Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Berlini rendőrfőnök: nem dőlhetünk hátra, az iszlamisták köztünk járnak

2018. január 8. 17:00

BERLIN, 17:00

Klaus Kandt figyelmeztetett, hogy hiába szorult vissza teljesen az Iszlám Állam a Közel-Keleten, a dzsihadisták követői és az Európába érkezett harcosai éberen várják azt a pillanatot, amikor lecsaphatnak.

Az Iszlám Állam továbbra is veszélyt jelent Németországra, és nem ért azzal véget a történet, hogy leverték a kalifátust"

– mondta a rendőrfőnök, aki szerint a következő évtizedben is komoly aggodalomra adhat okot a terrorszervezet jelenléte a német nagyvárosokban.

Fotó: AFP

A német rendőrség nemrég jelentette be, hogy új eszközökkel akarják megfékezni a terrorizmust és a megfigyelésre, valamint a megelőzésre is komolyabb hangsúlyt fektetnek a jövőben.

Még mindig ott tartunk, hogy átmeneti megoldásokkal próbáljuk meg orvosolni a gondokat, azonban végleges és szigorú megoldásra van szükség"

– mondta Kandt.

Fotó: AFP
Mint ismert, 2016 decemberében a berlini karácsonyi vásárba rohant bele egy lopott kamionnal a tunéziai menedékkérő, Anis Amri. Az Iszlám Állam harcosa 12 ártatlan emberrel végzett.

A jelentések szerint az utóbbi hónapokban drasztikusan megemelkedett azon személyek száma, akiket terrorgyanú miatt kell megfigyelnie a német rendőrségnek. A feltételezések szerint körülbelül tízezer olyan radikális iszlamista lehet Németországban, akik bármikor terrortámadást hajthatnak végre a dzsihád nevében.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE

Ezért gyulladt ki Gyurcsányék irodája

Az ATV híradója szerint egy szagelszívó miatt gyulladt ki annak a Teréz körúti irodaháznak a teteje, amelyben a Demokratikus Koalíció központja is volt.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható ma.

Az volt a bűnük, hogy fehér férfinek születtek - kirúgták őket

Az volt a bűnük, hogy fehér férfinek születtek - kirúgták őket

fehér férfi

Az utóbbi egy évben mind több férfi érzi úgy, hogy célpontokká váltak - nyilatkozta az elbocsájtott férfiak védőügyvédje, akik perelnek a diszkrimináció miatt.

Finnek kipipálva, nyert a magyar válogatott

Finnek kipipálva, nyert a magyar válogatott

hajrá, magyarok!

A magyar válogatott Finnország ellen zárta a Nemzetek Ligája C divíziójának 2. csoportjában a küzdelmeket. Győzelemmel!

Most már politikai lúzerképzést is kaphatsz Vona Gábortól

Most már politikai lúzerképzést is kaphatsz Vona Gábortól

kinyílott a pitypang

A Jobbik egykori bukott elnöke, Vona Gábor politikai tanfolyamot tart december 8-án.

Szanaszét hazudják a vörös terrort a balos történészek

Szanaszét hazudják a vörös terrort a balos történészek

kinyílott a pitypang

Vörös terror. Ha kell, ha nem: jobbról és balról is ugranak a témára. Most épp a baloldali történetírás ragadta meg az alkalmat, hogy egy történelemhamisítással felérő mosdatást vigyen véghez Szamuely Tiborék "munkássága" kapcsán. Felkészül a jobboldal.

Merkel ellenfele sincs kibékülve az ENSZ globális migrációs csomagjával

Miután a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Szász-Anhalt tartományi szervezete elutasította az ENSZ globális migrációs csomagját a hét végi kongresszusán és felszólította a szövetségi kormányt, megszólalt a leköszönő CDU-elnök lehetséges utódja, Jens Spahn is.

Merkelnél bujkált Macron, majd programot hirdetett

Merkelnél bujkált Macron, majd programot hirdetett

amerika, london, párizs

Miközben Franciaországban polgárháborús állapotok uralkodnak, addig a francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron Németországban pitizett a német kancellárnál, Angela Merkelnél.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére