Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Az Európai Bizottság megengedõbb a nyugati országokkal szemben

Nagy Gábor

2017.12.20. 11:30

Tóth Norbert nemzetközi jogász szerint az Európai Bizottság (EB) nem következetes, épp ellenkezõleg: megengedõbb a nyugat-európai, mint a kelet-európai országokkal szemben.

A szakértő – akit arról kérdeztek, hogy az Európai Bizottság elindíthatja Lengyelország ellen az uniós alapszerződés hetes cikke szerinti eljárást – elmondta, számos országgal szemben kezdeményezhetne a bizottság ugyanilyen eljárást, például a kisebbségi jogok megsértése miatt.

Tóth Norbert hozzátette: a bizottság akár kötelezettségszegési eljárást is kezdeményezhet, az pedig sztenderd eljárás.

Az EB a lengyel kormány igazságügyi reformja miatt sivalkodik, a brüsszeliták álláspontja szerint az nem tesz eleget az államhatalmi szervek elválasztásának.

A szakértő kiemelte: ez egyrészt alkotmányjogi és nem nemzetközi jogi kérdés, amit a lengyel alkotmányjogászok feladata megítélni. Másrészt a jogállamiság kérdése – aminek megsértését állítva elindulhat a 7. cikk szerinti eljárás – elvont és az EU-ban nem definiált érték.

Ezért gondolják a lengyelek önkényesnek az eljárást – tette hozzá.

Tóth kitért arra is, hogy amennyiben döntésére kerül a sor, négyötödös többség kell az elmarasztalásához, az erre szavazó országok pedig azt kockáztatják, hogy megromlik diplomáciai kapcsolatuk Lengyelországgal, ezért kétszer is meg fogják gondolni, miként szavazzanak.

(M1)

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére