Szombaton és vasárnap rendezték meg a Magyar Kupa hatodik fordulóját. Ez valójában a kupa első fordulója, itt szállnak be a profik is a küzdelembe. A kiemelés szerint ebben a körben az NB I-es és az NB II-es csapatok sem találkozhattak egymással, így jöhettek az igazi, hamisíthatatlan kupameccsek. Ráadásul idén végre nem egy keddi és/vagy szerdai munkanapon utazhattak falura az NB I-es csapatok.

Budapesten rengeteg ínyencség várta a szurkolókat, de az időpontok összecsúszása miatt kénytelen voltam válogatni, és kihagyni pár jónak ígérkező párosítást. Így nehéz szívvel, de a BKV–Debrecen helyett szombaton végül a SZAC–Békéscsaba-találkozót választottam, míg vasárnap egyértelmű volt az ESMTK–Diósgyőr, bár kicsit azért sajnáltam, hogy a Haladás ellen játszó Csepel így szóba sem jöhetett.

Szombaton ezzel egyébként újabb pályára jutottam el, Budapesten belül lassan meg is lesz így a harminc. A SZAC jelenleg a BLSZ I-ben, azaz a negyedosztályban szerepel, oda tavaly jutott fel. A csapat sorsa eléggé hányattatott, háromszor szűnt már meg, a mai együttest hivatalosan 2006-ban alapították, de nem véletlenül 1908 SZAC KSE a klub teljes neve (az '50-es években Postás néven futottak).

Az 1940-es években az NB I-ben szerepelt a SZAC, az együttes legnagyobb legendája pedig nem más, mint Deák Ferenc, azaz Deák Bamba, aki az 1945/46-os bajnokságban 66 gólt rúgott, ezzel máig tartja a világcsúcsot. A SZAC-pálya az ő nevét őrzi.

A kezdés előtt a sporttelep másik pályáján még ment egy ifimeccs, sőt, egybe is lógott pár percre a két mérkőzés. Ráadásul a másik pályán a Városgazda volt a hazai csapat, néhányan még szurkoltak is nekik.

A kupameccsre 100-150 ember jött össze, talán 20-an lehettek a békéscsabaiak. Komolyabb szurkolás nem volt egyik oldalon sem, mikor ezt megjegyeztem a haveromnak, egy idősebb bácsi beszállt a beszélgetésbe:

A vendégek részéről is csak elvétve hangzott el a "Hajrá, lilák!" rigmus. Sokáig tartotta magát a SZAC, aztán az első félidő derekán vezetést szerzett a két osztállyal feljebb szereplő Békéscsaba.

Eleinte csak alig-alig, később egyre inkább kapta az ívet a bíró, szokásos módon a lapokat kérték rajta számon a nézők. Igazából csak egy nagyon aranyos bekiabálást emelnék ki:

Vasárnap már eleve kétségek nélkül indultam el Pesterzsébetre, biztos voltam benne, hogy az ESMTK–Diósgyőr jó móka lesz. Az volt.

A szokásostól eltérően most az ESMTK-pályán sem kellett fizetni, ingyenes volt a belépés. A sörkínálat a megszokott módon bő volt, de számomra nem volt kérdés, hogy a 450 forintos Krusovice, a Borsodi-Ászok-Soproni triónál messze jobb sör.

A kezdésre sikerül kiérnem, szinte tele volt a lelátó. A Nemzeti Sport 800 nézőt írt, és ők nem arról híresek, hogy lefelé kerekítenének, így ezt elhiszem, de ránézésre az ezret sem tartottam kizártnak. Ez igazából mindegy is volt, a lényeg, hogy hatalmas hangulat, igazi futballünnep volt Erzsébeten.

Már az elején csodálatos beszólásokat hallottam, a diósgyőri játékosoknak jutott minden.

Lipták volt colos is, míg Bacsa rengeteg megjegyzést kapott a hajára (man bun), a kedvencem a Sandokan volt, bár ezt csak utólag hallottam ismerősöktől. Na igen, annyian voltunk, hogy minden nem jutott el hozzám.

Az ESMTK szépen küzdött, sőt, egyáltalán nem látszott a kétosztálynyi különbség a pályán. Az első húsz percben azonban szinte minden támadás lesen akadt el.

– elégelte meg egy erzsébeti drukker a helyzetet. Higgadtabb társa jelezte neki:

– a válasz sem késett:

Nem kellett a bírói segítség a leseknél, egy szép támadás végén anélkül is vezetést szerzett a Liza. Még ki sem örömködtük magunkat igazán, amikor egy nagyon szép egyéni akció végén Makrai egyenlített.

Innentől a szünetig felfokozott hangulat volt a lelátón, szinte percenként volt valami bírózás az igen cifra káromkodások mellett. Ezeket nem is sorolnám most fel, ismerős fordulatok voltak, nem úgy, mint ez:

Az eredmény nem változott, nagyon jó meccset láthattunk az első félidőben.

Szerencsére a második játékrész is izgalmas volt, továbbra is igaz volt, hogy egyáltalán nem lehetett megállapítani, hogy melyik az NB I-es és melyik az NB III-as csapat. Talán a diósgyőriek fizikuma volt az egyetlen, ami a harmadosztályban szokatlan lett volna, különösen igaz volt ez a sokat szidalmazott Liptákra.

Ahogy egyre közelebb került a döntetlen esélye, úgy egyre több beszólást kapott a Diósgyőr. Visszatérő elem volt, hogy majd jövőre az NB II-ben találkozik a két csapat, hiszen ugye a DVTK a kiesés ellen küzd az NB I-ben, míg az ESMTK a feljutásért megy. Persze előkerültek a klasszikusok is, mint például a "Nem érdekel más, csak a színesfém, csak színesfém!" rigmus, a diósgyőriek ismert dallamán "énekelve".

– volt ilyen egészen ártatlan beszólás is, de a szimpla

felkiáltás is nagyon tetszett.

Előjött persze a cigányozás is, ez eleve nem ritka egy-két keményebb ESMTK-szurkolótól, a DVTK ellen meg pláne nem volt nagy meglepetés. A szofisztikáltabb oltások jobban tetszettek. Egy, a vendég oldalra kilőtt, majd visszadobott labda után például mellettem ez a mondat hangzott el:

Miközben ezeken mosolyogtam, vagy éppen az ESMTK-t buzdítottam, szépen le is csorgott a rendes játékidő. Az ESMTK hosszabbításig jutott, sőt, bizony a helyzetek alapján nyerhetett is volna, több óriási lehetőséget puskáztak el a hazaiak.

Ez a meccs egy igazi példa volt arra, hogy a Magyar Kupa eleje még igazi ünnepe a futballnak. Így volt ez tavaly is, amikor az Öttevény–Újpesten voltam kint, de nyilván a Honvéd bőnyi, vagy az Újpest bátaszéki fellépése is hasonlóan nagy fieszta volt. Ilyenkor látni, hogy az emberek mennyire imádják a futballt, csak végre lássanak valami igazán érdekeset vagy jó focit.