Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
amerika, london, párizs
 
 
 
 

Az Iszlám Állam közel 40 nőt és gyereket rabolt el

2018. július 30. 16:01

Legalább 36 nőt és gyereket raboltak el az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyveresei a délnyugat-szíriai esz-Szuveida tartományban - jelentette hétfőn a szíriai harci eseményeket nyomon követő, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns civil szervezet.

Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója közölte: az emberrablást szerdán követték el, amikor is a dzsihadisták összehangolt támadásokat indítottak a tartomány elfoglalásáért harcoló szíriai kormányerők ellen. Az Iszlám Állam egy időre több települést is elfoglalt, beszámolók szerint egyes helyeken tömeggyilkosságokat követtek el, legalább 127 civilt öltek meg.

Abder-Rahmán közlése szerint 20 nőt és 16 gyereket hurcoltak magukkal, négyüknek sikerült a környékbeli drúz nemzetiség területeire menekülni, ketten meghaltak, de így is legalább 30-an vannak a dzsihadisták fogságában.

A kép illusztráció.

A damaszkuszi álláspont szerint az Iszlám Állam a szerdai, meglepetésszerű és összehangolt támadással azt a katonai nyomást próbálta csökkenteni, amely a szomszédos Deraa és el-Kuneitra tartományokban lévő állásaira nehezedik.

A hivatalos szíriai sajtó szerint a hadsereg ellentámadást hajtott végre, és visszafoglalt három falut a szóban forgó esz-Szuveida tartományban. A dzsihadisták elmenekültek a kezükön maradt utolsó sivatagi területre.

A dpa német hírügynökség jelentése szerint az Iszlám Állam közzétett egy videofelvételt, amelyen egy nő arra kéri Bassár el-Aszad szíriai elnököt, hogy tegyen eleget a dzsihadisták követeléseinek. A felvételen a nő az Iszlám Állam arra vonatkozó követeléseit tolmácsolja, hogy a kormányerők engedjék szabadon a fogságba került dzsihadistákat, és hagyjanak fel a Jarmúk folyó völgyében folytatott offenzívájukkal. A nő hozzáteszi a felvételen: ellenkező esetben a szélsőségesek megölik a foglyaikat.

A dpa nem tudta függetlenül megerősíteni a felvétel hitelességét.

A Jarmúk folyó völgyének térsége az Iszlám Állammal szövetséges Hálid ibn al-Valíd Hadserege nevű, szintén dzsihadista szervezet uralma alatt áll – írja az MTI.

OLVASTAD MÁR?

amerika, london, párizs
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Kényes dolgokat tudhat Gyurcsányról a volt macedón kormányfő

Kényes dolgokat tudhat Gyurcsányról a volt macedón kormányfő

kétharmad

Gyurcsány Ferenc a miniszterelnöksége idején még feltűnően udvarolt az akkori macedón kormányfőnek, Nikola Gruevszkinek, aki a napokban kért menedékjogot Magyarországon. A DK elnöke most közönséges bűnözőként beszél a politikusról, aki a hírek szerint számos kényes dolgot tudhat Gyurcsány üzleti birodalmának balkáni nyomulásáról.

Színvonalas oktatás helyett genderlobbi: üdv a bölcsészkaron

Színvonalas oktatás helyett genderlobbi: üdv a bölcsészkaron

kinyílott a pitypang

Az ELTE már a gyakorlatban is a balliberális eszmék szócsöve lett, a kormányellenes propaganda beszőtte magát az órák tematikái közé is. Nincs olyan nap, amikor ne hangzana el a "diktatúra" vagy a "rezsim" miatti sivalkodás. Ez lett a BTK.

A migránskaraván tagjai bevallották, hogy nem menekültek, csak munkakeresők

A migránskaraván tagjai bevallották, hogy nem menekültek, csak munkakeresők

amerika, london, párizs

Az amerikai határ felé tartó 7-10 ezer fős migránskaraván tagjai egymás után ismerik be, hogy igazából nem is menekültek, hanem gazdasági migránsok, és azért akarnak az Egyesült Államokba menni, hogy ott dolgozhassanak.

Trump kiáll az üldözött keresztény nő mellett

Donald Trump csütörtökön arról egyeztetett, hogy Asia Bibi menedékjogot kapjon az Egyesült Államokban.

Horváth Iván: néhány év, és meg sem rezdül majd a szemünk a hatalmas erdőtüzek láttán

Horváth Iván: néhány év, és meg sem rezdül majd a szemünk a hatalmas erdőtüzek láttán

ökojobb

Horváth Iván erdőmérnököt, a Pro Silva Hungaria elnökét kérdeztük arról, hogy miért van egyre több erdőtűz a Földön, valamint tényleg pusztítóbbak-e a tüzek most, mint egykor voltak. Arra is választ kaptunk, hogy Magyarország mennyire van veszélyben.

Reggel 7:59

Reggel 7:59

7:59

Ez várható ma.

Dzsudzsák: nagyon rossz volt a tévén át nézni a válogatottat

Dzsudzsák Balázs a csütörtök esti, észtek elleni mérkőzésen két hónap után ismét pályára léphetett a válogatottban.

Hiába vádolták meg többen is nemi erőszakkal, szabadlábra helyezték a liberálisok kedvenc iszlámszakértőjét

Hiába vádolták meg többen is nemi erőszakkal, szabadlábra helyezték a liberálisok kedvenc iszlámszakértőjét

amerika, london, párizs

A párizsi fellebbviteli bíróság csütörtökön elrendelte Tariq Ramadan, az egyik legismertebb iszlámszakértő rendőri felügyelet melletti szabadlábra helyezését. A muzulmán teológus, akit két nő nemi erőszakkal vádolt meg, februárban került előzetes letartóztatásba.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére