggodalmakkal figyeljük az unió jelenlegi, biztonságra összpontosító állását.”

Javaslataik között szerepel egy „kékkártya-kezdeményezés", melyet a „harmadik világból érkezett szakképzett bevándorlók” használhatnának. Ehhez fűzik hozzá azon zseniális gondolatukat, mely szerint a „legális bevándorlást” is támogatnia kellene az EU-nak, hogy ezzel is

a migráció európai gazdaságra gyakorolt pozitív hatásait erősítsük.”

Hogy itt mire gondolhatott a javaslattevő, arra még nem sikerült rájönnie senkinek. Ráadásul a migránsok kötelező, kvóta szerinti elosztását is szorgalmazzák, természetesen a szolidaritás, egyenlőség és közös felelősség jegyében.

Magyarán ha kell, a biztonságot is feladják, csak hogy szolidáris köntösükben tetszeleghessenek. 

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Kövér: "Európában politikai és eszmei küzdelem zajlik"

Kövér: "Európában politikai és eszmei küzdelem zajlik"

közeleg a tél

Szent István királyunk öröksége bevésődött az őt követő magyarság ösztöneibe, tudatába és lelkébe, ez az örökség mindig egyesíti a földrajzi térben és a történelmi időben szükségszerűen elkülönült magyarok nemzedékeit Vereckétől az Al-Dunáig, az Őrvidéktől Csángóföldig - mondta Kövér László szombaton Zalaegerszegen.

Sikeresen megoperálták a Bulgáriában balesetet szenvedett lányt

Sikeres műtétet hajtottak végre pénteken Szegeden a Bulgáriában autóbalesetet szenvedett és azóta kómában lévő Burkus Vanesszán. A délmagyar.hu szerint a lány már reagál a körülötte lévőkre.

Fegyveresek miatt ürítettek ki egy francia vasútállomást

Evakuálták Nimes városának vasútállomását. A jelentések szerint két vagy három fegyveres férfi jelent meg az épületben. Egy embert letartóztattak.

Biztonságos lesz a nemzeti ünnep

Biztonságos lesz a nemzeti ünnep

közeleg a tél

Az államalapítás és az államalapító Szent István ünnepén idén is az egyik fő szempont a szórakoztatás mellett a rendezvényre kilátogatók biztonsága. A balesetek és károk megelőzésére készültek az elmúlt napokban különböző szervezetek. Ez nemcsak a fővárost, hanem a vidéki helyszíneket is érinti.

A marxista Kettős Mérce szerzője csúcsra pörgette a gyűlölködést

A híres kampánystratéga, Arthur Finkelstein halála kapcsán a Kettős Mérce nevet viselő blog szerzője felült a gyűlöletbiciklire, és elkezdett száguldozni rajta.

Felvételen: így vadásszák le az orosz matrózok a szomáliai kalózokat

Felvételen: így vadásszák le az orosz matrózok a szomáliai kalózokat

amerika, london, párizs

A már saját tőzsdével is rendelkező szomáliai kalóztársadalom és az orosz haditengerészet találkozása nem éppen örömteli pillanat, főleg az előbbinek.

Még hatékonyabban léphetünk fel a migrációval és a terrorizmussal szemben

Tovább erősítjük az információcserét a szerb és a magyar hadsereg között, hogy hatékonyabban tudjunk fellépni az illegális migrációval és a terrorizmussal szemben - mondta Simicskó István.

Botrány: jókat nevetgélt a terrortámadásról szóló sajtótájékoztatón a szocialista politikus

Botrány: jókat nevetgélt a terrortámadásról szóló sajtótájékoztatón a szocialista politikus

amerika, london, párizs

Miközben Martin Schulz a Barcelonában végrehajtott terrortámadás kapcsán fejezte ki részvétét és aggodalmát, addig párttársa a háttérben jókat kacarászott.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére