Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
kétharmad
 
 
 
 

Az illegális bevándorlás megállításában továbbra sem lehet számítani az ellenzékre

2018. június 11. 18:55

A tanácskozás után az M1 aktuális csatornának nyilatkozva a fideszes Balla György kijelentette: szomorú tapasztalatnak értékelte a megbeszélést, szerinte az ellenzék semmiből sem tanult, és világosan látszik, hogy továbbra is az illegális migrációt támogatja.

A kormánypárti képviselő elmondása szerint csak olyan módosító javaslatot nyújtottak be, amely az illegális migráció szervezésének büntethetőségét megakadályozta volna, vagy azt eljárási szempontból lehetetlenné tette volna.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd képviselője szerint frakciójuk azt javasolta: még ne fogadják el a javaslatot, mert előbb tisztázni kell olyan fogalmakat, hogy mit jelent pontosan a segítés, a szervezés. Noha a pártja szerint az illegális bevándorlást és az embercsempészetet meg kell akadályozni, véleménye szerint a javaslatok nem jelentenek hatékony módot arra, hogy az embercsempészetet akadályozzák Magyarországon. Továbbra is úgy látják, a törvényjavaslat célja, hogy megfélemlítse a migránsokat segítő civil szervezeteket.

Fotó: Kozma Zsuzsi

Keresztes László Lóránt, az LMP politikusa is úgy értékelt: a törvényjavaslat valójában nem azt célozza, ami az indoklásban van, hogy világosabb legyen a jogi helyzet Magyarország biztonságának erősítésére. Az LMP szerint a javaslattal a kormány nemzetközi nyomásnak és társadalmi elvárásoknak próbál megfelelni.

Az LMP az egyeztetésen is bizonygatta, hogy „rendkívül fontosnak tartja” az illegális migráció megállítását.

Demeter Márta, az LMP másik képviselője azt hangoztatta: az illegális migráció ellen fel kell lépni, de a javaslat nem ezt a célt szolgálja. Az LMP úgy véli, a magyar hatóságoknak és a kormánynak most is minden jogi eszköze rendelkezésre áll ahhoz, hogy az embercsempészek és a jogellenesen Magyarországon tartózkodók ellen hatékonyan fellépjenek.

Balla György szerint mindössze arról van szó, hogy az ellenzéki politikusok megpróbálnak kifogásokat keresni, de valódi szándékuk továbbra is az, hogy a sorosista NGO-kat támogassák, nem pedig az, hogy az illegális bevándorlás ellen lépjenek fel. Emlékeztetett arra, hogy 2016-ban 3 millió 360 ezer ember, 2018-ban 2 millió 800 ezer ember foglalt világosan állást arról, hogy "Magyarországot meg kell védeni, meg kell akadályozni az illegális migrációt" – összegzi az MTI.

OLVASTAD MÁR?

kétharmad
 
 
 
 
KOMMENTEK BETÖLTÉSE
Szijjártó New Yorkban: a migráció nem emberi jog

Szijjártó New Yorkban: a migráció nem emberi jog

kétharmad

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés ülésszakához kapcsolódóan rendezett Nelson Mandela béke-csúcstalálkozón szólalt fel.

A Párbeszéd szerint a kormány hibája, hogy szopófantom kísértett Kőbányán

A baloldallal és az MSZP-vel kapcsolatban már megszokhattuk a csúsztatások, ferdítések és hazugságok áradatát a párt kommunikációjában. Azért időről időre még mindig sikerül meglepetést okozniuk. Ezúttal Burány Sándor értelmezte sajátosan a valóságot.

Levélben köszönte meg Orbán Viktor a Magyarország melletti kiállást

Levélben köszönte meg Orbán Viktor a Magyarország melletti kiállást

kétharmad

A magyar kormányfő azon képviselőknek küldött levelet, akik leszavazták a Soros-Sargentini-jelentést az Európai Parlamentben.

Olaszország is szigorítja a menekültügyi rendszerét

Olaszország is szigorítja a menekültügyi rendszerét

amerika, london, párizs

Az érkezők azonosítási idejének meghosszabbítását, a humanitárius menedékjog kérelmezésének szigorítását, valamint a bűncselekményt elkövető emberek kiutasítását is tartalmazza az olasz kormány új biztonsági és migrációs törvényerejű rendelete, amelyet Giuseppe Conte miniszterelnök és Matteo Salvini belügyminiszter mutatott be hétfőn Rómában.

Este 7:59

Este 7:59

7:59

A nap legfontosabb hírei egy helyen.

It­ta­san oko­zott bal­ese­tet egy ukrán dip­lo­mata Bu­da­pes­ten

It­ta­san oko­zott bal­ese­tet egy ukrán dip­lo­mata Bu­da­pes­ten

kinyílott a pitypang

Az il­lető bár dip­lo­mata-ko­csi­val köz­le­ke­dett, de nem tudta vagy nem akarta iga­zolni, hogy dip­lo­mata. Szon­dát fújni sem volt haj­landó. A rend­őr­ség a za­var­tan vi­sel­kedő férfit be­vitte a János kór­házba.

Soros alapítványa bíróságon veszi célba a bevándorlás megállításáért felelős törvényt

A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordult a "Stop Soros" törvénycsomag miatt a Nyílt Társadalom Alapítvány (Open Society Foundations) - jelentette be honlapján hétfőn a szervezet.

A britek tudják, hogy öngyilkosság kiengedni a terroristákat, mégis erre készülnek

A britek tudják, hogy öngyilkosság kiengedni a terroristákat, mégis erre készülnek

amerika, london, párizs

A túlterhelt titkosszolgálat nem tudja majd nyomon követni azokat az iszlamistákat, akiket a közeljövőben tervez szabadon engedni a szigetország.

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
A 888.hu a kényelmesebb böngészés érdekében cookie-kat használ. Adatvédelmi tájékoztató ELFOGADOM
Vissza az oldal tetejére