Ugrás a tartalomhoz
" Csatlakozz a lázadókhoz!”
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Az Iszlám Állam nem vész el, csak átalakul

2017. október 4. 22:58

KRASZNODAR, 22:58

Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója szerdán arról beszélt, hogy a terrorszervezet új hálózatot készül kiépíteni szíriai és iraki vereségét követően.

Az orosz titkosszolgálat vezetője erről a dél-oroszországi Kransznodarban beszélt, ahol 74 ország titkosszolgálatának, biztonsági és rendfenntartói erőinek vezetői tartják 16. tanácskozásukat.

Fotó: AFP

Hangsúlyozta, hogy a tervezett kalifátus kiépítésének iraki és szíriai kudarcát követően az Iszlám Állam és a hozzá csapódott nemzetközi terrorszervezetek globális stratégiai feladatként jelölték meg egy új, az egész világra kiterjedő terrorhálózat megteremtését. Erről tanúskodik a legutóbbi terrorcselekmények jellege és széles körű földrajzi kiterjedtsége. Az idei afganisztáni, szíriai, iráni, iraki, egyiptomi, mali, törökországi, oroszországi, nagy-britanniai, spanyolországi, svédországi, finnországi és más országokban elkövetett merényletek áldozatainak száma százakra rúg.

Úgy vélekedett, hogy a terrorcselekményeket a civil társadalom ellen intézett kihívásnak kell tekinteni. Céljuk pánikot kelteni a világ különböző pontjain, befolyást gyakorolni a terrorizmus ellen küzdelmet folytató országokra, egyben megmutatni híveiknek és támogatóiknak életképességüket, bizonyítani azt, hogy további akciókra is képesek.

Bortnyikov szólt arról, hogy a szíriai kormányerők, az orosz hadsereg és a nemzetközi szövetséges erők erőfeszítései nyomán az Iszlám Állam nagy területeket, számos olajlelőhelyet kényszerült feladni. Jelentősen összezsugorodott a pénzügyi hátterét biztosító gazdasági bázisa.

Az FSZB igazgatója szerint a nemzetközi terrorszervezetek vezetői, felismerve a teljes vereség veszélyét, kényszerűen taktikát változtatnak. Tagjaik jelenleg a Közel-Keleten túli területeken, instabil térségekben gyülekeznek, hogy megteremtsék a feszültség és a fegyveres konfliktusok újabb tűzfészkeit.

Ilyen térségnek nevezte Afganisztánt, az Iszlám Állam által még ellenőrzött területeket, ahonnan átszivároghatnak Közép-Ázsiában Iránba, Kínába és Indiába. Afganisztánt használva kiinduló bázisként kísérletet tesznek támadások indítására Oroszország ellen.

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója szólt arról is, hogy a nemzetközi terroristák újabb támaszpontokat teremtenek Jemenben, Közép-Amerikában és Délkelet-Ázsiában is.

(MTI)

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 

Szabadon lehet kommentelni, a vélemény szabad, viszont a gyűlöletkeltésért, személyi integritás megsértéséért mindenki maga felel.

"Minden független államnak joga van eldöntenie, milyen bevándorláspolitikát követ"

"Minden független államnak joga van eldöntenie, milyen bevándorláspolitikát követ"

amerika, london, párizs

Interjút adott az ausztrál külügyminiszter a Magyar Idők című napilapnak. Julie Bishop a lapnak elmondta, minden szuverén államnak joga van ahhoz, hogy eldöntse: milyen bevándorláspolitikát követ.

Anglikán egyházfő: vagy iszlám szabályok, vagy brit törvények!

Canterbury érseke szerint az 500 éve fejlődő, formálódó brit törvények teljesen összeegyeztethetetlenek az iszlám vallás szabályaival.

Egy újabb adat, amit meg kellene magyaráznia London muszlim polgármesterének

Egy éven belül 20 százalékkal nőtt a bejelentett nemi erőszakolások száma a brit fővárosban.

Akasztással fenyegette meg a Fidesz jelöltjét a bajai jobbikos

Akasztással fenyegette meg a Fidesz jelöltjét a bajai jobbikos

spring is coming

Az Origo szombati cikkében azt írja: akasztással fenyegette meg Zsigó Róbertet, a Fidesz bajai országgyűlési képviselőjét Üveges Tibor, a Jobbik bajai elnöke.

Szívesebben foglalkozik EU a migránsokkal, mint az őshonos kisebbségekkel

Mivel az uniót hidegen hagyják az őshonos kisebbségek sorsa, ezért fontos, hogy sikerrel záruljon a Minority SafePack aláírásgyűjtése Szili Katalin szerint.

Orbán: a magyar kormány és a magyar lovasvilág is jó lóra tett, amikor szövetségre lépett egymással

Orbán: a magyar kormány és a magyar lovasvilág is jó lóra tett, amikor szövetségre lépett egymással

spring is coming

Ezt a miniszterelnök mondta a több, mint három milliárd forintból újjáépült Nemzeti Lovarda átadásán.

Mégsem Katarban lesz a 2022-es foci-vb?

Mégsem Katarban lesz a 2022-es foci-vb?

hajrá, magyarok!

Sajtóértesülések szerint mégsem Katar rendezi a 2022-es labdarúgó-világbajnokságot.

Szijjártó levélben ment neki a migránssimogatóknak

Szijjártó levélben ment neki a migránssimogatóknak

spring is coming

Szijjártó Péter levélben is tiltakozott az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjénél, Federica Mogherininél, amiért az ENSZ globális migrációs csomagjáról folytatott tárgyalásokon közös uniós álláspontként adtak elő egy olyat, amelyről nincs konszenzus a 28 tagállam között.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére