Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az osztrák cégek imádják Magyarországot

Horváth József György

2016.10.11. 22:58

A befektetõbarát környezet miatt szeretik az osztrák vállalatok hazánkat.

Az osztrák cégek szeretik Magyarországot és nemcsak a földrajzi közelség, hanem a befektetőbarát környezet miatt is"

– nyilatkozta Szabó László, a külgazdasági és külügyminisztérium parlamenti államtitkára kedden az MTI-nek a bécsi magyar nagykövetségen tartott gazdasági fórumot követően.

A miniszterhelyettes elmondta: 2014-ben nyolc milliárd euró volt az osztrák cégek magyarországi összbefektetése, tavaly pedig már több mint 12 milliárd euró.

Ausztria már eddig is az egyik legnagyobb beruházó volt Magyarországon, a németországi és a hollandiai tőke után az osztrák befektetések a legjelentősebbek"

– szögezte le.

A miniszterhelyettes aláhúzta: a befektetések üteme egyértelműen emelkedik, annak ellenére, hogy voltak a két ország között politikai csörték, de szerinte ez nem okozott kárt a beruházások alakulásában. Mint mondta: a magyar gazdaság szabályozása keretében tett lépések előremutatóak voltak, jelentősen kifehérítették a gazdaságot. Példaként az Elektronikus Közúti Áruforgalom Ellenőrző Rendszer bevezetését említette, amellyel szavai szerint könnyebb, átláthatóbb és kiszámíthatóbb lett a cégek jelenléte Magyarországon.

Szabó László arra is kitért, hogy 2010-ben közel 12 százalékos volt a magyarországi munkanélküliségi ráta, míg legutóbb már 4,9 százalék, így jelenleg az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy miképpen találnak képzett és megfelelő munkaerőt a nagyobb számú munkalehetőséghez.

Az államtitkár az ipar és az oktatás közötti párbeszéd javulásáról is beszélt és kiemelte, hogy a szolgáltató szektor és az ipar már hatékonyan tudja alkalmazni a diákokat, az állam pedig a keresett szakok mögé áll.

Szabó László a nagykövetségen tartott előadásában elmondta: Magyarországon több mint kétezer ausztriai cég működik, amelyek 70 ezer embert foglalkoztatnak.

A parlamenti államtitkár a nap folyamán megbeszélést folytatott az osztrák külügyminisztérium illetékesével és Magyarországon befektető ausztriai cégek képviselőivel. Elmondta: őszinte gazdasági beszélgetések zajlottak, a korábbi évekhez képest pozitívabb visszajelzések érkeztek.

(MTI)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére