Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Bebörtönzött politikusokkal töltené fel kormányát a katalán elnök

2018. május 19. 21:52

Katalónia új elnöke,Quim Torra szombaton alakította meg a tartományi kormányt, ahova két bebörtönzött volt minisztert, illetve a Spanyolországtól való elszakadási kísérlet óta száműzetésben élő két másik politikust is behívott.

Hétfőn iktatták be Quim Torrát, aki kiadott egy új rendeletet, melyben szerepelnek az új katalán kormány tagjai. A névsorban több olyan politikus is szerepel, akik vagy szökésben vagy börtönben vannak. 

Quim Torra

Fotó: AFP

Katalóniában a botrányba fulladt őszi választások óta semmi sem biztos, ahogy az új kormány sem, hiszen a megalakulást Madrid bármikor megakadályozhatja és őket ismerve élni is fognak ezzel a lehetőséggel. 

A szakadár területen tavaly október 1-én tartottak nem hivatalos népszavazást arról, elszakadjanak-e Spanyolországtól. Bár a madridi kormány korábban többször jelezte, hogy alkotmányellenes a referendum, azt mégis megtartották. A rendhagyó körülmények között megrendezett és rendőri erőszakba torkollt referendumon a katalán kormány adatai szerint a választásra jogosult 5,3 millió állampolgár közül összesen 2,28 millióan szavaztak, 2,04 millióan közülük Katalónia függetlenségére.

Fotó: AFP

Az eredményekkel a zsebükben a katalán politikusok bementek a barcelonai parlamentbe és ott kikiáltották az országrész elszakadását, mely alig pár óráig tartott, hiszen a madridi vezetés gyorsan kezébe vette az irányítást, feloszlatta a parlamentet, menesztette a kormányt és előrehozott választást írt ki. 

A történtek miatt a leváltott katalán kormány és a feloszlatott katalán parlament elnökségének tagjaival szemben is eljárást kezdeményezett a spanyol legfőbb ügyész lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt. Több katalán vezető politikus, köztük Carles Puigdemont külföldre menekült az igazságszolgáltatás elől. 

A tartományi kormány 14 tanácsosa közül ketten, Jordi Turull és Joseph Rull előzetes letartóztatásban van Madridtól nem messze, Antoni Comin és Lluis Puig i Gordi pedig Belgiumban él, ahová Carles Puigdemont katalán elnökkel menekültek a kormány menesztése után.

Fotó: AFP

A volt elnök jelenleg egy német börtönben van, ott várja, hogy a bíróság döntsön a spanyol igazságszolgáltatás kiadatási kérelméről, amely lázadás miatt akarja más szakadár vezetőkkel együtt felelősségre vonni. A német rendőrség még márciusban vette őrizetbe a menesztett katalán vezetőt, mikor autójával a dán-német határon haladt át. A politikus épp Finnországban tartott előadást és Belgium felé tartott autójával, mikor elkapták Hamburg közelében. 

Torra szombati beszédében felszólította a madridi kormányt, hogy vessen véget a közvetlen kormányzásnak a tartományban.

Válaszul Mariano Rajoy spanyol kormányfő közölte, hogy amíg hivatalba nem lép a teljes és törvényes katalán kormány, Madrid nem engedi át a tartomány irányítását.

A bebörtönzött politikusok felvételét a kormánylistára el fogják utasítani a bíróságok, mint ahogyan megakadályozták azt is, hogy őrizetben lévő vagy külföldön tartózkodó politikus legyen a tartomány elnöke"

– közölte még pénteken Ínigo Méndez de Vigo spanyol kormányszóvivő.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Balogh György: "A kultúra vigasztalást és szórakoztatást jelent"

Balogh György: "A kultúra vigasztalást és szórakoztatást jelent"

csak neked, csak most

Balogh Gyuri filmrendezővel, a Pizzás és a Tüskevár megalkotójával beszélgettünk a kultúráról, az élet tanulságairól és a liberális túlsúlyról a filmszakmában.

Gyur­csány Fe­renc üz­let­tár­sá­nak fe­le­ségét is körözi az Interpol

Gyur­csány Fe­renc üz­let­tár­sá­nak fe­le­ségét is körözi az Interpol

kétharmad

El­fo­ga­tó­pa­ran­csot adott ki az In­ter­pol Gyur­csány Fe­renc üz­let­tár­sá­nak fe­le­sége ellen.

Megállíthatatlanul törnek előre a jobboldali, nemzeti erők Európában

Megállíthatatlanul törnek előre a jobboldali, nemzeti erők Európában

amerika, london, párizs

A sorosista The Guardian elemzéséből arra derült fény, hogy a nemzeti, bevándorlásellenes politikai erők elképesztő mértékben törnek előre Európa-szerte. Kiderült az is, hogy az európai szavazók negyede ilyen pártokra voksol.

Weidel: a német nők már nem mernek az utcára kimenni

Weidel: a német nők már nem mernek az utcára kimenni

amerika, london, párizs

Alice Weidel, az Alternatíva Németországnak (AfD) párt társelnöke továbbra is erősen bírálja Angela Merkel migrációs politikáját. Elmondása szerint a német közéletre is óriási hatással vannak a beözönlő migránsok, akik veszélyt jelentenek a német emberekre is.

Így védené meg Trump Amerikát a migránskaravánnal szemben

Így védené meg Trump Amerikát a migránskaravánnal szemben

amerika, london, párizs

Donald Trump amerikai elnök és kormányzata várhatóan új intézkedéseket hoz az illegális migránsok belépésének megakadályozására a The Washington Post című lap szerdai értesülései szerint.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható ma.

Orbán Viktor is részt vett a MOL Vidi stadionjának avatásán

Orbán Viktort a stadionnál Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere fogadta. A miniszterelnök lányával, Flórával érkezett a stadionavatóra.

A franciák háromnegyede elégedetlen Macron teljesítményével

Macron népszerűsége ismét csökkent. Az adatok már egy tendenciát mutatnak, amely szerint a franciáknak mindinkább elege van az elnök politikájából.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére