Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az MSZP beismerte, hogy elbukták a választásokat, mégis Kunhalmi Ágnes lett a párt arca

888.hu

2017.12.02. 11:58

Sajnálatos módon elmarad az MSZP december 9-ére tervezett kongresszusa, de a Népszava tudni véli, hogy Kunhalmi Ágnessel, a párt budapesti elnökével kapcsolatban felmerült, hogy õ lehetne az MSZP listavezetõje. Azonban Molnár Gyula elnök most csak arra kérte fel, hogy a jövõ hétvégén induló kampány vezetõje és arca legyen. A Népszava egyébként korábban kitett egy cikket, amelyben MSZP-s politikusok a bukásról beszéltek, amit azóta sajnos töröltek.

A mostani hír megjelenése előtt a Népszava megírta, a szocialisták elnökségi ülésén többen arról beszéltek, hogy elúszott a 2018-as választás. Szerintük most már arra kell összpontosítaniuk, hogyan pozicionálják magukat ezután, illetve hogyan kerüljék el azt a bélyeget, hogy az MSZP a felelőse a bukásnak.

Sajnos ezeket a sorokat törölték, és helyette leírták a pártközleményt: a tervek szerint ugyanis jövő szombaton a párt bemutatja választási programját, és elindít egy programismertető kampányt is. Arról is döntöttek, hogy ellenjavaslattal mennek az MSZP-DK egyeztetésre, ami még most is tart. Csak kétoldalú tárgyalásokon vennének részt, és szigorúbb feltételeket támasztanának a DK-nak.

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére