Sok éven át a baloldal és a hozzá hűséges szellemi holdudvar dönthette el, hogy ki az antiszemita, ki a fasiszta és ki a náci. Ha jobboldalinak vallottad magad, esetleg arra vetemedtél, hogy feltűzz a ruhádra egy kokárdát, akkor rendre megkaptad, hogy te bizony egy utolsó fasiszta vagy.

Szerencsére (vagy éppen egyesek sajnálatára) a baloldalnak és a vele szövetséges médiának, amely 2014-ig masszívan liberális és baloldali volt, sikerült lejáratnia ezeket a jelzőket, sőt a túlbuzgósága visszafelé sült el. Ezen jelzők hallatán ma már mindenki legyint, de ha antiszemita, netán becsületsértő cikkeket akarunk olvasni, akkor mindenképp vegyünk Magyar Narancsot, mert ott szinte csak ilyenek vannak.

Az éledő, sőt elemében lévő baloldali antiszemitizmusról már több cikket írtunk, de a legutóbbi Figyelő-címlap kapcsán megnéztük, hogy a baloldali újságírás etalonjának tartott Magyar Narancs hány olyan cikket közölt, amely ellen egyetlen szót sem emelt a Zsidó Világkongresszus, a Mazsihisz vagy a liberális féknyúzmédia.

Az javaslom mindenkinek, hogy vessen egy pillantást az alábbi címlapokra. A Magyar Narancs hol nácinak, hol zsidóbérencnek, hol pedig díszzsidónak ábrázolta cikkeinek alanyait. Köves Slomót egyenesen a kormány által felhizlalt zsidóként tálalják, míg Orbán Viktort ortodox kamurabbiként. De az "Egyem a szíveteket, zsidók!" cikkében az a lap, amely az áprilisi választásokkor a baloldal és a Jobbik összefogását szajkózta, keserűen jegyzi meg, hogy a Zsidó Világkongresszuson Orbán Viktor nem jelentette ki, hogy sose lép velük semmilyen kormányzati szövetségre.

Még egyszer: 2013-ban a baloldal házi lapja azt kérte számon a miniszterelnökön, amit aztán ők teljes mellszélességgel támogattak. Éljen a következetes politizálás! – kiálthatnánk fel. De nem tesszük, mert az a kettős mérce, amit a baloldali Völkischer Beobachter alkalmaz, már inkább szánalmas és elszomorító. Felettébb aggasztó, hogy a baloldal hivatkozási alapként tekint egy olyan sajtótermékre, mely páros lábbal tiporja egy közösség, egy eszme integritását, alantas politikai haszonszerzésre használja a holokauszt emlékét és a magyar zsidó közösség ügyeit. 

A Magyar Narancs szlogenje igazából egy Göring-idézet, amelyben ők a zsidót antiszemitára cserélték ki, így az eredeti, "hogy ki a zsidó, azt én döntöm el” mondat a Magyar Narancs verziójában úgy szól: "hogy ki az antiszemita, azt MI döntjük el".