Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az MSZP megvédi a közpénzeket és elnököt választ

888.hu

2016.03.16. 19:00

Molnár Gyula is ringbe száll az MSZP elnöki posztjáért. Egyes értesülések szerint, csak azért, hogy késõbb visszalépjen a jelenlegi elnök, Tóbiás József javára. A szocialisták az antikorrupció élharcosai lesznek és alább néhány egyéb vicces hír is következik.

Nagyban folyik a casting az MSZP-nél. A párt júniusban elnököt választ, de jelöltekből már most sincs hiány. 

Mesterházy Attila ugyan nem lesz ott a rajtpisztoly eldörrenésénél, de nagyágyúkból így is kijut  a szekfűsökért aggódóknak. Bekerült a kalapba Harangozó Tamás neve, aki jelenleg a párt alelnöke és az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke. Emellett még Tóth Bertalan, Pécs országgyűlési képviselője is vállalkozna a nagy feladatra..A legnagyobb sztár azonban kétségtelenül Szanyi kapitány. Õ egy vasárnapi fb-posztban sokkolta le az internet népét nyolcpontos programjával.  

Lendvai Ildikó, a nagy taktikus szerint megvannak az előnyei annak, hogy több jelölt is van, mert így programokat tudnak versenyeztetni. A veterán politikus esélyt lát arra is, hogy az elnökválasztás miatt reflektorfény vetül a pártra. Ha ez szerintük használ az MSZP-nek, hát lelkül rajta.  

Kovács László is megragadta az alkalmat, hogy ebben a fontos kérdésben kinyilvánítsa a véleményét. A titkárnőfaló diplomata olyan jelöltet tud jó szívvel támogatni, akinek a politikai pálya nem karrier, hanem az ország és az itt élők minél nagyobb többségének szolgálata, aki a hatalmat nem korlátlan lehetőségnek, hanem határtalan felelősségnek tekinti. Ezzel a mondatával nyilvánvalóan kizárta az összes jelöltet, aki harcba száll. De még nincs vége a jó híreknek. Az MSZP csak úgy uralja a napirendet.

Az MSZP megvédi a közpénzeket

Ez nem vicc, kérem szépen! Most aztán megmutatják a szoci milliárdosok, hogy ők bizony úgy törődnek a közpénzzel, mintha az a sajátjuk lenne.

Az MSZP "az intézményesített kormányzati lopás meggátolására" átláthatósági munkacsoportot hozott létre. Bárándy Gergely szerint a csoport feladata, hogy kikényszerítse a közérdekű adatok kiadását és ezzel meggátolja a Fidesz által intézményesített kormányzati lopást és korrupciót.

Ezt a döbbenetesen új ötletet azután dobták be, hogy az LMP hónapokkal ezelőtt elkezdte a korrupcióellenes sajtótájékoztatóit és a Jobbik is már bejelentette, hogy ugyanerre készül. De majd most az MSZP kideríti, hogyan és kik lopják a közpénzt. Nagy leleplezésekre nem számítunk, de biztosan fennakadnak a hálójukon olyan önkormányzati képviselők, akik megkárosították a költségvetést, mert kétszer számoltatták el költségtérítésként az egyik vonatjegyüket.

(MTI, Magyar Idők)

 

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére