Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
century-on
 
 
 
 

Az űr sötétjében bolyong egy objektum, amiről senki sem tudja, hogy micsoda

2017. március 19. 11:58

A csillagászok egy ideig azt hitték, hogy egy bolygó, ami kivetődött a saját naprendszeréből. A legújabb megfigyelések szerint azonban ez az elképzelés kétséges. A tudósoknak egyelőre fogalmuk sincs, mi is lehet valójában a rejtélyes objektum.

2012-ben csillagászok egy csoportja egy furcsa, elszigetelt objektumot figyelt meg Földünktől mintegy 100 fényévre – egy olyan égitestet, amely nagyobb tömegű a Jupiternél, és nagy valószínűséggel az egyik legközelebbi kóbor bolygó, amit a tudósok valaha felfedeztek.

Csillagközi bolygónak vagy kóbor bolygónak hívják az olyan bolygótömegű égitesteket, amelyek nem keringenek egyetlen csillag körül sem, hanem a csillagközi térben szabadon haladnak.

A legújabb kutatások szerint úgy tűnik, a CFBDSIR 2149-0403 névvel illetett objektum olyan tulajdonságokat mutat, amik alapján elképzelhető, hogy nem is bolygóról van szó, hanem talán valami egészen másfajta égitestről.

Eddigi feltételezések:

A csillagközi bolygókkal kapcsolatban mindig nehéz megállapítani, hogy klasszikus bolygókról van-e szó, vagy barna törpékről. Utóbbiak olyan égitestek, amelyek tömege túl kicsi ahhoz, hogy a belsejükben stabil hidrogén-hélium magfúzió jöjjön létre, és így valódi csillagokká váljanak. A számítások alapján a CFBDSIR 2149-0403 tömege körülbelül négy-hétszerese a Jupiterének, ami alapján azt lehet mondani, inkább egy kóbor bolygóról van szó, mintsem barna törpéről. Korábban úgy vélték, a feltételezett csillagközi bolygó az úgynevezett AB Doradus mozgó csoport tagjaként „utazott" a világűrben. Ez a csoport nagyjából harminc, azonos korú és összetételű objektumból áll, amelyek együttesen haladnak a kozmoszban, és valószínűleg azonos helyen is keletkeztek. E feltételezés alapján a CFBDSIR 2149-0403 különösen fiatal, mindössze 50–120 millió év között lehet.

Az elgondolás, amely vándorbolygónak vélte az égitestet, pusztán néhány kezdeti megfigyelésen alapult, de nem sikerült bizonyítékot találni, hogy az égitest valóban bolygóként keletkezett, és kilökődött bármilyen csillagrendszerből.

Többen a mai napig úgy gondolják, hogy a Csillagok Háborújából ismert Halálcsillag valójában a fura objektum. Persze ez nem tudományos feltételezés.

Hogy kiderüljön az igazság, az objektumot eredetileg felfedező csillagászok egyike, Philippe Delorme (Grenoble Alpes Egyetem) és kutatócsoportja az elmúlt pár évben folyamatosan figyelte a CFBDSIR 2149-0403-at, a munkában különböző hullámhosszakon működő távcsöveket alkalmaztak.

Az új eredmények fényében az objektum különösebb, mint azt eddig gondolták. Az is lehet, hogy valami teljesen új dolgot sikerült felfedezni

Az új megfigyelésekkel a kutatók pontosabban kiszámították az égitest helyzetét és mozgását. Ebből kiderült, hogy a korábbi hipotézisekkel ellentétben a CFBDSIR 2149-0403 mégsem lehet az AB Doradus vagy más ismert, fiatal mozgó csoport tagja. Ez a kutatók szerint egyszerre jó és rossz hír. Jó, mert új információkkal gazdagodtunk az objektumról, rossz, mert az egyik legfontosabb paraméter, az égitest kora vált bizonytalanná, megnehezítve a kategorizálást.

A kutatócsoport új megfigyelései szerint az objektumnak van egy gyenge gravitációs ereje, és kiemelkedően magas a fémtartalma, tehát a szakértők nem tudják már egyáltalán megmondani, hogy milyen égitestről is beszélhetünk.

Szerencsére a CFBDSIR 2149-0403 közelsége miatt viszonylag könnyen kutatható, így a tudósok várhatóan tovább folytatják a megfigyelését.

(Origo, La Sciencia)

OLVASTAD MÁR?

century-on
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

Robbanásszerűen fejlődött az ingatlanpiac

Robbanásszerűen fejlődött az ingatlanpiac

Szakértői becslések szerint idén akár 17 ezer új építésű lakást értékesíthetnek országszerte, ami több mint kétszerese annak, amit két éve el lehetett adni. A szakértők szerint az új és használt lakások piacán érzékelhető hatalmas fellendülés és a kormányzat otthonteremtési támogatási rendszerének kialakítása között szoros az összefüggés.

May pénteken nagyvonalú lesz az EU-val

May pénteken nagyvonalú lesz az EU-val

amerika, london, párizs

Brit lapinformációk szerint Theresa May brit miniszterelnök szerint "nyitott és nagyvonalú" javaslatot tesz pénteki firenzei beszédében az Európai Uniónak.

Ismét tízezrek tiltakoztak Macron ellen

Ismét tízezrek tiltakoztak Macron ellen

amerika, london, párizs

Ismét több tízezren vonultak az utcákra csütörtökön a francia nagyvárosokban a legradikálisabb szakszervezet a CGT felhívására, hogy második alkalommal tiltakozzanak a tervezett francia munkajogi reform ellen.

Simicska Lajos menekülőre fogta

Simicska Lajos menekülőre fogta

közeleg a tél

A milliárdos üzletember médiabirodalma eladósorba került.

A V4-ek és Washington fontos, természetes szövetségesek

A V4-ek és Washington fontos, természetes szövetségesek

közeleg a tél

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Washingtonban elmondta, hogy a visegrádi csoport országai és az Egyesült Államok egymás természetes szövetségesei.

A 2015 óta Európába érkezett 2,2 millió migránsnak csak a 3 százaléka tért vissza a hazájába

A 2015 óta Európába érkezett 2,2 millió migránsnak csak a 3 százaléka tért vissza a hazájába

amerika, london, párizs

Az EU tagállamaiba, illetve az unión kívüli Norvégiába és Svájcba 2015-2016-ban érkezett 2,2 millió bevándorlónak eddig csak a 3 százaléka tért vissza a hazájába és több mint a felük még mind a mai napig nem rendelkezik törvényes menedékjogi státusszal - olvasható a Pew Global Research által az európai statisztikai adatok összesítésével elkészített tanulmányában.

Ez mutatja Magyarország erejét

Magyarország erejét Széchenyi-díjasai mutatják meg igazán - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Széchenyi-díjjal kitüntetettek tiszteletére adott vacsorán a Pesti Vigadóban csütörtök este.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére